Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.89
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Robert Fico hivatalos Facebook-oldala

Robert Fico visszatért az ellene elkövetett merénylet helyszínére

Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak „eszköz” volt valakinek a kezében – a szlovák kormányfő erről Nyitrabányán (Handlová), a májusi merénylet helyszínén beszélt, ahová először tért vissza egy munkalátogatás keretén belül pénteken.

Robert Fico a helyszínen újságíróknak nyilatkozva azt mondta: nincs utólagos traumája az ellene elkövetett merénylet miatt, nem foglalkoztatja a merénylő személye, nem vágyik bosszúra, s nem fog egyéni kártérítést igényelni, megbocsájtott neki, mivel

a támadó „csak egy eszköz volt valaki másnak a kezében”.

A szlovák kormányfő szerint az ügyben elsődlegesen nem azt kell vizsgálni, hogy ki hibázott a merénylet során, hogy a testőrök mulasztottak-e, hanem a merénylet hátterét és az elkövető indítékait.

„Mindenekelőtt azt kell elmondanunk a nyilvánosságnak, hogy mi is történt valójában, mert az ellenzék azt szeretné, hogy azzal foglalkozzunk, hogy a testőrök mulasztottak-e vagy nem, holott itt más probléma van, az, hogy valaki politikai gyűlöletből meg akarta gyilkolni a kormányfőt. Nem Robert Ficóról beszélek, hanem a Szlovák Köztársaság kormányfőjéről” – fogalmazott Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

A merényletről készülő jelentés a tervek szerint még az őszi hónapok során a pozsonyi parlament elé kerül. A kormányfő pénteken ezzel kapcsolatban elmondta: vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy ki mindenkivel kommunikált a merénylő, és fel kell tárni a tavaly szeptemberi választások óta eltelt időszak eseményeit, mivel – mondta – az ellenzék és a média egy része nem volt hajlandó elfogadni a parlamenti választás eredményeit. Kijelentette: a merénylő egy ellenzéki aktivista volt, akit

„rendszerszinten terjesztett gyűlölet” motivált.

Az 59 éves kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni eljárást júliusban terrorcselekmény elkövetésére minősítették át.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×