Azon a napon (1970. június 7-én), amelyen a világra jött, a brazil labdarúgó-válogatott 1:0-ra legyőzte a címvédő angolokat Guadalajarában, az első mexikói Mundial csoportmérkőzései során. A mérkőzésről esett már szó e sorozatban, ezen védte ki földöntúli bravúrral Gordon Banks Pelé fejesét. A futballvébék történetének legeredményesebb válogatottja aztán néhány nappal később, harmadik világbajnoki elsőségével végleg elnyerte a Rimet-kupát – de a következő elsőségre közel negyedszázadot vártak a hívei.

1994-ben, az Egyesült Államokban Carlos Alberto Parreira első számú jobbhátvédje Jorginho volt, Cafù a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben is csak néhány percre állt be. De a döntőben, miután Jorginho már a 21. percben megsérült, közel száz percet a pályán töltött, csapata egyik legjobbja volt. A Puhl Sándor által dirigált döntőben a brazil tizenegyespárbajban nyerték meg a „tetrát”, azaz történetük negyedik világbajnoki címét.

A következő négy év alatt sok minden történt vele, azon kívül is, hogy az aranyzöldek első számú jobbhátvédjévé lépett elő. 1994-ben már egyebek mellett a Libertadores-kupa és a Toyota-Világkupa egyaránt kétszeres győzteseként szerződött (először) Európába, a São Paulo FC-ből a Real Zaragozához. Nem mellékesen: néhány héttel korábban megválasztották Dél-Amerika legjobb játékosának. Spanyolországban nem érezte jól magát, noha részese volt a KEK-győzelemnek, gyorsan visszatért Brazíliába, ahol előbb a Juventudéban, majd a Palmeirasban játszott. 1997-ben az AS Roma leigazolta, s akkor új szakasz kezdődött a pályafutásában. Egy bő évtizeden keresztül az olasz élvonalban futballozott, előbb az AS Romával, majd az AC Milannal ért el nagy sikereket.

Harminckét évesen jutott pályafutása csúcsára, ő volt a csapatkapitánya a Távol-Keleten minden mérkőzését megnyerve világbajnoki címet nyerő brazil együttesnek. A finálé után az internetes bulvársajtó órákon keresztül lázban találgatta, miért „vall szerelmet” egy bizonyos Irenének a mezén, amikor a feleségét Reginának hívják. „Elfejtették” a női név előtt lévő Jardim szót elolvasni, s persze nem tudták, hogy Cafù São Paulo egyik szegénynegyedében, a Jardim Irenében nőtt fel…

1990. szeptember 12. és 2006. július 1. között 142-szer szerepelt a brazil válogatottban, 88 győztes mérkőzésen játszott, mindössze 19 vesztes mellett. A brazil válogatottsági ranglista első helyezettje (fölényesen első, a második helyezett Roberto Carlosnak 125, Daniel Alvesnek 107 mérkőzése van), szinte mindent megnyert, amit csak egy futballista megnyerhet. Volt országos bajnok és kupagyőztes Európában, országos bajnok és állami bajnok Brazíliában. A mi kontinensünkön és Dél-Amerikában összesen nyolcféle nemzetközi kupasorozatot nyert meg, a Világkupát, illetve utódát, a klubvilágbajnokságot, a São Paulo FC-vel és az AC Milannal is.

A brazil válogatottal négy világbajnokságon (1994–2006) vett részt, a két világbajnoki arany és az egy ezüst mellett kétszer is első lett a Copa Américán, s egyszer a Konföderációs Kupán.