A helyszín

Mexikó (Guadalajara, León, Mexikóváros, Puebla, Toluca)

A dátum

1970. május 31.–június 21.

Különlegesség

Ez volt az első labdarúgó-világbajnokság, amelyet nem Európában vagy Dél-Amerikában rendeztek. Visszatért a támadófutball, majd három gól esett mérkőzésenként. Minden idők egyik leglátványosabb tornájaként emlékezünk az első mexikói világbajnokságra, amely szinte minden vendégcsapatra nagy terhet rótt az extrém körülmények miatt. Először „ismétlődött meg” egy tornán az előző vb-döntő, a nyugatnémetek és a az angolok a negyeddöntőben találkoztak. Először nyert olyan szövetségi kapitány (Mario Zagallo), aki korábban játékosként is elhódította a címet. Először játszotta a világbajnoki döntőt két korábbi kétszeres világbajnok, így ha az olaszok nyerték volna a finálét, ők is megtarthatták volna a Rimet-kupát. Ez volt az első torna, amelyen a játékvezetők sárga és piros lapot használtak.

A győztes dicsérete

A brazil válogatott öt világklasszis támadóval állt fel, minden elemző szerint a valaha volt legerősebb brazil tizenegy játszott, amely még az 1958-as és 1962-es generációt is felülmúlta. Pelé, 12 évvel svédországi feltűnése után, immár érett világklasszisként fogta össze a válogatottat, amelyben Jairzinho minden mérkőzésen gólt szerzett. Kiválóan játszott Tostão, Rivellino és a sokat szövegelő, s ezért Papagájnak becézett Gerson is. Mindössze kétszer kerültek hátrányba a tornán, először a csehszlovákok, majd az elődöntőben az uruguayiak ellen, de előbb négyet, majd hármat rúgtak az egy kapottra gólra.

A meglepetés

A legnagyobb talán a brazil Didi által irányított fiatal perui csapat jó szereplése volt, csak a negyeddöntőben esett ki, a későbbi világbajnok ellen. A csoportokból az előzetesen esélyesnek vélt nyolc csapat jutott a negyeddöntőbe, ahonnan a nyugatnémet és az uruguayi csapat is hosszabbításban lépett tovább. Az olaszok az elődöntőig mindössze egy gólt kaptak, ehhez képest meglepetés, hogy az utolsó két mérkőzésükön pedig hetet.

A legjobbak

Pelé volt a világbajnokság legjobb játékosa, de nem maradt el sokkal mögötte Jairzinho sem. A legjobb európai játékos a német Gerd Müller volt, aki aztán az esztendő végén megkapta a France Football aranylabdáját. A fiatalok közül e tornán robbant be a világklasszisok közé a brazil Clodoaldo és a perui Cubillas.

Az álomcsapat

Mazurkiewicz (uruguayi) – Carlos Alberto (brazil), Piazza (brazil), Facchetti (olasz) – Beckenbauer (nyugatnémet), Clodoaldo (brazil) – Jairzinho (brazil), Gerson (brazil), G. Müller (nyugatnémet), Pelé (brazil), Rivellino (brazil).

A gólkirály

Gerd Müller szenzációsan futballozott Mexikóban. A vb-k eddigi történetében utoljára jutott egy csatár tíz gólig. A marokkóiaknak egy, a bolgároknak és a peruiaknak három-három gólt lőtt, majd az egyenes kieséses szakaszban döntő gólt lőtt a hosszabbításban az angoloknak. Az olaszok elleni hosszabbításban két gólt is szerzett, de ez sem volt elég a nyugatnémet győzelemhez.

Magyar szálak

A magyar válogatott történetében először vérzett el világbajnoki selejtezőn, bő fél évvel a nyitány előtt, 1969 decemberében 4:1-es vereséget szenvedett a csehszlovákoktól. Mexikóba magyar bíró sem jutott ki. Magyar nemzetiségű szerepelt a csehszlovák (Horváth Sándor, Vencel Sándor) és a román (Szatmári Lajos, Gergely László, Dembrószky Debroschi Imre) válogatottban.

A legfontosabb adatok

Mérkőzések száma: 32. Gólok száma: 95 (2,97-es átlag). Össznézőszám: 1 604 065 (50 127-es átlag)

A döntő

Brazília–Olaszország 4:1 (1:1). Gólszerzők: Pelé (18.), Boninsegna (37.), Gerson (66.), Jairzinho (71.), Carlos Alberto (86.)