Újra dolgozik az Országgyűlés, már az első nap szóba került a miniszterelnök politikai igazgatójának egy interjúrészlete, ahol azt mondta, hogy pont '56-ból kiindulva, mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát. Az interjú nyilvánvalóan ennél sokkal hosszabb, de azonnal elindult egy heves támadás, meg egy heves ellentámadás, amit a miniszterelnök azzal zárt le, hogy a félreérthető megfogalmazás az egy hiba, ezután Orbán Balázs bocsánatot kért. Vége van ennek a történetnek az ön belátása szerint, vagy vannak még tanulságai?

Tanulságai mindenképpen vannak, az érintett számára különösen, meg mindannyiunk számára, akik politikára adjuk a fejünket, hogy még ha voltak is olyan idők Magyarországon, bár ebben is kételyeim vannak, hogy lehetett értelmesen beszélni a politikában olyan dolgokról, amelyek egy kicsit bonyolultabb összefüggést jelentenek, ezek elmúltak. Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módon viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el, vagy ha nem is követ el hibát, de megkeresik benne azt a lehetőséget, hogy ellene fordítsák azt, amit mondott.

Én olvastam olyan hozzászólást is, hogy nem abban kell vitatkozni Orbán Balázzsal, amiben igaza van. Tehát minthogyha elindult volna nyomaiban valamiféle értelmes beszélgetés. Semmi jelét nem látja ennek?

A politikában nem, de azt én üdvözlöm, ha az értelmiség szélesebb köreiben, ha még van ilyen egyáltalán, mert éppen az a bajom a magyar valósággal, meg a világ valóságával is az elmúlt 30 évre visszatekintve, hogy az értelmiség mint társadalmi osztály eltűnik és fölszámolódik, és ennek kapcsán az értelmes viták, az elemző mélyebb viták, amelyek kihatással lehetnének a napi politikára, ugyancsak eltűnnek. De ha ön szerint ez a lehetőség újra felcsillan, akkor én ezt csak üdvözölni tudom, hiszen ha visszagondolunk akár a Horthy-temetésre, hogy talán egy mindenki számára emlékezetes példát hozzak, ott ütközött bele először a politika abba a korlátba, hogy történelmi problémákat, dilemmákat vagy régi történelmi vitákat kellene megoldania, miközben ez egyébként nem a politika feladata.

Akkor sem, ha például '56 a magyar politikát meghatározó kérdés, az ahhoz való viszonyulás is egy meghatározó kérdés?

Itt szerintem nem az '56-hoz való viszonyunkban létező különbségekről esett szó, mert igenis vannak különbségek, nem gondolom, hogy Apró Antal unokája ugyanazt gondolná '56-ról, mint Orbán Balázs. A meglévő különbségeinkről nem esett szó, a napirend előtti hozzászólásokból is kihallatszott, Orbán Balázsnak azt a véleményét támadták, vagy vitatták, ami az ukrán magatartás kívánatos vagy lehetséges voltára vonatkozott, és ez is hiba volt, megítélésem szerint. A történelmi párhuzamok felidézése önmagában is veszélyes dolog, de az meg egyenesen nem kívánatos, hogy egy kormányzati tisztviselő tanácsokat osztogasson egy másik ország politikusának, különösen, ha az a másik ország egyébként háborúban áll. Erről lehet véleménye valakinek értelmiségiként, de kormányzati tisztviselőként nem biztos, hogy jó, ha ezt kimondja.

Melyek lesznek az őszi ülésszak legfontosabb parlamenti témái, vitái az ön meglátása szerint? Jogalkotási menetrend fogja meghatározni?

Sosem az határozta meg, a vitákat semmiképpen sem. Megkaptuk már természetesen a kormány előterjesztését, hogy milyen jogalkotási tervvel készül a Ház elé. Ez a szokásos nagyságrendű, pontosan nem is emlékszem a számra, húsz és harminc közötti tételt tartalmaz. Átnéztem a címeket is, semmi olyan nincs ezek között, ami nagyobb izgalmat keltene. Az esetek egy jelentős részében arról van szó, hogy különböző európai uniós jogalkotásnak kell megfelelnünk, jogharmonizációs kötelezettségeinknek teszünk eleget, vagy pedig olyan módosításokat tartalmaz ez a felsorolás, amiben az elmúlt évek, évtizedek gyakorlatát próbáljuk meg hasznosítani és beemelni a törvénybe. Nincs készülőben olyan nagy lélegzetvételű törvény, ami nagyon átalakítaná Magyarországot, vagy akár csak érintené alapvetően az emberek mindennapjait. De eddig sem ezekről szóltak igazán a parlamenti csatározások, hanem olyan aktuálpolitikai kérdésekről, amelyek vagy valóban léteznek és felvetődnek, de nem kell ahhoz törvényalkotás, hogy megoldjuk, vagy pedig egyszerűen, mint az előbbi példa is mutatja, ha nincs téma, akkor keresünk valamit, vagy kreálunk valamit, leakasztunk valahonnan a szögről valami álproblémát.

A költségvetés elfogadását mikorra teszi most? Ez a legfontosabb kérdés.

Ha ezt a kérdés nélkül kihagytam volna, hibát követtem volna el, hiszen az elmúlt éveknek az volt a gyakorlata, hogy az első félévben fogadjuk el a költségvetést a következő évre. Ennek az volt az előnye, haszna, hogy a gazdasági élet szereplői, a vállalkozások, a cégek előre tudtak kalkulálni, tervezni, az önkormányzatokat is ideértve.

Lehorgonyozta a terveket.

Jobban lehetett készülni, kiszámíthatóbb volt, nyugodtabb volt az élet. Ez addig volt igaz, ameddig a Covid először föl nem borogatta a terveinket, és teljesen össze nem zavarta a kiszámítható viszonyokat. Aztán jött a háború, az infláció, az energiaár-robbanás, szembesültünk azzal, hogy nem tartható egyelőre az a metódus, hogy az első félévben fogadjuk el a következő évre vonatkozó költségvetést. Most visszatérünk arra a sokkal hosszabb időt megélt gyakorlatra, hogy az év második felében, november közepétől kezdve kezdi el tárgyalni az Országgyűlés a következő évi költségvetési törvényjavaslatot, és aztán nagyjából valamikor december közepe táján meg el is fogadja. Pontos dátumot nem tudok önnek mondani, hogy mikor fogadjuk ezt el, de egészen biztosan még karácsony előtt.

