Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.22
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Judges gavel and Themis statue.
Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Bűnügyi felügyelet alá került a Szőlő utcai javítóintézet egyik ügyintézője

Négy hónapra bűnügyi felügyelet alá került a Szőlő utcai javítóintézet egyik ügyintézője, aki bizonyítékokat vitt el ismeretlen helyre a gyanú szerint. A nő emellett meg akarta akadályozni, hogy a hatóságok bejussanak az egyik fürdőszobába. Az intézkedés a házi őrizethez lesz hasonló.

Házi őrizethez hasonló bűnügyi felügyelet alá került a Szőlő utcai javítóintézet egyik ügyintézője, aki a gyanú szerint bizonyítékot tüntetett el az épületből. Juhász Péter Pál igazgató volt munkatársa bútorokat vitt el az intézményből, emellett meg akarta akadályozni, hogy a hatóságok bejussanak az egyik fürdőszobába.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője arról számolt be, hogy eddig három gyanúsítottja van az ügynek. A korábbi igazgató és élettársa február 28-ig lesz előzetes letartóztatásban, az ügyintéző bűnügyi felügyelete négy hónapon át fog tartani – válaszolta a 24.hu megkeresésére.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben ügyintézőként dolgozó nőt, aki a gyanú szerint a szexuális bűncselekménnyel összefüggésbe hozható bizonyítékokat ismeretlen helyre vitte. A nő emberkereskedelemmel kapcsolatos bűnpártolás bűntettével gyanúsított, az ügyészség négy hónapos bűnügyi felügyeletét indítványozza azzal, hogy nem tarthat kapcsolatot a javítóintézet dolgozóival.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×