Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.66
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Férfi árnyéka egy börtönben.
Nyitókép: Irkham Khalid , Getty Images

Szabadult a börtönből, azonnal begőzölt, mehet is vissza

Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azzal a Csongrád-Csanád vármegyei férfivel szemben, aki röviddel a szabadulását követően megpróbálta az őt befogadó nővérét megfojtani - közölte Lajkó Szilvia szóvivő hétfőn.

A közlemény szerint a férfi egy korábbi emberölés elkövetése miatt rá kiszabott szabadságvesztés kitöltését követően, 2021 nyarán költözött a testvéréhez. Az elsőfokú ítélet szerint a férfi az együttélés során fokozatosan megpróbált a nővére felett uralkodni, ezért egyre több vita alakult ki közöttük. A nő 2021 telén már annyira rettegett, hogy gyermekeivel együtt elköltözött a saját ingatlanából.

2022 márciusában a testvérek között kialakult szóváltás során a férfi két kézzel megragadta a nővére nyakát, elkezdte szorítani, miközben azt mondta neki, hogy megöli. A nő védekezni próbált, illetve megjelent a helyszínen az egyik ismerőse is, ezért a férfi elengedte őt. A nőnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett, azonban a férfi tette alkalmas volt súlyosabb, akár halálos eredménnyel járó sérülés okozására is.

A Szegedi Törvényszék a férfit különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 20 év fegyházra ítélte.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az elkövető és védője eltérő tényállás és eltérő jogi minősítés érdekében jelentettek be fellebbezést. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az ügy összes körülményére figyelemmel a kiszabott büntetés súlyosítása, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása indokolt a korábban is már emberölés miatt elítélt férfivel szemben.

Az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. Az amerikai tőzsdéken is folytatódik az esés, elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat ütik.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×