Nem kell majd megállítani éjfél előtt az órát?

Akkor sem kellett, én ott részt vettem, nem mondom, hogy szép emlék, nagyon izgalmas volt az az 1991. december 31-ére virradó éjszaka, amikor a következő évi költségvetést elfogadta a parlament, néhány órával azelőtt, hogy egyáltalán az előző költségvetési év véget ért. Azóta ilyenre nem volt példa, mindig idejében, legkésőbb a két ünnep között, ha egyáltalán volt ilyen, de inkább még jóval korábban elfogadtuk a következő évi költségvetést.

Mi a költségvetési vita gyakorlata most? Egy időszakban csinálta a Fidesz is, meg a mostani ellenzéki pártok is csinálták, hogy irgalmatlan mennyiségű módosító javaslattal megpróbálják megbombázni a költségvetést. Ez most kisimul, vagy ez még mindig megy?

Nem, amióta az országgyűlési törvényt elfogadtuk, és azzal a házszabályt jelentősen módosítottuk, átalakítottuk az országgyűlés működési módját is. Létrehoztuk a törvényalkotási bizottságot, ami gyakorlatilag egy huszonegynéhány fős, egyébként a frakciók legfajsúlyosabb politikusait, legerősebb szakpolitikusait is magába foglaló bizottság, az folytatja le a törvényeknek a részletes vitáját. Nem a plénumon folyik ez, mint régen, a bizottság által előterjesztett módosító csomagról szavaz a plénum. Gyakorlatilag az kerül oda, amit ez a bizottság javasol elfogadásra. A frakcióknak pedig van lehetőségük arra, hogy néhány olyan módosító javaslatra vonatkozóan kikérjék a szavazást, ami nem került bele ebbe a csomagba, de ők fontosnak tartják azt, hogy az Országgyűlés plénuma is állásfoglalást tegyen róla. A költségvetési vitában a költségvetési bizottság játssza el ezt a szerepet. A metódus ugyanaz, csak nem a törvényalkotási bizottság van ebben a kvázi ügydöntő szerepben, hanem a költségvetési bizottság. A lényeges, igazán komoly szakmai vita, ha lesz ilyen, és azért remélem, hogy lesz, az a költségvetési bizottságon belül fog majd zajlani.

A Magyar Nemzeti Bank elnökjelöltjének meghallgatására még ősszel sor kerülhet? Márciusban jár le Matolcsy György mandátuma.

Márciusban jár le, de utánanéztem, hogy az előző két választás alkalmával mennyi idő telt el a jelölés és a megválasztás között, az egyik esetben, azt hiszem, hat nap, a másikban meg egy vagy kettő. Nincs olyan kötelező időintervallum, amit be kellene tartani arra vonatkozóan, hogy a jelölés után mennyi időnek kell eltelnie a megválasztásig, az előző elnök mandátumának a lejárta előtt mikor kell megválasztani az új elnököt, gyakorlatilag az utolsó pillanatban is lehet. Nyilván nem szeretné ezt a kormánytöbbség megvárni, meg miniszterelnök úr sem, aki majd jelöli az új elnököt, hanem megteszi ezt a tavaszi ülésszak elején, és akkor lesz időnk nyugodtan meghallgatni az új jelöltet.

A miniszterelnök egy kicsit rejtvényszerű mondatban elmagyarázta, hogy két emberről lehet szó. Ilyenkor kormányátalakításról is szavazni kell a jegybank elnökének jelölésénél, vagy az egy másik metódus?

Nem szeretném megfejteni a miniszterelnök úr rejtvényeit. Ha közelebb akarunk jutni a várható valósághoz, akkor két személyben gondolkodhatunk, vagy legalábbis ebből az derül ki, hogy miniszterelnök úr két személyben gondolkodik. Akármelyik is kerül majd a jegybankelnöki székbe, a másik egyesíti, ha jól értettem a miniszterelnök úrnak az elgondolásait, a két gazdasági jellegű tárcának a feladatkörét. Ez nem jelent valódi kormányátalakítást önmagában. Még csak parlamenti meghallgatásra sem kell, hogy sor kerüljön. Ha marad ugyanaz a miniszter, aki vezeti jelenleg is az egyik gazdasági tárcát, akkor tulajdonképpen csak a minisztériumának az elnevezését kell megváltoztatni. Ehhez egyébként kétségkívül törvénymódosítás kell, de ez nem indokol önmagában parlamenti meghallgatást.

Ez olyan törvénymódosítás, amit a Fidesz-KDNP mindenképpen meg tud csinálni.

Ez egy rutinfeladat, hogy ne mondjam, tehát tulajdonképpen az első törvény egyike minden ciklus elején, vagy akár ciklus közben is. Itt általában véve a mindenkori ellenzék ki szokta használni a lehetőséget, hogy bírálja a mindenkori kormány politikáját, annak apropóján, hogy éppen milyen minisztérium hatáskörének a megváltoztatásáról van szó, de ez valójában egy rutinműtét, egy feles törvény.

A magyar Országgyűlésnek jelent-e az bármilyen plusz feladatot, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnöke még ebben az évben?

Különösen a ház apparátusának, a hivatalának jelent, illetve jelentett ez sok munkát, hiszen nekik kell lebonyolítaniuk azokat a nemzetközi tanácskozásokat, amelyeknek a vendéglátója a magyar Országgyűlés, és amelyeknek értelemszerűen helyszíne az Országház. Nyolc ilyen tanácskozás van összesen, van, amin túl is vagyunk, és ezeknek a keretében körülbelül 2000-2200 vendég lépi majd át az Országház küszöbét. Ezek közül a két legjelentősebbet emelném ki. Az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottságok, tehát az Európai Unió tagállami parlamentjeinek uniós ügyekkel foglalkozó bizottságainak az elnökei már találkoztak, és lesz majd egy plenáris, úgynevezett COSAC-ülés is. Itt a miniszterelnök úr is felszólal, és én mint házelnök nyitom meg, erre semmi nem kötelez, de az az európai parlamentáris szokás, hogy a ház elnökeként én is részt veszek és köszöntöm őket. Ezenkívül lesz egy olyan rendezvény is, ami túlnyúlik már az Európai Unió soros elnökségünk időszakán. Jövő tavasszal mi rendezzük meg az Európai Unió tagállami parlamentjeinek elnöki csúcstalálkozóját. Erre minden évben egyszer kerül sor, minden évben a második féléves elnökséget betöltő ország rendezi meg, de a következő félévben. Ez lesz tulajdonképpen a befejezése vagy a csúcspontja, nézőpont kérdése, a mi tényleges elnökségi munkánknak.

