Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

A mézesmadzag és az Észak-koreai atom

Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szerint a nemzetközi közösségnek nem elég szankcionálnia, ösztönöznie is kell Észak-Koreát, hogy visszatérjen az atomprogramjáról szóló hatpárti tárgyalásokhoz.

"A szankciók magukban szerintem nem rendezik a biztonsági kérdéseket. Ezenkívül fontolóra kell vennünk egy ösztönzőcsomag összeállítását Észak-Korea számára, hogy visszatérjen a tárgyalásokhoz, és szükséges mértékben rugalmasságot is kell tanúsítanunk" - mondta el-Baradei tokiói látogatásán.

A NAÜ vezetője egyebek mellett gazdasági és humanitárius segítségnyújtást említett a szükségesnek tartott ösztönző intézkedések között.

De azt is mondta, hogy az Észak-Korea okozta atomválság rendezése érdekében első lépésként Phenjannak el kell fogadnia, hogy a NAÜ ellenőrizze atomprogramját.

Észak-Korea 2002 decemberében kiutasította a NAÜ ellenőreit, és a rákövetkező évben kilépett az atomsorompó-szerződésből is. A távol-keleti ország idén október 9-én végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását, ami miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vezetett be ellene.

A büntetőintézkedések ellenére a kommunista ország nem hajlandó felhagyni atomprogramjával, viszont hajlandó visszatérni a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország bevonásával zajló hatoldalú tárgyalásokhoz. A tavaly megszakadt megbeszélések várhatóan december közepén újrakezdődnek, de pontos időpont egyelőre nincs.

Washington azon az állásponton van, hogy Phenjannak tartania kell magát a tavalyi szeptember 19-ei hatoldalú megállapodáshoz, amelyben vállalta, hogy biztonsági garanciákért és segélyért cserébe felhagy atomprogramjával.


Japán saját elveit is feladná


Japánban az Abe Sindzo miniszterelnök vezette Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetőségében elhangzottak olyan vélemények, amelyek szerint Japánban vitát kellene kezdeni arról, hogy elrettentés céljából szüksége van-e az országnak atomfegyverre.

A kormányfő leszögezte ugyan, hogy Japán nem fog eltérni a II. világháború után meghirdetett atommentesség politikájától, de az LDP köreiben elhangzott javaslatok tiltakozást váltottak ki Kínában és Dél-Koreában, mivel a múlt évszázadban e két ország szenvedő alanya volt a japán katonai agressziónak.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×