Infostart.hu
eur:
390.18
usd:
330.97
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Giró-Szász: más a program, más a kormányzás

A Századvég Alapítvány igazgatója szerint az MSZP választási programja ellentmond az elmúlt négy év kormányzati intézkedéseinek, ezzel szemben a Fidesz jelenlegi programja konzisztens az 1998-2002-es kormányzásával.

Giró-Szász András az InfoRádióban közölte: a szocialisták az elmúlt négy évben neoliberális gazdaságpolitikát követtek, mostani programjuk viszont ezzel ellentétes.

A Fidesz programja viszont a korább kormányzásának folytatásaként értelmezhető, kiegészítve az Európai Unió által nyújtott lehetőségekkel - mondta a politológus.

"Döntő különbség a kettő között, hogy a szocialista párt kénytelen tudomásul venni, hogy a mozgósítási tényezők kapcsán a Fidesz utolérte, sőt, talán le is hagyta őket" - mondta az elemző.

Hozzátette: a szocialisták épp ezért kormányzati pozícióból próbálnak protest hangulatot gerjeszteni az ellenzékkel szemben.

A kampányprogramok ott keresztezik egymást, ahol érdekcsoportokat próbálnak megszólítani: a kis- és közepes vállalkozásokkal kapcsolatban, az adózást és a társadalombiztosítást illetően, és a nagy reformfolyamatok, azaz az egészségügy, az oktatás, vagy a honvédelem terén.

A politológus hangsúlyozta: "nem kell megijedni az úgynevezett előremenekülő politikai és gazdasági programoktól, csak a megfelelő kormányzati mechanizmust kell mögé felépíteni".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×