Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Az első magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép megérkezésekor a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisán Kecskeméten 2024. április 12-én. Az új szállítógép nyolcvan felszerelt katona, valamint az intenzív ellátásra szoruló betegek ápolására szolgáló betegágyak befogadására is alkalmas, akár huszonhat tonna hasznos tömegű szállítmányt tud szállítani, annak ejtőernyővel való célba juttatására és a levegőben történő tankolásra is alkalmas.
Nyitókép: MTI/Bús Csaba

A kormány gyors cselekvési lehetőségét biztosítanák a honvédelmi törvények átírásával

Megtárgyalta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek alapján néhány esetben az Országgyűlés helyett a kormány dönthet a magyar katonák bevetéséről. A jogalkotó azt állítja, hogy a parlament jogkörei nem sérülnek.

A módosítás lényegét Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ismertette expozéjában. Az új rendelkezések alapján a Magyar Honvédség, valamint a külföldi fegyveres erők Magyarország területét érintő katonai műveleteinek, állomásoztatásának és más, határátlépéssel járó csapatmozgásának engedélyezésével összefüggő alapvető szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

"A mostani háborús időszakban a leggyorsabban kell cselekednünk, hogy fenntartsuk és megerősítsük hazánk biztonságát.

Ez az új szabályozás biztosítja a kormány számára a hatékony és változó kihívásokat eredményesen követni képes jogszabályi környezet megalkotását" – fogalmazott.

A KDNP nevében Vejkey Imre biztosította frakciója támogatásáról az indítványt. A Honvédelmi Bizottság elnöke, Kósa Lajos fideszes vezérszónokként hangsúlyozta, hogy a változtatás nem von el jogköröket az Országgyűléstől.

"Az Országgyűlés dönt a külföldi fegyveres erők magyarországi vagy a Magyarország területéről kiinduló alkalmazásáról, azok magyarországi állomásoztatásáról, kivéve, ha ez ENSZ BT-, európai uniós vagy NATO-határozaton alapuló műveleteket érint" – közölte.

A szocialista Harangozó Tamás szerint a törvény igenis döntési jogkört vesz el az országgyűléstől, amely így nemcsak arról nem dönthet, hogy külföldi, szövetséges csapatok hogyan mozoghatnak Magyarország területén, hanem arról sem, hogy a magyar katonák hova mennek külföldre háborúzni.

A jobbikos Sas Zoltán szerint a kormányzati irányítást csak a katonai csapatok belföldi mozgásaira szabadna bevezetni.

A Mi Hazánk vezérszónoka, Novák Előd szerint a magyar katonákat egyáltalán nem kellene külföldi missziókba küldeni.

Vargha Tamás államtitkár zárszavában azt hangsúlyozta, hogy a parlament ellenőrzési lehetősége a módosítás után is megmarad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×