eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Orbán: nincs könnyű helyzetben a jegybank

Hiteltelen a magyar gazdaságpolitika, s ezért nehéz helyzetben van a Magyar Nemzeti Bank, amikor meg akarja védeni a forint árfolyamát - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Azt mondta, hogy az adó- és járulékcsökkentés a gazdaságnövekedési kulcsa, és a költségvetési kiadásokat is be kell fagyasztani. Mi az, amit nem fizetne ki a költségvetésből?

Éppen az évértékelő beszédre készülve számoltam össze, hogy az elmúlt hat évben új bútorokra, gépkocsikra, telefonokra, kormányzati propagandára, áltanulmányok megrendelésére több mint 120 milliárd forintot költött a magyar költségvetés.

Ez óriási összegnek tűnik.

És nincs is rá szükség.

De az állami költségvetés összegeihez képest ez nem sok, és minden kormány szokott új autót, telefont, irodabútort venni.

Azt gondolom, hogy ha pörög a gazdaság, akkor szabad is, érdemes is ilyen természetű kiadásokat vállalnia egy kormánynak, de amikor baj van, mint most, nem szabad. Azt hiszem, 120 milliárd forint jelentős pénz. Ahhoz, hogy érzékletessé tegyem, megemlítem, hogy a kormány egy éve úgy döntött: három év alatt 250 milliárd forintot von ki az egészségügyből. Majdnem a fele már meg is volna. A vizitdíjról például úgy tudni, hogy körülbelül 10-13 milliárd forint közötti összeget jelent egy évben - vagyis a 120 milliárd forint 9 évnyi vizitdíjat jelent.

Ezek az intézkedések elegendők lennének?

Nem, de ilyen típusú intézkedésekre van szükség. Tele van pazarlással a költségvetés! Nézze meg az államigazgatást! Miközben arról beszélnek, hogy csökkentik a kormányzati bürokrácia méretét, földből nőnek ki az államtitkárságok.

Meg is szüntetnek államtitkárságokat.

Jó, de a szaldó pozitív, illetve negatív - attól függ, honnan nézzük.

Igen, de az államigazgatás teljesítménye nem fényes.


Ez a gyakori változásokkal függ össze, nem a létszámmal. Bizonyos területeken kevesebb ember jobb teljesítményre képes, mint több. Nézze, én négy évig vezettem egy kormányt. Láttam belülről az államigazgatást, és bátran mondhatom, hogy bizony még komoly tartalékok vannak.

Például az államigazgatási dolgozók létszámát csökkentené?


Bizonyos helyeken jelentősen csökkenteni kell. Más helyeken meg, mint például a rendőrségnél, több emberre van szükség.

A korrupciót hol fogná meg?

Fölülről kell kezdeni, és alul kell végezni.

Tud olyan helyet, ahol érdemes a korrupció után kutakodni?


Anélkül, hogy az üres vádaskodás csapdájába esnék, azt javaslom Önnek is, meg magunknak is, hogy olvassuk el azokat az ügyészségi, rendőrségi jegyzőkönyveket, amelyek a mostani ügyekkel kapcsolatban születnek, és akkor meg fogjuk érteni, hogy a kormányzati korrupció ma mely helyeken érhető tetten.

Nyilván ott, ahol van kormányzati pénz, amit el lehet osztani. Ez leginkább uniós pénz, nem?

Van ott mindenféle.

Mindenféle pénz?

Nem szeretnék hosszas bizonyítékok fölsorolása nélkül senkinek a fejére vádakat olvasni. Csak azt tudom mondani, hogy Magyarországon a nemzetközi szervezetek megállapítása szerint a korrupció kiugróan magas.

Pedig ha volna bizonyítéka, ez a beszélgetés nagyon érdekes lehetne. Nem akar róla beszélni?


De, csakhogy nem a magyar állam főügyésze vagyok.Elnök úr, nem kell átírni a programjukat a gazdasági körülmények megváltozása miatt? Recesszió van nemcsak nálunk, hanem azokban az országokban is, ahonnan korábban viszonylag jó feltételek mellett kaptunk kölcsönt az államunk finanszírozására. Ma rosszabb a helyzet, mint korábban volt.

