Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.54
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetés aktuális helyzetéről tart sajtótájékoztatót a Pénzügyminisztériumban 2024. január 4-én. A miniszter elmondta, hogy az idei év a gazdasági növekedés erősítésének az éve, a költségvetés helyzete továbbra is stabil.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Varga Mihály a közgazdász-vándorgyűlésen: "jók a kilátások"

A pénzügyminiszter szerint azért nem akkora a fogyasztás, mint ahogy ezt a jövedelmi viszonyok indokolhatnák, mert "a tartalékok visszatöltése zajlik".

A magyar gazdaság kilátásai jók, a jelenlegi moderált gazdasági növekedés felgyorsul - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén pénteken Nyíregyházán.

A tárcavezető a "Vihar után-vihar közben" címmel a magyar gazdaság lehetőségeiről megtartott előadásában hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy év alatt olyan kihívások sorozatát kellett átélni, amire senki sem számított. Világjárványt követően háború következett, a háború pedig még tart.

Kiemelte: a magyar gazdaság kilátásai jók, 2010 óta a gazdaság hosszú távú kibocsátásának gyengülése mögött külső sokkok húzódnak meg, mint a Covid-járvány, vagy a háború. A potenciális GDP ugyanakkor 2010 óta folyamatosan erősödik, erősödnek a magyar gazdaság növekedési lehetőségei.

Varga Mihály emlékeztetett: a tavalyi év legfontosabb célkitűzése az infláció letörése volt, amit a kormány sikerrel teljesített, egy év alatt 26 százalék közeli szintről 4 százalék alá mérsékelték a pénzromlást. Az idei a háború és a szankciók által megbomlott egyensúly helyreállításának éve, amelynek során a kormány olyan lépéseket tesz, amelyekkel a költségvetési hiány és államadósság csökkentése mellett a fenntartható gazdasági növekedés is elérhető. Az idén meghozott intézkedések több mint ezermilliárd forinttal növelték a költségvetés mozgásterét. A kormány tartja az idei évre kitűzött 4,5 százalékos hiánycélt, jövőre pedig 3,7 százalékra, 2026-ra 2,9 százalékra javítja a hiány mértékét - sorolta.

Szavai szerint a nehéz időkben a magyar államadósság finanszírozásával kapcsolatban egy pillanatra sem merült fel kérdőjel, szerkezete megváltozott a kormányzati intézkedésekkel. Mára az adósságfinanszírozás 20 százaléka közvetlenül a lakosság kezében van, és ezt 25 százalékra tervezik tovább növelni. Hozzátette, hogy az államadósság újra csökkenő pályán: a koronavírus-járvány hatására a GDP arányában 80 százalékra emelkedett, 2024 végére pedig 73 százalék körüli szintre süllyed.

Kitért arra, hogy

a lakosság jövedelmi helyzete javul, a fogyasztása azonban továbbra is óvatos. A reálbérek emelkedése 10 hónapja tart, ugyanakkor a tartalékok visszatöltése megelőzi a fogyasztás élénkülését a válságok tapasztalatai alapján.

A külső gazdasági környezetről elmondta, pozitív elem, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatcsökkentése után elindul az EKB kamatcsökkentése, aminek hatására újra fellendülhet a hitelezés, így segítve a gazdasági növekedést.

A pénzügyminiszter kifejtette: jelenleg minden prognózis azt mutatja, hogy a magyar gazdaság bővülése jövőre az uniós országok élmezőnyében lehet, 3,5 százalék körül alakulhat. A stabilizált egyensúlyi mutatók mellett a növekedést segítheti az erősödő fogyasztás, a javuló külkereskedelem és a tartósan magas foglalkoztatottság is. A kormányzati oldalról a növekedést támogatja a fiskális egyensúly, a célzott gazdasági programok, és a humántőke fejlesztése.

A tárcavezető hozzátette: bizakodásra ad okot az a tény is, hogy hazánk változatlanul befektetésre ajánlott kategóriában van mindhárom nagy hitelminősítőnél. Kockázatot a háború következtében visszaesett ipari termelés, illetve az olyan külső tényezők hordozhatnak magukban, mint a német gazdaság gyengélkedése, vagy a nyersanyagárak kiszámíthatatlansága - fejtette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter a következő időszak legfontosabb gazdaságpolitikai céljai között jelölte meg az egyensúlyi mutatók javítását, a fenntartható gazdasági növekedés elérését és a versenyképesség növelését a gazdaság széles körében.

"A következő másfél év derűre ad okot" - fogalmazott, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a háború nem ért még véget, ezért indokolt az óvatosság - összegezte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×