Uniós kormányzati tényezők is jönnek a magyar Országgyűlésbe? Ezt azért kérdezem, mert Magyarországon az Országgyűlés meg a kormány jó ideje szétköltözött. Ebben van valami logika, hogy ilyenkor ki kit fogad?

Van logika, természetesen. A kormány teszi a maga dolgát, a különböző szakminisztereink látják vendégül a kollégáikat. Van, amikor arra kérnek lehetőséget, hogy hadd tartsák a megbeszélésüket, a tanácskozásukat az Országházban. Van, aki ezt máshol intézi el. Itt tulajdonképpen az Országház, annak az apparátusa egyfajta háttérszerepet tölt csak be, biztosítja a terepet, helyszínt, az infrastruktúrát, de érdemi munkát itt nem kell végezni.

Az infrastruktúráról jut eszembe, hogy az árvízi kapuk bírták? Most először voltak nagy terhelésnek kitéve.

Hál' istennek hosszú időn keresztül nem tudott kiderülni, hogy működik vagy nem működik, de most kiderült, hogy működik, egy csepp víz nem folyt be a kapun.

Ilyenkor kell valami külön intézkedést csinálni vagy lezárni a kaput?

Persze, persze, meg kell erősíteni azért homokzsákokkal kívülről. Ezt nem az Országház apparátusa végezte, hanem azok a szakemberek, akik egyébként is a budapesti árvízi védekezést intézték, de egyébiránt semmi fennakadást nem jelentett a ház működésében.

Meddig tartja indokoltnak a veszélyhelyzeti szabályozás fenntartását?

Sajnos nem emlékszem rá, hogy pontosan mikor, de novemberben jár le az a 180 napos időintervallum, ami most éppen zajlik a legutóbbi hosszabbítás óta. A kormány dönti el, hogy megítélése szerint ezt meg kell-e hosszabbítani. Tartok tőle, hogy novemberig semmilyen olyan rendkívüli pozitív változás nem következik be a fennálló helyzetben, hiszen az egészet az ukrán–orosz háború indokolta, sőt, azért kell imádkoznunk, hogy ne legyen rosszabb a helyzet, ne legyen még fenyegetőbb a veszély. Summa summarum valószínű, hogy a kormány majd benyújtja a veszélyhelyzet meghosszabbítására vonatkozó javaslatát, azt a parlament megvitatja, és ha úgy dönt, akkor újabb 180 nappal meghosszabbítja. De felhívom a figyelmet arra, hogy az egy fontos körülmény, hogy a parlament ezt bármikor vissza is vonhatja. A kormány is bejelentheti, hogy a maga részéről ezt befejezettnek tekinti, ha úgy látja jónak, illetve a parlament is, ha szemben a kormánnyal, úgy látja, hogy erre már nincsen szükség. De erre nem került eddig sor, és nem is hiszem, hogy ilyen előfordulhat a jövőben.

Az Országgyűlés munkáját bármiben akadályozza a veszélyhelyzeti rendeletalkotás?

Nem, nem akadályozza.

Kevesebbet kell dolgozniuk a képviselőknek?

Két oldalról közelíteném meg. A kormány ideiglenes jelleggel törvényeket módosíthat, törvényi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhat. Azért mondom, hogy ideiglenes jelleggel, mert amikor a veszélyhelyzet lejár, ezt a rendeletalkotási lehetőséget a kormány elveszti, s akkor minden olyan rendelet, ami addig élt, a hatályát veszti. Vagy az Országgyűlés beépíti ezt egy törvénybe, ha úgy látja, hogy a kormány rendelete az egy értelmes módosítás volt hosszú távon is, vagy pedig az egyszerűen hatályát veszti, és kész, visszatérünk a régi törvényi állapotokhoz. Tehát ha a kormányzás nézőpontjából közelítem meg, akkor a kormány számára ez egy óriási könnyebbség, ezért is vezettük ezt be a jogrendbe, hiszen mire egy törvénymódosítás átfutna, az elég hosszú idő. S van, amikor az idő nemcsak pénz, hanem olyan veszteség is jelent, amit talán nem tudunk később pótolni. A parlament oldaláról szintén, ha úgy veszem, könnyebbség, mert ha a kormánynak mégiscsak kezdeményeznie kellene a törvények módosítását, akkor az a parlamentet még jobban leterhelné egy olyan zaklatott időszakban, mint amilyen a mostani is. Ez egy olyan megoldás, ami néhány országban békeidőben is létezik, bármennyire is furcsa ez, tudomásom szerint például Romániában is van sürgősségi rendelet, amit a kormány kihirdethet, és majd a parlament egyszer megvitatja, hogy az a rendelet törvény is legyen-e vagy sem. De ha valamit a kormány gyorsan át akar vinni, akkor ez normális időben is, tehát nemcsak veszélyhelyzetben, hanem a rendes parlamentáris működés keretei között is rendelkezésére áll. Emlékszem arra a beszélgetésre kettőnk között, évekkel, ciklusokkal ezelőttről, amikor engem a nácik követőjeként, a rendeleti jogalkotás kezdeményezésével vádoltak meg. Akkor még nem veszélyhelyzetről beszéltünk, hanem pusztán arról, hogy vajon minden kérdésben az Országgyűlésnek kell-e döntenie, vagy pedig nagyobb szabadságot kellene adni a kormánynak. Hiszen az élet gyorsan változik, az operatívabb intézkedésekre, meg az ehhez szükséges jogszabályalkotásra a kormánynak nagyobb lehetőséget kellene adni a napi kormányzáshoz, a parlamentnek pedig inkább egyrészt tágabb keretet kéne meghatároznia a kormány rendeletalkotása számára, másrészt az ellenőrzésben meg nagyobb aktivitást mutathatna, mint az elmúlt 34 év gyakorlata.

Emlékszem, hogy az interjú felénél vissza is kérdezett, hogy értem-e, amit mond, mert szerintem látta az arcomon a megrökönyödést, mert láttam, hogy mi lesz belőle, és hát az is lett belőle.

Igen.

Általában az ilyen sürgősségi rendeletek megfelelnek a tárgyuknak? Vagy olyanok, mint a salátatörvények, hogy minden mindennel összefügg, és egy csomó olyan is módosításra kerül benne, ami nem sürgető szükségű.

