Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.3
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Sólyom László: a recski foglyok a szabadságharc hősei is

Az egykori recski büntetőtábor foglyai ott voltak 1956-ban a szabadságharcosok soraiban és ott vannak a mártírok között is - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök Recsken.

Földváry Boér Elemér a Magyar Rádiónál esett el, Dudás Józsefet az elsők között adta hóhérkézre Kádár János, s Merényi Ernőt szintén kivégezték a megtorlás során - mondta a három, egykor Recsken raboskodó 56-os vértanú emlékművének felavatásakor az államfő.

A forradalom és szabadságharc három mártírjának a emlékoszlopával válik Recsk története teljessé. A táborlakók igazságát a szabadságharcosok vére pecsételte meg - tette hozzá Sólyom László a tábor felszámolásának 53. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

A köztársasági elnök emlékeztetett: a tábor 1953-as feloszlatása után az a forradalom következett, amely rádöbbentette a szovjet blokkon kívül élő népeket arra, hogy ez a rendszer elnyomó és bosszúálló hatalom. Megtudhattuk, hogy ennek a rendszernek ugyanaz az arca Szibériában és Magyarországon.

Ugyanakkor a táborról évtizedekig nem tudhattunk, csak az egykori foglyok beszámolóiból. Ugyanis ők őrizték és ápolták önbecsülésüket - fűzte hozzá.

Rájuk és a forradalom nyomán mártírhalált halt társaikra emlékezünk a forradalom után ötven évvel, és egyben elevenen tartjuk a recski büntetőtábor emlékét - fogalmazott az államfő.

Tőkés: a hazugság folytatódik

Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület elnöke felidézte, hogy a megtorlás után a gulyáskommunizmus, vagyis az "összkomfortos börtön" hazugságának időszaka következett, nemzetellenes bűncselekményeket követtek el a diktatúra urai, miközben a szocializmus sikeréről regéltek.

Úgy vélekedett: napjainkban kiderült, hogy a nagy hazugság folytatódik. Az áldozatok választották újra a hazudozókat, azokat, akik ellen korábban fellázadtak.

"1989-ben azt hittük, hogy a nemzeti, történelmi folytonosság áll helyre, de kiderült, hogy csak a hazug kommunizmus folytonossága folytatódott" - fogalmazott a püspök.

A recski táborban 1950 és 1953 között, mintegy 1.300-an raboskodtak. Az intézményt, Sztálin 1953-ban bekövetkezett halálát követően, a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre szüntette meg.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×