Infostart.hu
eur:
369.44
usd:
319.33
bux:
147758.11
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Unsplash

Már a karácsonyra is hatással van a mesterséges intelligencia

Kitiltották a mesterséges intelligencia felhasználásával készített ajándéktárgyakat a legnagyobb belfasti karácsonyi piacról.

Az észak-írországi főváros első számú hírportálja, a BelfastLive beszámolója szerint a Vault Artist Studio nevű képzőművészeti szervezet által rendezett hagyományos észak-belfasti karácsonyi vásáron - amely ezen a hétvégén tartotta első piaci napját - "kizárólag az emberi-művészi kreativitás érvényesülhet", mesterséges intelligenciával létrehozott bármiféle termék árusítása tilos.

Az online portál szerint a szervezők hallgattak azokra az aggályokra, amelyek szerint a mesterséges intelligencia veszélybe sodorja a művészeti élet szereplőinek puszta megélhetését.

A Vault Artist Studio véleménye szerint

az ilyen eszközökkel dolgozó cégek ráadásul nem törődnek a szellemi tulajdonhoz és a magánélethez fűződő jogok védelmével,

valamint a környezetvédelemmel sem.

A Vault Artist Studio két társelnöke, Linda McBurney és Kirsti McHenry a BelfastLive-nak elmondta: az általuk szervezett karácsonyi vásár mindig is az igazi, minőségi, helyi és autentikus képzőművészeti termékek, ajándékok, ételek és italok kínálatára helyezte a hangsúlyt a mobileszközökre tölthető alkalmazások és a mesterséges intelligenciát használó eszközökkel előállított termékek helyett.

Címlapról ajánljuk
Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel
Hitelszakértői figyelmeztetés

Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették. Azok a vevők, akik az államilag támogatott Otthon Start hitellel számolva kötöttek előszerződést, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a projekt csúszása alatt szigorodnak a program feltételei – mondta el az InfoRádióban Garam Dániel, a Money.hu hitelszakértője.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×