Képmutató lennék, ha azt mondanám, hogy az utóbbira nincsen példa. De hadd ne minősítsem a kormány rendeletalkotását, különös tekintettel arra, hogy amennyiben a parlamentnek ez nem tetszik, akkor eleve hagyja, hogy hatályukat veszítsék ezek a rendeletek, amikor már lejárnak, vagy megteheti azt, hogy maga elé vonja és kérdést intéz a kormányhoz, hogy vajon erre szükség van-e. Ugyanis a parlamenti képviselők, a frakciók, a bizottsági elnökök rendszeres, negyedévenkénti tájékoztatást kapnak azokról a rendeletekről, amelyek ezen felhatalmazás alapján elfogadásra kerültek a kormány működésében. Vagyis a napi ellenőrzési lehetőség a parlament számára adott.

Az Országgyűlésben most a kormánypártok mellett olyan ellenzéki pártok ülnek, amelyek egy részének, ha holnap lenne a választás, gondot jelentene a bejutási küszöb megugrása. A parlamenten kívül viszont van egy olyan párt, amelyről napi vizsgálattal lehet eldönteni, hogy aznap éppen ki az ellenfele. Ez a Tisza párt. Ezt a fura helyzetet érzékeli az Országgyűlésben, vagy még nem?

Én is kíváncsian vártam, hogy mi lesz ennek a következménye. Sajnos, a hétfői, napirend előtti hozzászólások sora talán még a várakozásaimat is alulmúlta. Úgy látszik, hogy a kudarcot szenvedett és ettől ideges politikusok a parlament ellenzéki oldalán, tisztelet a kivételnek, úgy gondolták, hogy a kudarcok oka az, hogy nem voltak elég hangosak, és nem voltak elég kemények a kormány vagy mondjuk, a miniszterelnök bírálatában, pocskondiázásában, akár személyeskedő gyalázásában. Némelyik képviselő teljesen elveszítette az önuralmát, és kilépett a parlamentáris keretek közül, amit megpróbáltam jelezni, hogy nem helyes, és a jövőben nem is fogom eltűrni. Úgy látom, hogy nem sikerült az ellenzéki oldalon megemészteni azt a kudarcot, amit Magyar Péter Tisza Pártjának a fellépése okozott sokak számára, hiszen a DK gyakorlatilag megfelezte, vagy talán meg is harmadolta a potenciális támogatottságát. A baloldali ellenzéki pártok közül pedig egy sem jutna be a következő parlamentbe, ha a választások a következő vasárnap lennének. Talán a baloldalhoz nem sorolható Mi Hazánk az, amelyiket nem érintett ez a változás.

Kell azzal a parlamentben valamit kezdeni, hogy egy jelentős tömb kívül van a parlamenten, vagy meg kell várni, hogy bejusson és majd akkor?

Meg kell várni, hogy bejusson, egyelőre a Tisza Párt még csak az Európai Parlamentbe, meg a budapesti közgyűlésbe jutott be, ott vitézkedhet, produkálhat, bizonyíthat. Ha a választók még 2026-ban is úgy látják, hogy erre a pártra érdemes a voksukat adni, akkor majd meglátjuk, hogy mekkora erővel, hány százalékkal és hány mandátummal lesz ott. Reményeim szerint természetesen ellenzéki pártként.

Két év rövid vagy hosszú idő, az ön tapasztalata szerint, a politikában?

Nézőpont kérdése. Ha már ennél a pártnál járunk, szerintem az ő szempontjukból ez egy nagyon hosszú idő, mert eddig egy egyszemélyes show-műsort adtak elő, tét nélkül. Lássuk be, azért az Európai Parlament kártékony ugyan, de mégiscsak egy gittegylet. Annak, hogy oda ki jut be, nagyon nagy súlya, jelentősége, különösen egy ország belső életére, nem tud lenni. De azért amit ott nyilatkoznak, meg tesznek az emberek, annak van belpolitikai következménye. Szerintem a baloldali ellenzéki pártok összeomlása részben oda is köthető, hogy elég hangosan áskálódtak Magyarország nemzeti érdekei ellen, akár a DK-ra, akár a Momentumra gondolok, vagy akár a Jobbikra, sajnálatos módon. A mi oldalunkon viszont az rövid idő. Nagyon gyorsan el fog telni ez a másfél év, és újra ott leszünk a kampány küszöbén. Addig nagyon sok teendő van még, szerintem, mert nagyon nehéz időket élünk, 2020 óta nem javultak a külső körülmények. Az ország 2022-ig tulajdonképpen gazdasági és szociális értelemben is fölfelé kapaszkodott, méghozzá igen jelentős ütemben, meghaladva az európai uniós fejlődési átlagot, sőt, a fölzárkózásunk elég látványosra sikeredett. Aztán 2022 óta egy kis megtorpanás látszik a gazdaságban. A reáljövedelmekben egyelőre nem, mert nemcsak, hogy az inflációt sikerült lecsökkenteni és így kivédeni, hanem a bérek, jövedelmek emelkedése meghaladta az inflációt.

Csak nem költjük el valamiért.

Ezt én értem, meg azt hiszem, hogy mindenki érti, azért nem költjük el, mert az a sokk, ami a Coviddal érkezett, meg az inflációval folytatódott, sokkal óvatosabbá tette az embereket. Emlékezzünk rá, hogy 2010 előtt meg hitelbe költekeztünk. Amikor beütött a hitelválság, akkor hirtelen mindenki visszarettent, hosszú időn keresztül a hitelezés mértéke lecsökkent soha nem látott módon, mert az emberek egyszerűen nem mertek hitelt felvenni, nem mertek a jövőre úgy építeni, hogy biztosnak érezték volna az egzisztenciális talajt a lábuk alatt, azt, hogy lesz majd munkájuk, lesz emelkedő jövedelmük, inkább óvatosan viselkedtek. Most úgy látom, hogy a fogyasztás tekintetében a felhalmozás időszaka zajlott az elmúlt években. A vagyongyarapodás a családok átlagában nem lassult le, hanem inkább nőtt.

Azt mondta az előbb, hogy más szemszögből kell néznie egy kormánynak a folyó időt, mint egy parlamenten kívüli pártnak. Mit kell a Fidesznek csinálnia ön szerint 2026-ra, a következő választásra? Mik azok a legfontosabb feladatok, amelyeknek neki kell állni már most?

