Infostart.hu
eur:
390.81
usd:
340.1
bux:
120787.85
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke köszöntőt mond a keresztényüldözésről szóló második nemzetközi konferencia megnyitóján a budapesti Corinthia Hotelben 2019. november 26-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Nyugaton kel a nap - egy zsinat, amely átalakította a világot

Fabiny Tamás evangélikus püspök az InfoRádióban arról beszélt, hogy a hétfői előadáson két vendég is lesz: egy neves archeológus, akinek a Seuzo-kincsek a szakterülete, illetve egy református teológiaprofesszor. A szaktekintélyek az idén évfordulós niceai zsinat korát és teológiáját járják körbe, némi kitekintéssel az ebből a korból származó magyarországi kincsleletre.

Az 1700 évvel ezelőtti niceai zsinat történelmi és teológiai megközelítése lesz az egyik fő témája a Budavári Evangélikus Szabadegyetem hétfő este 7 órakor kezdődő előadásának.

„A Budavári Evangélikus Szabadegyetem idei utolsó alkalma lesz, mint mindig, a hónap második hétfőjén este 7 órakor” – mondta az InfoRádióban Fabiny Tamás evangélikus püspök.

A püspök elmondta, az előadásnak két vendége lesz: egyrészt Nagy Mihály archeológus, professzor, akinek a Seuzo-kincsek a kutatási területe, és egy regényt is írt a témában, másrészt Konda László református teológiaprofesszor Debrecenből.

Nagy Mihály Nyugaton kel a nap című regénye Nagy Konstantin császár és a niceai zsinat (Kr.u. 325) korában játszódik, többek között erről a regényről zajlik majd a beszélgetés, annak apropóján, hogy az említett zsinatnak idén van az 1700. évfordulója. Konda László ezt segít majd a történelem mellett teológiailag is elhelyezni.

Fabiny Tamás elmondta, az elmúlt napokban-hetekben többször is lehetett találkozni a niceai zsinat nevével, hiszen az évforduló alkalmából volt ott, Nikaia városában egy jelentős ökumenikus találkozó XIV. Leó pápa és I. Bertalan (Bartholomiosz) konstantinápolyi pátriárka között, megemlékezve erről az 1700 évvel ezelőtt zajlott, fontos zsinatról. Az előadáson is erről a jelentős eseményről lesz főként szó, kis kitekintéssel a Seuzo-kincsekre – tette hozzá.

Az evangélikus püspök kiemelte: a Szabadegyetem előadásai mindig ingyenesek, azt azonban hozzátette, hogy célszerű időben, 7 óra előtt érkezni, mert sokan szoktak lenni. Egyelőre nincs regisztrációhoz kötve a részvétel, mivel elég tágas a tér a Bécsi kapu téri templom oldalsó kápolnájában, a Táncsics Mihály utcai oldalon. Fabiny Tamás hangsúlyozta: szeretettel várnak mindenkit, nem csak nem csak evangélikusokat, hanem bárkit, aki a kultúra, a művészettudomány iránt érdeklődik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×