Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
324.58
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Egy katonai rohamsisak.
Nyitókép: fotó: freepik

Bejelentették az államcsínyt, majd fordult a kocka

Benin fegyveres erőinek egy magát "újraalapításért felelős katonai bizottságnak" nevező csoportja vasárnap hajnalban bejelentette, hogy átvette a hatalmat, de az ország kormánya pár órával később közölte, hogy a puccskísérletet meghiúsították.

A Reuters hírügynökségnek Olushegun Adjadi Bakari külügyminiszter azt mondta, hogy a kormány a puccskísérlet ellenére ura a helyzetnek.

"Történt egy kísérlet, de ellenőrzés alatt tartjuk a helyzetet. Ez a hadsereg egy kis csoportja. A

katonaság jelentős része lojális, és uralni fogjuk a helyzetet"

- fogalmazott a politikus.

Alassane Seidou belügyminiszter néhány órával később közleményében jelentette be, hogy a nyugat-afrikai ország fegyveres erői meghiúsították a puccskísérletet. "Ezért a kormány arra kéri a lakosságot, hogy folytassák szokásos mindennapi életüket" - mondta.

Patrice Talon államfő mandátuma hivatalosan 2026 áprilisában jár le.

Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozó, az elnökhöz közel álló források szerint Talon és családja biztonságban van, valamint a neki hű erők "visszaszerzik az irányítást". Ugyanezek a források hangsúlyozták: a lázadók "csak a televízióhoz fértek hozzá", a város és az ország "teljesen biztonságos".

Szemtanúk beszámolói szerint a délelőtti órákban rendőri egységeket telepítettek minden jelentősebb útkereszteződéshez a főváros szívében, majd a puskaropogás is elhalt.

Wilfried Leandre Houngbedji kormányszóvivő pár órával később azt közölte, hogy vasárnap délutánig 14 embert vettek őrizetbe a megkísérelt államcsínnyel összefüggésben.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) bizottsága pedig honlapján bejelentette, hogy a regionális tömörülés kész szükség esetén katonai erővel is biztosítani az alkotmányos rend fenntartását Beninben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában úgy tűnik, hogy többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×