Megítélésem szerint, és nem szeretném visszhangozni a miniszterelnök urat, őt kell figyelni, amit mond, az arról szól, hogy a kormánynak mit kell tennie, és a kormány a Fidesz kormánya. Természetesen, amennyi a frakcióra hárul ebből a munkából, azt a frakció a jövőben is el fogja végezni. A másik része pedig szűkebben véve a pártnak az a dolga, teendője, hogy készüljön a választási kampányra. Kezdje meg a jelöltek kiválasztását, kezdje meg a felkészítésüket, kezdje meg egyáltalán kialakítani az elgondolást arról, hogy hogyan lehet majd azt a kormányzást, ami reményeink szerint a négy év lezárultával eredményesnek lesz tekinthető, a választók számára úgy prezentálni, hogy ebből parlamenti többség legyen újra.

Egyszer egy választmányi elnök, szerintem ön, elmagyarázta, hogy kormányzati időszakban a párt minthogyha egy kicsit kihaltabb lenne, mert mindenki elmegy kormányozni. Hogy lehet életben tartani a párt lendületét, amikor folyamatosan kormányoznak?

Úgy, hogy azoknak a képviselőknek, akik helytállnak a parlamentben, vagy urambocsá’ államtitkári székekben, miniszteri székekben, helyt kell állni a választókerületek élén is. Sajnos, nincs olyan megoldás, ami egyik vagy másik tekintetben mentesítené őket, leszámítva azokat, akik nem egyéni választókerületi elnökök. Tehát nincs menekvés sajnos, és persze ez így leegyszerűsítés, mert nyilvánvalóan egy olyan támogatói apparátust is kell melléjük adni a pártnak, ez a párt dolga, teendője, hogy azért ne szakadjanak meg a munkában, de akárhány és akármennyire jó képességű munkatárs is segíti a képviselőinket, látom, hogy ez nagyon leterhelő az embereink számára. Nem mondom, hogy megviseli őket, de sokkal nagyobb ma egy kormánypárti képviselőre jutó munkateher, mint volt bármikor az elmúlt harmincnégy évben.

A munkateher jellege is megváltozott? A képviselőnek, most azt látom, hogy a Facebookon kell szerepelnie, ha akar, ha nem. Van, akin látszik, hogy nem nagyon gondolja ezt jónak, de azért muszáj neki csinálni. Régen ilyen nem volt.

A kérdésben már benn is van a válasz, hogy olyan embereknek is részt kell ebben venniük, akik úgy gondolkodnak erről az egész virtuális világról, mint én, de szemben velem, nekik nincsen megengedve az, hogy ebben ne vegyenek részt. Ez nem az ötveneseknek, hatvanasoknak a műfaja, de ha figyelembe vesszük azt, hogy a magyar társadalomnak több mint a 60 százaléka, majdnem kétharmada ma már az internetet jelöli meg az elsődleges hírforrásul, a választókorú magyar társadalomhoz csak az interneten keresztül lehet hozzáférni, ez egy olyan adottság, amit figyelembe kell venni mindenkinek, aki képviselőjelölt meg képviselő akar lenni. Hadd legyek egy kicsit személyes, az én 85 éves édesanyám is nézi az internetet, ő ugyan még a tévét jelölte meg elsődleges hírforrásnak, de még ő is nézi az internetet minden nap. Nem elég jól kormányozni, nem elég jó képviselőnek lenni abban az értelemben, hogy fejlesztési forrásokért lobbizik valaki a települései számára, elintézi a településének az ügyes-bajos dolgait, hogy segít az ügyek gördülékeny megoldásában, hanem még a kommunikáció frontján is helyt kell állni. Ez nem havonta vagy évente egy-két interjút jelent a helyi lapban, meg a helyi tévében, meg a rádióban, hanem napi jelenlétet a Facebookon vagy az internetes portálokon. Lássuk be, ez akkor is kimerítő, ha – mondom még egyszer – azért segítik munkatársak is a képviselőinket, mint ahogy nyilván az ellenzék képviselőit is.

Önt kapacitálták, hogy szálljon be a Facebook világába? Azt mondta, hogy nincs mindenkinek megengedve, akkor önnek ezek szerint meg van engedve.

Igen, hadd legyek kicsit önironikus, nekem megengedték, olyannyira, hogy sosem biztattak arra, hogy szálljak ebbe bele, mert nyilvánvalóan egy házelnöknek nincs értelme részt venni a napi internetes pofozkodásban, észosztásban. Ha ezt meg is tenném, nem adnék hozzá semmit az én politikai közösségemnek a teljesítményéhez, a siker reményében. Így aztán vagyok abban a kényelmes helyzetben, hogy csak annyi mérget veszek magamhoz egy nap, amennyi okvetlenül szükséges.

De hogyha nem a parlamentben, mivel ott nincs bent a legnagyobb támogatottsággal bíró nem kormánypárt, ha nem a virtuális valóságban, akkor hol lehet megvitatni Magyarország ügyeit ön szerint?

Úgy, hogy ellenzék és kormánypárt?

Mindenki, aki mögött valamilyen támogatottság van és politikai szervezetet csinál magának. A Tisza Pártról nehéz eldönteni, hogy milyen irányt vesz éppen.

Azt is nehéz eldönteni, hogy micsoda valójában. És nem is szeretném ezt elemezni. Szerintem a közélet a szó klasszikus értelmében szétesett Magyarországon, nem az elmúlt néhány évben, de párhuzamosan azzal a felfutással, amit az internet produkált. Egyre inkább zárt blokkokra oszlik a közvélemény. Megjegyzem, ez nem magyar sajátosság, ezt látom a világban, a két tábor nemcsak, hogy nem kommunikál egymással, hanem ráadásul egyre agresszívebben fordul egymás felé. Mindenki, ha csak önmagába néz, akkor vallomást tehet magának arról, hogy vajon bírja-e azokat a véleményeket, mondjuk egy facebookos vitában, amelyek különböznek az övétől. Vagy mi arra a reakciója, ha valaki másfajta véleményt tesz közzé a Facebookon – letiltja. Megjegyzem, ez a humánusabb magatartás, bár nem célravezető, ha a vitáról beszélünk. Vagy pedig ordenáré, gyűlölködő stílusban fordul azzal szemben, akinek a véleménye eltér az övétől. Ez a rosszabbik verzió. Nem tudom, hogy mi a jobb, ha egyáltalán nem beszélünk egymással, vagy ha azon a nyelven beszélünk egymással, amire egyébként ez a virtuális világ késztet bennünket. Én nagyon nagy bajokat, problémákat látok e tekintetben a társadalmi kohézió jövőjét illetően. Ez szinte strukturálisan ab ovo polgárháborús helyzetet, állapotot szít a társadalmainkban és nem nagyon látom, hogy hogyan lehetne ebből kibontakozni.

