Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Résztvevők a Hervis Balaton-átevezés 8 kilométeres távján Zamárdi közelében 2024. július 27-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Amatőrök és ex-olimpikonok is átevezték a Balatont

Közel négyezren teljesítették a nyolc kilométeres távot szombaton a Hervis Balaton-átevezésen, amelyet immár hetedik alkalommal szerveztek meg.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint a rajt helyszíne a Zamárdi Szabadstrand volt, s kajakkal, kenuval, SUP-pal és sárkányhajóval a tihanyi fordulón keresztül lehetett leevezni a távot.

Az időjárásra nem lehetett panasz, szikrázó napsütés és enyhe szél volt jellemző szinte az egész napra. A célba érkezést követően mindenki átvehette a befutóérmét.

"Közel négyezren gondolták úgy, hogy ma velünk tartanak és átevezik a Balatont. A célja és az üzenete ennek a rendezvénynek ugyanaz, mint hét éve, minél több ember számára lehetőséget szeretnénk nyújtani arra, hogy átszeljék hazánk legnagyobb tavát. Évről évre azt látjuk, hogy a mezőny megoszlik az amatőrök és profibbak között. Mindig látunk visszatérő ex-olimpikonokat, rutinos vízen járókat. Bízom abban, hogy a következő évben akár az ötezer fős részvételt is elérjük" - mondta Vida Gergely, a Hervis Balaton-átevezés főszervezője.

Bár az esemény elsősorban nem verseny, az egyes kategóriák három legjobb időeredményével rendelkező egységét külön is díjazták a hivatalos logóval ellátott emlékplakettel, a győztesek pedig ajándékutalványt és ajándékcsomagot is hazavihettek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×