Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Az Apple vállalat logója egy városi épület ablakán.
Nyitókép: Unsplash

Vezetői krízis az Apple-nél

Komoly vezetői változásokra lehet számítani az Apple vállalatnál, miután a cég több magas rangú vezetője is bejelentette távozását, illetve távozási szándékát. A hírt Mark Gurman, a Bloomberg Apple-re szakosodott újságírója jelentette, miután értesülései szerint Johny Srouji, a hardvertechnológiákért felelős alelnök "komolyan fontolgatja" a távozást.

Srouji távozása nem lenne egyedülálló, mivel a cég felső vezetésében az utóbbi időben több kulcsfigura is távozott, vagy bejelentette visszavonulását. Nyáron Jeff Williams, az operatív igazgató már júliusban közölte ezt. Decemberben John Giannandrea, a mesterséges intelligencia projektek vezetője mondott le tisztségéről. Ezt követően Lisa Jackson (céges irányelvekért felelős vezető) és Kate Adams (jogtanácsos) is bejelentette távozási terveit - írja a 24.hu.

AlanDye pedig, a felhasználói felület tervezéséért felelős vezető a Meta vállalathoz igazolt.

A vezetők távozásának hátterében a szerepkörök átszervezése, valamint a cégvezetésen belüli feszültségek és változások is állhatnak.

Mindeközben folyamatosan szólnak a spekulációk arról is, hogy Tim Cook vezérigazgató a közeljövőben átadhatja a stafétabotot egy fiatalabb Apple-szakembernek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×