Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Ivan Bartos, a cseh Kalózpárt elnöke busszal érkezik egy választási vitára a Prágától északra levő Vsetatyban 2017. október 4-én. A parlamenti választásokat október 20-án és 21-én tartják Csehországban.
Nyitókép: (MTI/EPA/Martin Divisek

Lázadnak a Kalózok, szakad a cseh kormánykoalíció

A cseh kormánypártok között kialakult viták miatt a Kalózpárt kedden kilép a koalícióból – jelentette be a párt elnöke, Ivan Bartoš. Ezt a lépést követi majd a párt két – külügy- és jogalkotási – miniszterének lemondása.

Ivan Bartoš, a Kalózpárt elnöke egy vasárnapi tévéműsorban kifejtette: „Amikor telefonon kirúgják a párt elnökét a kormányból, a párt egyszerűen nem tud másként reagálni.” Azt, hogy a Kalózpárt távozik a kormányból, Bartoš már szerdán közölte a koalíciós partnerekkel. A párt két minisztere, Jan Lipavský külügyminiszter, valamint Michal Šalomoun jogalkotásért felelős miniszter is lemond.

A legkisebb kormánypárt előzőleg árulásnak nevezte Petr Fiala miniszterelnök viselkedését, aki Ivan Bartoš leváltását javasolta a regionális fejlesztési miniszter posztjáról egy projekt sikertelensége miatt, anélkül, hogy ezt személyes találkozón közölte volna vele.

A Kalózok még egy formális szavazást is lebonyolítanak a kormányból való távozásról. A novinky.cz szerint viszont a voksolás nem nyilvános, még a párt vezetősége sem láthatja, a tagok pedig hétfő estig adhatják le a voksaikat. Bartoš ezt követően a többi koalíciós partnerrel is találkozni szeretne, hogy tárgyaljon a párt jövőbeni szerepéről. Vagyis arról, hogy a Kalózok ellenzékbe vonuljanak-e, vagy kívülről támogassák-e a kormányt, ahogy azt Petr Fiala miniszterelnök javasolta.

A kormányfő legkésőbb szerdára szeretne világos képet kapni arról, hogy hogyan fest majd a kormánykoalíció. A miniszterelnök arra számít, hogy tisztázódik a kérdés, ezért

nem tervezi a kormány átalakítását.

Ha a Kalózpárt elfogadná az együttműködést a négypárti kormánykoalícióval, növekedne az esélyük arra, hogy megtartsanak néhány pozíciót a kormányzati adminisztrációban, illetve Jan Lipavský külügyminiszter is maradhatna a kormányban pártonkívüliként.

A miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy a Kalózpártot nem akarja kizárni a kormányból. A Kalózok által vezetett minisztériumokat az ODS és a STAN mozgalom között osztanák el. Fiala nem számít arra, hogy a kormány újjáalakítását követően újra bizalmi szavazást kérnének. Azt mindenképp szeretnék megakadályozni, hogy előre hozott parlamenti választásra kerüljön sor, mert Andrej Babiš, az ellenzéki ANO mozgalom vezetője a hétvégén nagy sikert könyvelhetett el a részleges szenátusi választáson: az eddigi négy helyett ezentúl 12 szenátora lesz a cseh parlament felsőházában.

Az öt koalíciós párt elnökét még Petr Pavel köztársasági elnök is fogadja a Hradzsinban, hogy a kialakult helyzet megoldási lehetőségeiről tárgyaljon velük. Az államfő a múlt heti amerikai látogatásán hangsúlyozta, hogy fontos, hogy a kormány esetleges átalakítása ne befolyásolja Csehország stabilitását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×