Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Oroszország hasadóanyagot szállít Iránnak

Oroszország hétfőn megkezdte a hasadóanyag szállítást az iráni Buser-reaktorhoz. Orosz illetékesek szerint ez azt jelenti, hogy az erőmű fél éven belül megkezdheti az áramtermelést. Moszkva ugyanakkor megismételte, nem hiszi, hogy Iránnak nukleáris fegyverprogramja lenne.

Moszkva hétfőtől szállítja a nukleáris fűtőnyagot az orosz mérnökök által épített és befejezés előtt álló iráni Busehr-atomerőműbe. Az orosz állami atomenergia cég közeménye szerint a szállítás két hónapot vesz igénybe, fél éven belül pedig már áramot fog termelni a reaktorblokk.

A "korona ékköve", vagy csak álca?

Mint az AFP hírügynökség megjegyzi, Buser az Ahmedinedzsád elnök által prioritásként megjelölt atomprogramban "a korona ékkövének számít".

Izrael és a nyugati kormányok szerint azonban Busert azért hozták létre, hogy így rejtsék el a külvilág elől a titkos nukleáris fegyverprogramot.

Moszkva egy ideje azt hangoztatja, hogy nem tud ilyen tervekről, és nemrég az amerikai titkosszolgálatok is azzal a véleménnyel álltak elő, hogy az iszlám köztársaság pár éve leállította a atombomba kifejesztésére indított programot.

Moszkvát az üzlet érdekli

A buseri komplexum építése többször elakadt - a hivatalos indoklás szerint pénzügyi viták miatt. Megfigyelők szerint azonban Moszkvát zavarta, hogy Teherán nem volt hajlandó nagyobb betekintést engedni a nemzetközi ellenőrök számára atomprogramjába.

Az orosz hatóságok azt hangoztatják, hogy a fűtőanyag szállítását a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzi, és a használt fűtőelemek - biztonsági okokból - visszakerülnek Oroszországba.

Az orosz külügyminisztérium, egyfajta győzelemként tekint arra, hogy a több éven át tartó nemzetközi bírálatok ellenére megindulhatott a szállítás, és hangoztatta, hogy polgári atomprogramról van szó - a hasadóanyagot ugyanis jelenlegi állapotában csak civil célokra lehet felhasználni.

Moszkva ugyanakkor az atomlétesítmények védelmére alkalmas légvédelmi fegyvereket is eladott Iránnak.

A szállítás nyomán kevésbé valószínűk az ENSZ-szankciók

Irán továbbra sem hajlandó lemondani arról, hogy atomprogramjának minden elemét - így az urándúsítást is - maga ellenőrizze.

Ez utóbbi miatt a Teherán szándékai iránt bizalmatlan Egyesült Államok és szövetségesei azt akarják, hogy az ENSZ vezessen be további szigorú szankciókat Iránnal szemben.

Orosz elemzők szerint azonban Moszkva és Kína ennek a korábbiaknál is jobban ellenáll majd az ENSZ-ben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×