Infostart.hu
eur:
377.37
usd:
319.7
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Facebook/BringaSport

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Múlt héten Zürichben rendezték az országúti kerékpáros-világbajnokságot, melynek női mezőnyversenyében Vas Kata Blanka tizedikként végzett, míg a férfiak között Valter Attila a 27., Dina Márton pedig a 78. helyen zárt. A svájci fővárosban megtartották a nemzetközi szövetség (UCI) éves kongresszusát is, melyen részt vett a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Schneller Domonkos is. Bár az utóbbi időben felmerült az ötlet, hogy még ebben az évtizedben kerékpáros-világbajnokság házigazdája lehet Magyarország, erre még biztosan várni kell néhány évet. Azt már korábban nyilvánosságra hozták, hogy jövőre Ruanda fővárosában, Kigaliban, 2026-ban Montrealban, 2027-ben Felső-Savoya megyében, míg 2028-ban Abu-Dzabiban rendezik a vb-t, múlt héten pedig az is kiderült, hogy 2029-ben Dánia, 2030-ban pedig Brüsszel adhat otthont az eseménynek.

Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta: a zürichi kongresszuson egyeztetett David Lappartient-nel, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség francia elnökével, és jelezte neki, hogy Magyarország kész lenne egy világbajnokság megrendezésére. A magyar szövetség elnöke szerint ehhez két feltételnek kellene teljesülnie: egyrészt biztosítani kell az anyagi fedezetet, amihez kormányzati támogatásra is szükség lenne, másrészt olyan pályázatot kell beadni, amely elnyeri az UCI vezetőségének tetszését.

A nemzetközi szövetség elnöke arról tájékoztatta Schneller Domonkost, hogy elküldi a még szabad időpontokat, és biztatta a magyar szövetséget a kandidálásra.

Ha ez a hivatalos dokumentum megérkezik, a Magyar Kerékpáros Szövetség jelezni fogja rendezési szándékát a magyar kormánynak. Schneller Domonkos úgy véli, reális esély a 2032-es világbajnokság rendezési jogának elnyerésére lehet, ugyanis szakmai berkekben azt rebesgetik, hogy egy évvel korábban az olaszországi Trento lesz a házigazda.

Vas Kata Blanka és Valter Attila sikerei sokat segíthetnek

A remélt, jövőbeli sikeres pályázásban sokat számíthat, hogy egyre nagyobb nemzetközi figyelem irányul a magyar kerékpársportra, hiszen a párizsi olimpián Valter Attila és Vas Kata Blanka is negyedik lett a mezőnyversenyben. Korábban Valter Attila három napon át viselte az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót a 2021-es Giro d’Italián, az U23-as világbajnok Vas Kata Blanka pedig idén augusztusban megnyerte a női Tour de France ötödik szakaszát, összetettben pedig a 63. helyen zárt. Schneller Domonkos szerint a magyar kerékpársport rengeteget fejlődött az elmúlt években. Kiemelte, hogy 2022-ben hazánkban rendezték a Giro d’Italia első három szakaszát, illetve a nemzetközi visszajelzések alapján is szintet lépett a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körverseny, amelyen az elmúlt években a világ legjobb csapatai és legjobb kerékpárversenyzői is elindultak.

A magyar szövetség elnöke szerint Vas Kata Blanka és Valter Attila is jól szerepelt a múlt heti világbajnokságon, de megemlítette Dina Márton nevét is, aki ugyancsak szintidőn belül teljesítette a távot, és olyan versenyzőket előzött meg, akik sokkal erősebb csapatokban versenyeznek.

Schneller Domonkos úgy véli, az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott lenne egy világbajnokság magyarországi megrendezéséhez. Emlékeztetett, hogy

a Magyar Közút a közelmúltban éppen a körverseny miatt több olyan utat is felújított és átadott a Mátrában, amelyek részei lehetnének egy remélt vb útvonalának is.

Mint fogalmazott, „számos jól bejáratott út van”, így ezzel biztosan nem lenne gond.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a magyar szövetség nemcsak országúti, hanem hegyikerékpáros világbajnokság megrendezésében is gondolkodik, valamint felhívta a figyelmet, hogy a cyclocross szakág is rohamos mértékben fejlődik, és nem kizárt, hogy hamarosan eséllyel pályázhat az olimpiai programba való bekerülésért. Talán kevesebben hallottak még a felemelkedőben lévő gravel szakágról, amely tulajdonképpen az országúti és a terepkerékpár kombinációja. A versenyzőknek kavicsos, murvás utakon kell menniük koskormányos kerékpárral, de ezeknek a bringáknak a gumijai jóval vastagabbak, mint az országútiaké.

„Több szakág világbajnokságának az idehozatalában is gondolkozunk. Reméljük, valamelyik össze fog jönni” – jegyezte meg a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

(A nyitóképen: Dina Márton, Fetter Erik és Valter Attila a 2024-es országúti kerékpáros-világbajnokság helyszínén, Svájcban. A férfi elit mezőnyverseny indulói szeptember 29-én délelőtt Winterthurból rajtoltak el, a befutó Zürichben volt.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×