Részben volt már róla szó, de ön szerint a Tisza Pártot csak az ellenzéki pártok európai parlamenti teljesítménye hozta a felszínre, vagy volt benne valami más is? Magyarán mi történt?

Semmiképpen sem önmagában vagy nagyrészt az ellenzék európai parlamenti teljesítménye, hanem inkább az országgyűlési választásokon mutatott teljesítménye, vagyis az a sorozatos kudarc, ami 2010 óta éri ezeket az ellenzéki pártokat. Hiszen próbálkoztak összefogással, külön indulással a kettő közötti félúton is próbálkoztak valamit összehozni, és egyre nagyobb kudarc lett a vége. Évek óta ostorozta őket még a baloldali média is, évek óta van a baloldali médiában egy olyan vélemény, hogy tulajdonképpen ellenzékváltó, s nem kormányváltó hangulat van Magyarországon. És szerintem ez a média, amit mi talán nem alaptalanul dollármédiának aposztrofálunk, mert az erőforrásokat elég jól beazonosítható módon a tengerentúlról kapja, kreálta Magyar Pétert. Magyar Péter és a Tisza Párt látszólag ügyesen, hatékonyan használta a közösségi médiát, ami önmagában is hazugság, mert sem nem közösségi, sem nem média, de ez megint egy hosszú beszélgetés tárgya lehetne. De valójában mire Magyar Péter felépítette magát a Facebookon, addig több hét telt el a fellépése óta, és ez a több hét azzal telt el, hogy a baloldali média kézről kézre adta Magyar Pétert és próbálta felépíteni. Itt szerintem nincs másról szó, minthogy elég régóta külső beavatkozás folyik Magyarország belpolitikájába, és Márki-Zay Péter után kerestek egy újabb ágenst, akivel talán össze lehet cementezni az ellenzéki pártokra jutó, eddig széttöredezett szavazóbázist.

Az amerikai elnökválasztás Magyarország szempontjából milyen jelentőséggel bír? Van, aki azt mondja, hogy ég és föld, menny és pokol.

Én azok közé tartozom, akik óriási jelentőséget tulajdonítanak ennek, mert nem csupán a magyar–amerikai kapcsolatok múlnak azon, hogy Donald Trump vagy Kamala Harris lesz-e az Egyesült Államok új elnöke, hanem a világpolitika két teljesen különböző iránya az, ami e két személy nevéhez köthető. Pontosabban Kamala Harris még nem tett le semmit az asztalra, csak annak a demokrata baloldalnak a tagja, aminek viszont ismerjük a múltbeli politikáját, meg a világpolitikáról alkotott véleményét. Donald Trump egy amerikai hazafi. Azért volt üdítő jelenség, amikor az első ciklusában fellépett, mert kimondta azt, amit addig is mindenki gondolt, hogy Amerika az első az ő számára. Nem csomagolta be az amerikai érdekeket, mindenféle ócska ideológiai szövegbe, hogy az értékek, meg a demokrácia, meg a jogállam, meg a zsarnoksággal szembeni küzdelem, meg ilyen marhaságok, amik csak arra jók egyébként, hogy ideológiát gyártsanak a más országok belügyeibe való illetéktelen beavatkozáshoz, hanem azt mondta, hogy én azért vagyok az Amerikai Egyesült Államok elnöke, mert én az amerikai emberek érdekeit képviselem. Orbán Viktor meg a magyar emberek érdekeit képviseli. Na, akkor üljünk le! Természetesen a két ember közötti különbséget nem a két személyiség adja, hanem a két ország, ami mögötte van, és nyilvánvalóan nem vagyunk egy súlycsoportban az Egyesült Államokkal, de ez egy világos, tisztességes, korrekt beszéd. Mi is elmondhatjuk, hogy mi a mi érdekünk. Az Egyesült Államok érdekei is tulajdonképpen kiszámíthatók, és ha azt az elnök követi, akkor a kölcsönös tisztelet és az érdekek kölcsönös beszámítása alapján meg tudunk kötni egy kompromisszumot. Van, amiben egyetértünk, ott együtt mozgunk, van, amiben nem értünk egyet, de nem feltétlenül ütközünk, csak egyszerűen félreállunk a másik ügyeit illetően, mert semmi közünk hozzá. Bizonyára lesznek olyan ügyek is, amikor meg szembekerülünk egymással, mert más lesz a magyar érdek, és más lesz az Egyesült Államok érdeke akkor is, ha mondjuk történetesen Donald Trumpot újraválasztanák. Ez annyiban különbözik a mostani amerikai politikától, hogy a mostani amerikai politika az sunyi módon, mindenféle ideológiai löttyel nyakon öntve, feltétlen igazodást vár el azoktól a szövetségeseitől, akiket ráadásul nem is szövetségeseknek, hanem vazallusoknak tekint, és úgy is bánik velük. Nemcsak Magyarországra gondolok itt. Hogyan fordulhat az elő, hogy egyszer csak felrobban az Északi Áramlat, és akkor ezt az Egyesült Államok elnöke üdvözli, és azóta sem tudjuk meg, hogy valójában ki tette azt lehetővé, hogy néhány kóbor, nyugdíjazott titkosszolgálati tiszt úgymond ekkora szabotázsakciót hajtson végre az Európai Unió legerősebb gazdasági hatalmával szemben. Úgy látom, hogy ez az igazi különbség, amiben természetesen nekünk sokkal könnyebb lesz létezni akkor, hogyha Trump elnök úr politikájához kell igazodnunk.

Ha nem, akkor ugyanolyan lesz létezni nekünk, mint ahogy most létezünk? Vagy ennél rosszabb lesz? Vagy a kormány szempontjából rosszabb lesz?

Elég idős vagyok ahhoz, hogy soha ne mondjam azt, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, mert láttam jó néhány olyan ügyet, meg jó néhány olyan helyzetet, amikor ezt gondoltam, aztán mégis rosszabb lett. Ha már szóba került néhány ellenzéki politikus, nem gondoltam volna, hogy Gyurcsány Ferenc után jöhet még rosszabb is ellenzéki oldalon, de jött.

