eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
cars on Autobahn highway in Germany in high speed at night
Nyitókép: filmfoto/Getty Images

Újfajta büntetést kaphatnak a szabálytalan autósok, hatalmas díjtételekkel

Megjelent egy miniszteri rendelettervezet a kormány honlapján, a célja a közúti területen, a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető módon veszteglő járművek elszállításának, tárolásának, és szükséges esetben értékesítésének szabályozása. Akár eladásra vagy bontóba is kerülhetnek a járművek.

Mint az augusztus 1-ig társadalmi egyeztetésre bocsátott dokumentumokban olvasható, az országos közutakon a megállási tilalom hatálya alatt a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető vagy a közútkezelői feladatok végzését akadályozó, a közúti ellenőrzéseket akadályozó módon várakozó, továbbá a közút területén hátrahagyott járművekre vonatkozik majd a szabály. Azt részletezi, hogy a közútkezelő hogyan és mennyiért szállíthatja el, tárolhatja és adhatja el az érintett járműveket, illetve szükség esetén hogyan nyújthat segítséget azok sofőrjének.

  • Azonosíthatatlan járműnek nevezik az olyan elhagyott járművet, amely hatósági jelzéssel nem rendelkezik, valamint az olyan elhagyott járművet, amelynek üzembentartóját vagy tulajdonosát nem lehet megállapítani.
  • Elhagyott járműként definiálják az olyan veszteglő járművet, amelynek járművezetője nem tartózkodik a helyszínen.
  • Hátrahagyott jármű az olyan veszteglő jármű, amely a közút területén, lakott területen kívül legalább 72 órája változatlan helyen áll.
  • Veszteglő jármű a tervezet szerint az, amely a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető, a közútkezelői feladatok végzését akadályozó, a közúti ellenőrzések helyszínén a méréseket, valamint a közúti ellenőrzéseket akadályozó módon várakozik.

Meghatározzák még azt is, mit értenek segélyszolgálat alatt, ilyet a közútkezelő nyújthat a szabálytalanul az úton tartózkodó járművek sofőrjeinek: üzemanyagpótlás, vagy külső segédakkumulátor használatával történő motorindítás.

Ha a járművet elszállítják, az tárolási helyre kerül, ami "a közútkezelő vagy a jármű feltalálási helye szerinti gyorsforgalmi út illetékes mérnökségéhez tartozó útszakaszon járműmentést- és szállítást, illetve segélyszolgálatot biztosító megbízott telephelye, ahol az elszállított járművek tárolása és visszaadása biztosítható".

A közútkezelőt a rendelet felhatalmazza arra, hogy azonnal, vagy néhány órán, napon belül elszállítsa a veszteglő járműveket, ennek szabályait részletezi a szövegtervezet.

Előírás lesz például, hogy a veszteglő jármű helyszínen tartózkodó járművezetője köteles a veszteglő járműnek a közútkezelővagy megbízottjarészéről történő elszállítását lehetővé tenni. Az érintett jármű

a gyorsforgalmi út pihenőhelyére szállítható, ha a veszteglő jármű helyszínen tartózkodó járművezetője ezzel egyetért és az elszállítás költségének megfizetését vállalja,

az elszállítás befejezését követően helyszíni fizetéssel, illetve ha nincs a veszteglő járműnek a közutat szennyezővagy károsító hibája vagy sérülése. De itt is legfeljebb 72 órát lehet a kocsi, utána elviszi innen a közútkezelő.

Ha a jármű tulajdonosa nincs a helyszínen, amikor a közútkezelő észleli a szabálytalanságot, és a járművet végül elviszik, akkor az az elszállítással és tárolással kapcsolatosan felmerült költségek megfizetését követően vehető vissza. E visszavétel elmaradása esetén a járművet a közútkezelő értékesítheti (árverésen) vagy más módon hasznosíthatja, akár át is adhatja a regisztrált bontó-hulladékkezelő részére.

Ha intézkedés közben jelenik meg az elhagyott jármű tulajdonosa, akkor kérheti az elszállítás félbeszakítását vagy megszüntetését, de a rendelet szövege szerint a megkezdett intézkedés költségét ki kell fizetnie.

Az árak 1800 kg / 3500 kg össztömegig (forint)

  • segélyszolgálat: 39 000 / 46 800
  • járműszállítás 2 személyig: 46 800 / 58 500
  • járműszállítás 2-5 személyig: 58 500 / 78 400
  • személyszállítás (külön járművel): 35 100 / 35 100
  • plusz vontatmány (utánfutó, lakókocsi, tréler): 27 300 / 31 200
  • darus, dollys autómentés (nem gurítható jármű esetén): 78 400 / 117 000
  • Tárolás járműegységenként, szilárd burkolattal ellátott, őrzött telephelyen, naponta: 3900 forint egységesen

Éjszakai pótlék (20:00 –06:00): plusz 25 százalék

Hétvége/ünnepnap/munkaszüneti nap, pótlék (0-24): plusz 25 százalék

A rendelet indoklása szerint a fenti rendelkezésekre azért van szükség, mert az országos közutak rendszerint nagyobb sebességű haladást biztosítanak, lakott területen kívül közvilágítással nem ellátottak, így az ott veszteglő járművek a közúti forgalom biztonságát fokozottan veszélyeztetik, emellett akadályozzák a közútkezelő feladatainak ellátását. Biztosítani akarják a közútkezelői feladatok (például út menti kaszálás, padkajavítás, burkolatjavítás stb.) elvégzését, illetve a túlsúlyos, illetve túlméretes járművek közlekedésének biztosítását. Ezek miatt "közérdek a személy és vagyonbiztonságot, valamint a közúti infrastruktúra biztonságát veszélyeztető módon veszteglő járművek elszállítása" – olvasható.

Részletes szabályok itt.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×