eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Gripen-ügy: a CIA-tól kérünk adatokat

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter az Egyesült Államok budapesti nagykövete útján hivatalos tájékoztatást kért az amerikai hírszerzésnek a magyar Gripen-beszerzéssel kapcsolatos esetleges információiról.

Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: a Nemzetbiztonsági Kabinet a tervek szerint december 18-ai ülésén tárgyalja a Gripen-jelentést.

A The New York Times hét végi száma arról írt, hogy több millió dollárt fizetett a BAE Systems brit hadiipari csoport hat évvel ezelőtt magyarországi pártoknak azért, hogy Budapest a brit céggel kössön szerződést vadászgépek beszerzéséről.

Az újság idézi Tome H. Walters altábornagyot, aki akkoriban a washingtoni védelmi minisztérium tengeren túli eladásait felügyelte. Az azóta nyugállományba vonult Walters tábornok 2001-ben levelet írt a Cseh Köztársaság külügyminiszterének, nehezményezve, hogy nem "átláthatók" a vadászgépbeszerzést célzó tárgyalások.

A tábornok azt mondta, az amerikai kormányzat Magyarországon is hasonló gondokkal szembesült, amikor vadászgépeket próbált eladni.
Amerikai tisztségviselők azt mondták: úgy vélik, a magyar és a cseh kormányt befolyásolták a "pénzösszegek". A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik tájékoztatóján elhangzottakat idézték, amelyek szerint a BAE Systems dollármilliókat fizetett a magyarországi fő politikai pártoknak a szerződések elnyerése érdekében.

Svédországban idén február óta ügyészségi vizsgálat folyik a gépek csehországi eladását, majd lízingelését kísérő állítólagos korrupció miatt. A svéd sajtóban megjelent hírek szerint a Saab és a BAE Systems - amelynek 20 százalékos részesedése van a svéd vállalatban - együtt "dolgozta meg" a piacot. Mindkét cég visszautasította a vádakat, tagadták, hogy bármilyen törvénysértést követtek volna el.

A BAE-nél a The New York Times cikke szerint közölték: a cégnek nincs tudomása arról, hogy bármilyen vizsgálat folyna ellene Magyarországon.

A magyar kormány 2001 szeptemberében döntött a svéd Gripen-gépek beszerzéséről, majd a 2002-ben hivatalba lépett új kormány 2003-ban módosította a szerződést. A megállapodás értelmében Magyarország nagyjából 210 milliárd forintért lízingel Svédországtól 14 vadászgépet, amelyek tíz év után magyar tulajdonba kerülnek. Daróczi Dávid közölte, hogy Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter az Egyesült Államok budapesti nagykövete útján hivatalos tájékoztatást kért az amerikai hírszerzésnek a magyar Gripen-beszerzéssel kapcsolatos esetleges információiról.

A kapcsolatfelvétel megtörtént, tájékoztatást későbbre ígértek - mondta. A kormányszóvivő hozzátette: a Nemzetbiztonsági Kabinet a tervek szerint december 18-i ülésén tárgyalja a nemrég elkészült Gripen jelentést.

A Fidesz támogatja az információkérést

A Fidesz támogatja, hogy a kormány tájékoztatást kérjen az ügyben, de "győztes és vesztes hadiipari konszernek vádaskodásaiban" nem akar részt venni.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: fontosnak tartják, éppen ezért támogatják, hogy a magyar kormány a The New York Times-ban megjelent írás miatt tájékoztatást kér az amerikai kormányzattól.

Egyebekben pedig győztes és vesztes hadiipari konszernek és lobbisták vádaskodásaiban, egymással az újságokon keresztül folytatott üzengetéseiben nekünk nem dolgunk részt venni - tette hozzá.

Kormányjelentés a Gripenekről

A Gripen-jelentés szerint - amelyet november elején hoztak nyilvánosságra - 2001-ben semmi ok nem volt vadászrepülőgépek beszerzésére, ráadásul a döntéssel kapcsolatban nem volt költségelemezés, nem fogalmaztak meg az alapvető - hadműveleti, műszaki és gazdaságossági - követelményeket, nem folyt le közbeszerzési eljárás és a szerződés szövegezése sem volt megfelelő.

A dokumentum ugyanakkor nem fogalmazott meg személyi felelősséget, és nem tett javaslatot további lépésekre.

A Gripen-beszerzés azért lett téma a nyáron, mert június elején a SVT svéd televízió tényfeltáró műsora azt állította, hogy mintegy nyolcmillió dolláros kenőpénzre tehetett szert Alfons Mensdorff-Pouilly osztrák üzletember a magyarországi vadászgépbeszerzésekkel kapcsolatban kifejtett közvetítői tevékenységével.

A műsor a Gripen-gépeket gyártó BAE Systems-SAAB brit-svéd konzorcium titkos megállapodásaira és dokumentumaira alapozta állítását. Mensdorff-Pouilly és cége, a BAE Systems két off-shore vállalatán keresztül jutott állítólag a többmilliós kenőpénzhez, illetve közvetlenül is fizettek neki évi illetményt.

Ezt követően az MSZP és a KDNP is parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte: a szocialisták az Orbán-kormány idején, 2001-ben történt szerződéskötést, a kereszténydemokraták annak 2003-as, a Medgyessy-kormány időszakában végzett módosítását akarta vizsgálni.

Gyurcsány Ferenc is megszólalt az ügyben, a miniszterelnök júniusban úgy fogalmazott: "túl sok a kétely és a gyanú Magyarország szerepével kapcsolatban a Gripen-beszerzés ügyében".

Ezzel egy időben a kormány is vizsgálóbizottság felállításáról döntött. A Gripen-bizottság a tervezettnél egy hónappal később, augusztus közepén alakult meg Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár vezetésével.

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×