Infostart.hu
eur:
379.98
usd:
322.05
bux:
126857.82
2026. február 23. hétfő Alfréd

Negyven éve látogatható a keszthelyi Festetics-kastély

Pontosan a Múzeumok éjszakájának hétvégéjére esik a keszthelyi Festetics-kastély nagyközönség előtti megnyitásának évfordulója, a Helikon Kastélymúzeum termeiben a főúri enteriőrt bemutató kiállítás ugyanis éppen 40 éve látogatható.

Az 1976-ban megnyílt múzeum a maga nemében már akkor is egyedülálló volt, hiszen az első kastélyépületek egyikeként vált látogathatóvá, s maga a kiállítás tematikája nem is nagyon változott az elmúlt 40 esztendő alatt - fogalmazta meg Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Mint azt hozzátette: a kiállítás egykor és ma is úgy próbálja bemutatni a kastélybelsőt, mintha a látogatók vendégségbe érkeznének a hercegi családhoz, azaz egy "időutazásra" szól a belépőjük.

A múzeum megnyitásakor csak nagyon kevés olyan berendezési tárgyat és bútort tudtak bemutatni, ami eredetileg is a kastély berendezéséhez tartozott, de az utóbbi néhány évben jelentős változás történt ebben. A Sigray-örökösök számára a kormány döntése alapján számos bútort és szobrot szolgáltattak vissza - a második világháború óta letétben őrzött gyűjteményükből -, de ennek révén elindult egy másik folyamat, hogy kerüljenek vissza Keszthelyre a Festeticsek tárgyai, s erről idén már kormányhatározat is született - eleveníti fel az igazgató.

Az Iparművészeti Múzeum kiállításairól, illetve az intézmény raktárából így több bútor is hamarosan visszatér Keszthelyre, de a kisebb használati tárgyak megtalálása meglehetősen nehéz feladat, mert az 1950-es években nem egyszer hiányos leltár készült csak róluk. Az eddig azonosított húszegynéhány bútor között rendkívül értékes és ritka darabok is találhatók, mint a kastély egykori úrnőjének, a brit Mary Hamiltonnak készített bútorok, amelyeknek egy részét most klímavitrinben őrzik, ezért ilyet kell építeni a keszthelyi múzeumban is.

Pálinkás Róbert kitért arra is, hogy a külföldön vagy magyar árveréseken felbukkanó, a Festeticsekhez köthető műtárgyak megvásárlásában is segítséget nyújt a kormány a Forster központon keresztül, de akadnak olyan magángyűjtők is, akik ingyenes, tartós letétbe helyezték kincseiket - órákat, gyertyatartókat - Keszthelyen. Az előbbire példa az a Mary Hamiltont ábrázoló fehér márványszobor, ami néhány hónapja egy hazai árverésen bukkant fel, de vásároltak ezüst serlegeket is, s volt, hogy Lyonban szereztek be olyan eredeti kastélybútort, ami pontosan beleillik a keszthelyi múzeum enteriőrjébe, Magyarországon ugyanis ilyeneket szinte lehetetlen találni.

A Helikon Kastélymúzeum az ország egyik legkedveltebb vidéki múzeumaként ma évente mintegy 200 ezer látogatót fogad, s a májusban nyitott Amazon Házzal együtt jelenleg hat állandó kiállítást kínál: a főúri enteriőrön kívül a hintómúzeumot, a vadászati múzeumot és a modellvasút-kiállítást, továbbá a Pálmaházat kereshetik fel az érdeklődők. Az intézmény évente mintegy 350 millió forintból gazdálkodik - ebből 250 millió a saját bevétel, 100 millió forint pedig az állami támogatás - , de mindehhez az elmúlt öt évben 2,7 milliárd forintot meghaladó fejlesztési forrást nyert el nagyobb részt európai uniós pályázatok révén, kisebb részben pedig a Miniszterelnökség közvetlen támogatásaként.

A 40 éves évforduló hétvégéjén mutatják be Festetics György herceg jelenlétében a Fénybe zárt idő című kötetet, amely a Festeticsek és rokonságuk családi képeiből válogat hiánypótló fotógyűjteményként. Ezen a hétvégén lesz látogatható először a kastély pálmaházában helyet kapott díszmadárpark is, amely élő vízi díszmadarakat mutat be, s hozzájuk ősszel pávák és díszfácánok is csatlakoznak majd.

Az ügyvezető igazgató reménye szerint a nemzeti kastélyprogram keretében még idén elindulhat egy másfél milliárd forintos újabb fejlesztés, ami leginkább a 40 éves kiállítást szolgálná. Az egyre nagyobb értékű műtárgykollekció miatt szükséges a klimatizálás, a páramentesítés, az ablakok és a homlokzat egy részének felújítása.

Az pedig szintén a közeljövő elképzelése, hogy megszüntetnék az 1980-as években megépült, a parkot keresztbe szelő közutat, hogy a mostani nyolc hektáros parkhoz visszacsatolják a túloldalon fekvő 20 hektáros területet. A lőszermentesítés és a bontások után a néhány évtizede még laktanyaként használt területen az 1880-as viktoriánus tervek alapján állítanák helyre a parkot, ami további hárommilliárd forintos beruházást igényel - jegyezte meg Pálinkás Róbert.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×