Gyurcsány Ferenccel volt könnyebb, vagy a tiszásokkal lesz könnyebb? Ezt most hogy látja? A sajtóban van domesztikált ellenzék, ami vígan elvan azzal, hogy a Fidesz évtizedekig kormányoz, nagyjából ez a mozgástere, és ezt jól lehet kezelni.

Szerintem erre a kérdésre nekünk azért nem kell válaszolni, mert valahányszor ezt korábban feltették, amikor még a Tiszának a híre sem volt, akkor is mindig azt válaszoltuk, és őszintén, hogy nekünk a választókkal kell foglalkozni, a választók problémáiból kell kiindulni. Meg kell őket szólítani, meg kell nézni, hogy mi az, ami őket nyomasztja, vagy mi az, amivel meg kell küzdeniük, ebben kell segítséget adni, illetve fordítva. Ha azt látjuk, hogy a közösségünket fenyegeti a jövőben valamilyen kihívás vagy veszély, azt világítsuk meg a számukra, és abban kérjük az ő támogatásukat. Utóbbi kategóriába tartozott a migráció kérdése. Sokan néha ezt próbálják ellenünkre fordítani, hogy Magyarországon nincsenek is migránsok. Persze, hogy nincsenek. Azért, mert a magyar emberek megadták azt a támogatást a magyar kormánynak, hogy meghozza azokat az intézkedéseket, hogy ide illetéktelenül ne nagyon tehesse be senki a lábát, vagy hogyha be is teszi, azt nyugodtan vissza tudjuk fordítani.

Az új Európai Bizottság meg a magyar kormány és Magyarország között milyen együttműködés alakulhat ki ön szerint? Milyen hangulatú lesz egyáltalán?

Számomra is kérdéses. Ursula von der Leyen teljesítményét az elégtelennél is gyengébbnek gondolom, tehát egy eléggé – hogy úgy mondjam – jellemtelen politikai vásári alku tette lehetővé, meg persze a tengerentúli sugalmazások, hogy ő ismételhessen, mert semmi, de semmi indok nem volt az ő mandátumának a meghosszabbítására. A bizottság összetételét ugyan személyükben látjuk, meg a számukra kijelölt feladatkör is ismert, de hogy pontosan ezt milyen tartalommal töltik majd meg, az részben Ursula von der Leyen politikájától függ, hiszen ez egy meglehetősen centralizált testület, a biztosoknak a mozgástere elég szűk. Lehetne nagyobb is, de a jelenlegi elnöknek ez a felfogása, hogy gyakorlatilag saját maga, egy személyben vezesse a bizottságot. Látok jeleket arra vonatkozóan, hogy immáron nem elválasztható módon az európai tagállami politikáknak a jobbratolódásától, az a néhány választási eredmény, ami Franciaországtól kezdve most éppen Csehországon meg Ausztrián keresztül érzékelhető, alapvető kérdésekben némi változtatásra készteti az Európai Bizottságot. Főképp a migráció vonatkozásában. De nem várom azt, hogy innentől kezdve akárcsak, hogy mondjam, tisztességesen, jóhiszeműen, pláne, hogy jóindulatúan viszonyuljanak Magyarország ügyeihez. Azt hiszem, hogy azokat a harcokat, amelyeket az előző ciklusban elkezdtünk velük, vagy ők kezdtek el velünk, nézőpont kérdése, legyen szó éppen a migráció kérdéséről, a migrációs paktumnak a végrehajtásáról, a következő esztendőkben folytatnunk kell. Nem nagyon hiszem, hogy valaki be fogja ismerni, hogy mindenben tévedtek. Már megint Orbán Viktornak meg a magyaroknak volt igaza, és akkor elnézést kérünk, de akkor fordítsunk az irányon. Szerintem egy olyan állóháborúra kell berendezkedni egész Európában, ami két össze nem egyeztethető állásponttal bíró tábor között zajlik immáron évek óta. Nincs kompromisszum aközött, hogy valaki Európai Egyesült Államokat vizionál-e, vagy pedig az erős, szuverén tagállamokból álló, erős Európára teszi a maga voksát. Nincsen kompromisszum a tekintetben, hogy Európát bevándorlókontinensnek képzeljük el, vagy pedig ragaszkodunk a saját nemzeti keresztény kultúránkhoz, amit éppen a kereszténység köt össze európai kultúrává. Ezek között nem lehetséges kompromisszum, mint ahogy aközött sem, hogy valaki úgy gondolja, hogy két azonos nemű között lehetséges házasság, vagy aközött, aki azt gondolja, hogy a házasság az eleve egyfajta keresztény értékalapú intézmény, ami azért jött létre, hogy egy férfi és egy nő egy olyan életre szóló szövetséget hozzon létre, aminek az értelme és a jövőbe való meghosszabbítása a gyermekáldás.

Mikor fog eldőlni? Amikor módosítják az alapszerződést és beleírják, hogy Európai Egyesült Államok vagy amikor megerősödnek azok az országok, amelyek azt mondják, hogy ezt nem, és ezt nem írják bele egy alapszerződésbe? Vagy mi fogja megmutatni, hogy ki győz a végén?

Ha oda eljutunk, hogy a szerződéseket ebbe az irányba módosítani tudják, az azt jelenti, hogy a szuverenisták vereséget szenvedtek. Ugyanis szerződést módosítani csak a tagállamok mindegyikének a beleegyezésével lehet. Amikor az első, kudarcot valló alkotmányozási kísérlet után az Európai Uniót meghatározó szerződés kapcsán volt olyan ország, ahol népszavazást tartottak, és első körben az emberek elutasították a szerződés elfogadását. Magyarán szólva nem a parlament döntött róla, hanem megkérdezték az embereket. És miután az emberek rossz választ adtak, utána ügyeskedtek úgy, a memóriám nem pontos, nem akarok zöldséget mondani, de talán Hollandiában vagy Írországban volt olyan kísérlet, ami elsőre elbukott, és addig-addig ügyeskedtek, amíg végül a parlament mégiscsak elfogadta az új alapszerződéseket. Így módosították gyakorlatilag az Európai Unió intézményrendszerét. Ha ilyen konvent elindul, ami újratárgyalja az alapszerződéseket és radikális átalakításokat akar eszközölni, például ki akarja terjeszteni a többségi döntéshozatalra utalt kérdések körét, azaz szűkíteni akarja tovább a tagállami hatásköröket, akkor ezt csak akkor tudja megtenni, ha ehhez minden tagállam parlamentje hozzájárul. Ha ez bekövetkezik, az viszont azt jelenti, hogy a szuverenisták vereséget szenvedtek. De itt van a Draghi-jelentés, az ellenkező irányba mennek a dolgok, én úgy látom. A Draghi-jelentésben benne van, hogy csökkenteni kell a vétót, merthogy egységesíteni kell. Draghi úr és még sokan mások annak a globalista érdekkörnek a tagjai, küldöttei, neveltjei, káderei, akik úgy látják, hogy a világ gazdasági értelemben túlhaladta a nemzetállamokat, tehát ezeket meg kell szüntetni, felül kell írni, és nemzetközi intézményekre kell bízni a világ sorsának az intézését. Vagy blokkokra kell szakítani a világot, és akkor kvázi birodalmakat kell létrehozni, amelyek majd a saját kereteik között úgymond szembenéznek a globális kihívásokkal, legyen szó versenyképességről, migrációról, vagy bármi másról. Én nem gondolom azt, hogy rájuk kéne hallgatni. Ha ez az álláspont egyszer politikai értelemben győzelemre jut, akkor az egy másik világ lesz ahhoz képest, amiben több ezer éve élünk.

