Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
326
bux:
145903.09
2026. november 3. kedd Győző

Rendhagyó vb-történelem: 1990 - Beckenbauer visszavág

Sokak szerint minden idők legunalmasabb világbajnoksága volt, amelyen az argentin válogatott úgy lett második, hogy mindössze öt gólt szerzett. Mégis, a nagyvilág inkább emlékezik az utoljára nyugatnémet Nationalelf „kimért” menetelésére az egyenes kieséses szakaszban. Franz Beckenbauer csapata „minimális programmal” lett története során harmadszor, s ami szintén fontos, két elveszített döntő után, aranyérmes.

A helyszín

Olaszország (Bari, Bologna, Cagliari, Firenze, Genova, Milánó, Nápoly, Palermo, Róma, Torino, Udine, Verona)

A dátum

1990 június 8.–július 8.

Különlegesség

Mindenki tudja: Olaszország rendezett. De arra talán kevesebben emlékeznek, hogy a többi jelentkező közül a végére az olaszokon kívül a szovjetek maradtak versenyben. A FIFA a két kandidáló közül 1984. május 19-én döntött, csak néhány nappal azután, hogy világosság vált, hogy a Szovjetunió és a legtöbb vele szövetséges szocialista ország küldöttsége nem megy el a Los Angeles-i olimpiára. (A MOB például három nappal korábban mondta ki a távolmaradást.) Mindez nem segítette a szovjet rendezési tervet. Ez volt az első torna, amelyen a csoportmérkőzések során három pontot adtak a győzelemért. Minden idők legalacsonyabb gólátlagát hozta a torna, ellenben rengeteg (16) kiállítás borzolta a kedélyeket. A vb-történelemben másodszor (1970 után először) jutott négy korábbi világbajnok az elődöntőbe. A nyolc nyolcaddöntőből négy nem dőlt el kilencven percben. A negyeddöntőben ugyancsak a meccsek fele dőlt így el. Az elődöntőben mind a két meccs tizenegyespárbajt hozott. Az ír válogatott egymást követő négy mérkőzésén döntetlent játszott, majd büntetőkkel kiesett.

A győztes dicsérete

A nyugatnémetek a csoportszakaszban kifejezetten jól és gólerősen játszottak, a jugoszlávoknak négy, az Arab Emírségek csapatának öt gólt lőttek, majd már biztos továbbjutóként 1-1-re végeztek az erős kolumbiai gárdával. A nyolcaddöntőben igazi rangadón nyertek 2-1-re az Európa-bajnoki címet védő hollandok ellen, de aztán lelassítottak. A csehszlovákokat 1-0-ra, az angolokat 1-1 után tizenegyesekkel verték meg. A döntőben egy tizenegyes-góllal verte meg a lefújás idejére már kilencfőnyire fogyó argentinokat. Egyébként ez volt az első vb-finálé, amelyen az egyik csapat nem szerzett gólt, s ez volt az addigi legkevesebb góllal véget ért vb-finálé.

A meglepetés

A nyitó mérkőzésen a kameruniak megverték a címvédő argentinokat. Az Albiceleste csak csoportharmadikként jutott végül tovább, s mindössze öt szerzett góllal, de két tizenegyes-párbajt is megnyerve a vb-döntőbe jutott. Meglepetést keltett, hogy a Costa Rica-iak továbbjutottak a csoportjukból, mint ahogyan az is, hogy az angolok, a hollandok, az írek és az egyiptomiak csoportjában csak egy mérkőzés nem döntetlennel végződött. Az egyenes kieséses szakaszban a hollandok és a brazilok korai búcsúja is váratlan volt, igaz, előbbiek a nyugatnémetek, utóbbiak az argentinok ellen búcsúztak.

A legjobbak

Salvatore Schillaci, a vb meglepetésembere lett a torna legjobbja. Mögötte Lothar Matthäus kapta az ezüst-, Diego Maradona pedig a bronzlabdát.

Az álomcsapat

Stejskal (csehszlovák) – Jozics (jugoszláv), Baresi (olasz), Buchwald (nyugatnémet), Brehme (nyugatnémet) – Gascoigne (angol), Matthäus (nyugatnémet), Valderrama (kolumbiai) – Omam-Biyik (kameruni), Schillaci (olasz), Völler (nyugatnémet)

A gólkirály

Salvatore Schillaci, a Juventus játékosa lőtte a legtöbb gólt. Az osztrákok ellen övé volt a meccs egyetlen gólja, majd lőtt egyet a csehszlovákoknak is. Az egyenes kieséses szakaszban rúgott egyet az uruguayiaknak, aztán az íreknek is, majd az elődöntőben az argentinoknak is. Az angolok ellen tizenegyesből rúgott gólja hozta meg a Squadra Azzurrának a bronzérmet.

Magyar szálak

A magyar csapat elvérzett a selejtezőkben, s nem fért be magyar a huszonnégy európai bíró közé sem. Magyar nemzetiségű szereplő azért akadt, Muzsnay Zsolt, aki a torna után a bukaresti Steauából Székesfehérvárra igazolt. A szovjet válogatottban ismét ott volt Rácz László.

A legfontosabb adatok

Mérkőzések száma: 52. Gólok száma: 115 (2,21-es átlag). Össznézőszám: 2 516 215 (48 389-es átlag)

A döntő

NSZK–Argentína 1-0 (0-0). Gólszerző: Brehme (86. – 11-esből)

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×