Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
325.75
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
5.56mm NATO ammunition in magazines on black background
Nyitókép: zim286/Getty Images

Léket kaphat az Ukrajnát lőszerrel segítő program

A formálódó cseh kormányban szerepet kapó Szabadság és Közvetlen Demokrácia, azaz az SPD miniszterjelöltjei nem támogatják a cseh lőszerbeszerzés folytatását. Ezt Tomio Okamura, a képviselőház és a párt elnöke jelentette be a koalíciós tárgyalásokat követően.

A távozó Fiala-kormány még Ukrajna támogatására indította el a programot, amely lőszert biztosított az orosz agresszió ellen védekező országnak. Tomio Okamura szerint azonban az SPD a saját kormányzati szerepében nem kíván cseh költségvetési forrásokat fordítani erre.

A párt védelmi miniszterjelöltje, Jaromír Zuna úgy fogalmazott: teljesen legitim a kezdeményezés felülvizsgálata. Arra a kérdésre, hogy folytatódhat-e az Ukrajnának nyújtott támogatás, nem adott egyértelmű választ. Mint mondta, a kérdés inkább az, hogy pontosan milyen területre helyeződik majd a hangsúly.

Tomio Okamura ugyanakkor hangsúlyozta: minisztereik maradéktalanul végrehajtják majd a koalíció közös programját, amelyben sem Oroszország, sem Ukrajna nincs név szerint megemlítve. A politikus azt állítja, minden érintett miniszterjelölt jól ismeri és támogatja a programnyilatkozatot.

Andrej Babis leendő miniszterelnök korábban már jelezte: kormánya nem fog közvetlen költségvetési pénzt adni Ukrajnának fegyverekre. Szerinte Csehország az Európai Unión keresztül továbbra is segít, a fegyvergyárak pedig gond nélkül exportálhatnak. A lőszerbeszerzési kezdeményezést azonban szerinte átlátható módon inkább a NATO-tagállamoknak kellene működtetniük.

Okamura bejelentette azt is, hogy január 13-án tarthatják a parlamenti szavazást az új Babis-kormányba vetett bizalomról. Az ANO, az SPD és az Autósok koalíció jelenleg 108 képviselői helyre támaszkodhat, ez elegendő többséget jelent a 200 fős képviselőházban. Andrej Babišt december 9-én, vagyis e héten kedden nevezik ki hivatalosan miniszterelnökké, kabinetét pedig pár nappal később.

A koalíció már az új kormány első ülésén elutasítaná az Európai Unió migrációs paktumát és az új ETS 2 kibocsátáskereskedelmi rendszert. Karel Havlíček, az ANO mozgalom alelnöke azt mondta, hogy a kormány az építési törvény módosításait is gyorsan napirendre veszi, és semmit sem akarnak feleslegesen késleltetni.

Továbbra is bizonytalan ugyanakkor, hogy az Autósok jelöltje, Filip Turek megkapja-e a környezetvédelmi miniszteri posztot. Petr Pavel államfő korábban valószínűtlennek nevezte, hogy kinevezné őt. Hétfőn fogadja a még nála nem járt miniszterjelölteket, köztük Tureket is. A koalíció azt ígéri: olyan kormánylistát terjesztenek az államfő elé, amelyet a koalíciós tanács teljes egészében jóváhagy.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×