Nemsokára megalakul a Fővárosi Közgyűlés Budapesten, egyelőre nagy viták vannak a fővárosi fideszeseknél? Mi a párt elvárása?

Tulajdonképpen a szerény választási eredményre is tekintettel, meg az elmúlt időszakra tekintettel – a szerény választási eredmény alatt azt értem, hogy nem sikerült megváltoztatnunk a főpolgármester személyét, aki pedig talán Ursula von der Leyennél is rosszabb bizonyítványt tudott kiállítani a maga területén – azt gondolom, hogy a pártnak, főleg a vidéki képviselőknek, mint amilyen én is vagyok, óvatosan kell megfogalmaznia az elvárásait a fővárosi képviselők felé. Az viszont, azt hiszem, hogy minden körülmények között kimondható, hogy tisztességes politizálást várunk tőlük, tehát semmilyen olyan elvtelen paktumba, alkuba, kompromisszumba nem szabad belemenniük, amelyik valamilyen budapesti elitérdeket szolgál, és nem pedig a város lakóinak az érdekeit. Azt, hogy a képviselő-testületből, amibe nagyon érdekes emberek is bekerültek, különösen a Tisza Párt oldaláról, hogyan fogja az eddig Gyurcsány Ferenc által irányított és manipulált Karácsony Gergely kialakítani maga mögé a többséget, én is kíváncsian és őszinte érdeklődéssel várom. Úgy látom, hogy Szentkirályi Alexandra is tulajdonképpen azt mondja, hogy neki volt egy világos programja, ami ugyan nem kapott többséget a budapesti választóktól, de az nem ok arra, hogy ezeket a programpontokat ő elfelejtse, vagy úgy érezze, hogy magukban értelmetlenek. Ö ezekben hisz, ezekhez ragaszkodik, és szeretné, ha sokkal tisztább körülmények teremtődnének a fővárosban, mint amilyeneket eddig láthattunk.

Ha Szentkirályi Alexandra visszalépése után Vitézy Dávid nyerte volna meg a választást, mint ahogy majdnem meg is nyerte, azzal egyben a Fidesz is megnyerte volna? Vagy előállt volna egy olyan helyzet, amivel megint kezdeni kell valamit, mert Vitézy Dávid nem fideszes, ő maga mondja.

Vannak, akik azt mondják, különböző elemzésekre támaszkodva, ha a Mi Hazánk Mozgalom lett volna olyan bátor, hogy visszalépteti a jelöltjét Vitézy Dávid javára, akkor ma Vitézy Dávidnak hívnák a főváros vezetőjét. Vitézy Dávid értékrendjében, habitusában, elgondolásai jelentős részét tekintve nagymértékben különbözik tőlünk, attól, amit mi gondolunk várospolitikáról. De az kétségtelen, hogy szemben a Karácsony Gergely-féle Mekk Elek-politizálással, legalább ért a várospolitikához, és legalább eszetlen, agyament autósellenes, meg polgárellenes döntéseket nem hozott volna, hanem megpróbálta volna konszolidálni jó városmenedzserként a várost. Miután valószínű, hogy arra is hajlandó lett volna, hogy partnernek tekintse a kormányt, a kormány is partnernek tekinthette volna a főváros első emberét, és ez az együttműködés még talán megmutatkozott volna a fejlesztésekben is, tehát gyümölcsözőbb időszak köszöntött volna a városra. De hát ezt dobta a gép, ahogy mondani szokták, a szavazatok összeszámlálása után.

A választási rendszerben a Fidesz tervez-e bármilyen átalakítást a következő általános választásokra?

Ha terveznénk, akkor ezt még ez év december 31-ig meg kéne valósítanunk, bele kéne a törvénybe írnunk. Nem tervezünk semmin, sem tartalmi, sem pedig eljárási értelemben változtatni. Leszámítva azt, ami egyébként törvényi és alkotmánybírósági előírás, vagyis ha a választókerületek között a lakosságszám tekintetében 15 százaléknál nagyobb különbség alakul ki, akkor ott hozzá lehet nyúlni a választókerületekhez. Ha 20 százalék fölötti különbség alakul ki, ami már megtörtént, akkor pedig a törvény előírja, hogy a választókerületek határait ehhez kell igazítani, hogy a különbség 20 százalék alá csökkenjen ismételten. Mivel 2012-ben határoztuk meg a jelenlegi választókerületeknek a határait, ez a több mint egy évtized alatt olyan belső migráció zajlott az országban, főleg a keleti, déli részről nyugat felé, főleg Győr-Sopron megyébe, a fővárosból kifelé az agglomerációba, Pest megyébe, hogy muszáj ezeket a változtatásokat meglépnünk.

Ilyenkor egyenes, logikus vonalakat kell rajzolni a választókerületi térképeknél vagy meg kell nézni, hogy korábban ki hol nyert, mert valószínűleg minden kormányt azzal fognak vádolni a végén, hogy a saját javára húzza a választókerületeket?

Amióta a választókerületek egyáltalán léteznek, azóta ez a vád a mindenkori kormányt, amelyik abban a helyzetben van, hogy meghatározhatja ezen változtatások irányát, érik ezek a vádak, úgyhogy attól nem tartok, hogy bennünket nem fognak.