Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.82
bux:
145158.94
2026. november 2. hétfő Achilles

Volt pénzügyminiszter az ÁPV Rt. élén

Az MTI értesülése szerint László Csaba volt pénzügyminisztert kérték fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának, az elnöki poszt várományosa pedig Kamarás Miklós, aki korábban az ÁPV vezérigazgatója volt.

Jelenleg az ÁPV Zrt. vezérigazgatói posztja betöltetlen, a korábbi vezető, Vági Márton a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke lett.

A társaság igazgatóságának elnöki posztján is változás várható; a hírügynökség úgy tudja: Mészáros Tamás azért kíván távozni, mert a Corvinus Egyetem rektorává választották tavaly. A poszt várományosa az MTI értesülései szerint Kamarás Miklós.

Az idén a privatizációs szervezet 230 milliárd forintot meghaladó privatizációs-, és 8,5 milliárd forint osztalékbevétellel számolt.

A bevételek már májusban túlteljesültek, miután a MOL 238 milliárd forint összegben lehívta a 10 százalékra szóló vételi opcióját, öt milliárd forintért adták el a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt.-t és 3,23 milliárd forintot ajánlott a vevő egy állami tulajdonú kisebbségi portfolióért.

A költségvetési törvény módosításáról szóló javaslat szerint az ÁPV az eredeti 10,5 milliárd forint helyett 94,45 milliárd forintot fordíthat az idén üzleti célú befektetésre azok között a kiadások között, amelyek nem érintik a kormányzati szektor hiányát.

Egy másik törvényjavaslatban pedig módosítják a privatizációs törvényt, lehetővé téve az Állami Autópálya Kezelő Zrt. részleges privatizációját.


Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×