eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Százmilliós kenőpénzek elfogadásával vádolja a magyar pártokat a New York Times

A tekintélyes amerikai The New York Times napilap úgy értesült, hogy a brit BAE Systems hadiipari csoport a "jelentősebb magyar pártoknak juttatott" pénzzel biztosította be a Gripen vadászrepülőgépek beszerzését hat évvel ezelőtt.

A The New York Times értesülései szerint a BAE Systems brit hadiipari csoport több millió dollárt fizetett hat évvel ezelőtt jelentősebb magyarországi pártoknak azért, hogy Budapest a brit céggel kössön szerződést vadászgépek beszerzéséről.

Az egyik legtekintélyesebb amerikai napilap vasárnapi számában hosszú cikkben járta körül a brit cég szaúd-arábiai és közép-európai ügyleteit. A The New York Times idézi az azóta már visszavonult Tome H. Walters altábornagyot, aki abban az időben a washingtoni védelmi minisztérium tengerentúli eladásait felügyelte.

Az altábornagy 2001-ben levelet írt a Cseh Köztársaság külügyminiszterének, melyben a tárgyalások átláthatóságát hiányolta. A levél idézte az Egyesült Államok kormányának következtetését is, mely szerint a szerződés megszerzéséért folyó verseny nem tisztességes. A szerződést később a BAE és svéd partnere, a Saab nyert el.

Tome H. Walters egy interjúban azt állította, hogy a cseh esetet követően Magyarországon is hasonló problémákkal szembesültek, amikor amerikai vadászgépeket próbáltak eladni a magyar kormánynak. "A BAE bebiztosította a magyar szerződést is" - fogalmaz a The New York Times cikke.

Amerikai tisztségviselők úgy vélik, a magyar és a cseh kormányt befolyásolták a pénzösszegek. A Központi Hírszerző Ügynökség egyik tájékoztatóján elhangzottakat idézték, amelyek szerint a BAE Systems dollármilliókat fizetett a fontosabb magyarországi pártoknak a szerződések elnyerése érdekében.

A BAE Systems és a svéd SAAB AB ipari csoport közös tulajdona a Gripen International, amely a Gripen harci repülőgépeket értékesíti. Svédországban idén február óta ügyészségi vizsgálat folyik a gépek csehországi eladását, majd lízingelését kísérő állítólagos korrupció miatt.

A svéd sajtóban megjelent hírek szerint a Saab és a BAE Systems - amelynek 20 százalékos részesedése van a svéd vállalatban - együtt dolgozott a piac megdolgozásában. Mindkét cég visszautasította a vádakat, tagadták, hogy bármilyen törvénysértést követtek volna el.

A BAE-nél a The New York Times cikke szerint közölték: a cégnek nincs tudomása arról, hogy bármilyen vizsgálat folyna ellene Magyarországon. "A BAE Systems szigorú irányelvek szerint működik, amelyet a munkatársak és a tanácsadók egyaránt jól ismernek. A cég számára elfogadhatatlan minden olyan cselekedet, amely törvénytelen, tisztességtelen, másoknak kárt okoz, vagy egyébként ellentétes az elveinkkel" - idézte a lap a brit vállalat szóvivőjét.

A magyar kormány 2001 szeptemberében döntött a svéd Gripen-gépek beszerzéséről, majd a 2002-ben hivatalba lépett új kormány 2003-ban módosította a szerződést.

A megállapodás értelmében Magyarország bő 210 milliárd forintért lízingel Svédországtól 14 vadászgépet, amelyek tíz év után magyar tulajdonba kerülnek.

A magyar bizottság a korrupciót nem vizsgálta

A Gripen vadászrepülők beszerzését vizsgáló magyar bizottság nem kapott felhatalmazást arra, hogy vizsgálja a korrupció lehetőségét, ezért nem is foglalkoztak a kérdéssel - mondta a testület elnöke az InfoRádióban.

Vadai Ágnes, (aki egyben a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is) hozzátette, a korrupció kivizsgálására újabb parlamenti bizottságot kell felállítani.

{{keretes_cim}}

A svéd államügyészség szeptemberben Csehország után Magyarországra is kiterjesztette a nyomozást a Gripen vadászgépek vásárlásakor vélt korrupció miatt. A vádhatóság gyanúja szerint Magyarország kenőpénz fejében választotta a brit-svéd konzorciumot a vadászrepülők vásárlására kiírt pályázaton. További részletekért ide kattintson!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×