Ez kétségkívül fogas kérdés. Nem elegendő az a változás, ami eddig bekövetkezett ahhoz, hogy a Fidesz félretegye a növekedést középpontba helyező gazdaságpolitikáját. A programunk ezt a célt szolgálja, ezen nem is fogunk változtatni. Kétségkívül igaz, hogy néhány pénzügyi körülmény megváltozott, de ezek nem döntőek. Majd meglátjuk a következő egy évben, hogy a világ gazdasági recesszióba zuhan-e vagy sem. Az optimistábbak közé tartozom, de nem tudhatok bizonyosat. De azt, hogy a hitelezés miképpen alakul, nem tartom olyan kérdésnek, amely változtatásra, átalakításra kényszerítene bennünket. Azért nem, mert a hitelezés körülményeit java részben a kormány gazdasági teljesítménye határozza meg. Ha egy kormányzati gazdaságpolitika hiteles, világos, érthető és koherens, akkor mindig vannak hitelezők. Ha hazudozás folyik, ha meghamisítják az adatokat, eltitkolják a valóságot, minden nap mást mondanak, ha kapkodást érzékelnek a befektetők, akkor persze többe kerül a pénz, drágábbak a hitelek. Tehát úgy érzem, hogy jelentősen tudjuk javítani a finanszírozás helyzetét, mármint a magyar állam hiteleinek finanszírozási helyzetét egy hiteles gazdaságpolitikával.

Mi a hiteles gazdaságpolitika alfája és omegája a Fidesz esetében?

Ha Ön elhiszi, amit a pénzügyminiszter mond a kormány szándékairól és terveiről, akkor hiteles a gazdaságpolitika. Ha azt mondja, hogy hajjaj, jobb lesz ezzel óvatosan bánni, mert a múltkor is ezt mondták, és az ellenkezőjét csinálták, akkor a politika nem hiteles.

Tehát ha Ön, jóllehet nem pénzügyminiszter, azt mondja, hogy az adó- és járulékcsökkentés a gazdasági programjuk kulcsa, akkor arra mérget lehet venni, és ez akkor is így lesz, ha kormányra kerülnek?

Így van. Ha kalapács potyog az égből, akkor is. De mondok egy ellentétes példát: mi történt Magyarországgal 2005-2006 fordulóján? Elfogadott a parlament egy ötéves, nagy ívű adócsökkentési programot, majd jött a választás, és utána a kormány hatályon kívül helyezte a korábbi programot, fölemelte az adókat, és újakat vezetett be. Na, ez az, amit egy nemzet öngyilkosságának is foghatunk föl. Így lehet tönkretenni a szavahihetőségünket, a felénk áradó bizalmat, és így lehet a komolytalanságba manőverezni egy országot, aminek aztán meg kell fizetni az árát, amikor hitelt, pénzt, támogatást akarunk kapni valaki mástól.

Nézze, a legnehezebb ügynek jelen pillanatban a forint árfolyamát és annak az utóbbi napokban mutatott hektikus mozgását tartom. De bízom a Magyar Nemzeti Bankban. Az MNB független intézmény, amelynek az a dolga, hogy megvédje a magyar valutát. Most lehet vitatkozni azon, hogy túlértékelt-e, túl erős-e a forint, vagy nem. De egy biztos: bizonyos mértéknél nagyobb forintgyengülést Magyarország nem engedhet meg magának, ugyanis Magyarországon százezrekre rúg azoknak a családoknak a száma, amelyeknek devizában van a hitelük. Tehát mindannyiunk közös érdeke, hogy a Magyar Nemzeti Banknak sikerüljön megvédenie a forint árfolyamát. Nincs könnyű helyzetben a Magyar Nemzeti Bank, mert ha egy hiteles gazdaságpolitikával meg lehetne támogatni a forint értékének megőrzését célzó erőfeszítéseket, akkor könnyebb lenne. Így, hogy ez hiányzik, egyedül az MNB-nek komoly feladatot és kihívást jelent megbirkózni a forint árfolyamának süllyedésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×