Szilágyi Áron 33-40-nél lépett fel a pástra a döntő utolsó asszójában az idei olimpiai bajnok O Szang Uk ellen, és sikerült is közelebb zárkózni, de 41-44-nél a koreai keze nem remegett meg, és bevitte a győztes találatot. A háromszoros olimpiai bajnok először arról beszélt a finálé után, hogy teljessé vált az olimpiai éremkollekciója, bár nem pont erre gondolt előzetesen, majd értékelte a teljes napot.

„Ezüstérmem még nem volt, még szokom, biztos, hogy holnap még jobban fogok örülni, de most is alakul. Nem volt könnyű nap, hetek óta tudjuk, hogy az olaszokkal kezdünk a negyeddöntőben, és rengeteget videóztunk, készültünk belőlük, jobban ismerem őket, mint a családomat. Azt az asszót jól is vívtuk meg, de utána kicsit nehéz helyzetbe is kerültünk, mert nem az amerikaiak jöttek, akikre előzetesen számítottunk, hanem meglepetéscsapat, az irániak, Ott Kiki (Rabb Krisztián) kihúzott minket a gödörből. Bár nem találtuk ellenük az ellenszert, ahogy Krisztián beállt, megadta az alaphangot, utána feljöttünk és be tudtam fejezni. Ő nagyon kellett ehhez.”

A fináléról azt mondta, hogy nem voltak alárendelt szerepben a kétszeres címvédő, sokszoros világbajnokok koreaiak ellen. „A meccs elején, az első két-három asszóban ez alakulhatott volna máshogy is, nüanszok, bírói ítéleteket, egy-egy el nem engedett vágás, pici rossz mozdulat az, ami feléjük billentette a mérleg nyelvét. Aztán nem gondoltuk, hogy van egy csodacseréjük, olyan sebességre kapcsolt, hogy csak néztünk.

Ezzel együtt nem hiszem, hogy nagyon csalódottnak kell lennünk, odatettük magunkat, ma ennyi volt bennünk”

– mondta az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi.

Hozzátette, hogy a csereként beállt Do Jong Dongot is ismerték, vívtak már ellene korábban többször, de az ötös asszókat a koreaiak jól vívják, tüzesek, fekszik nekik a csapatverseny.

Az utolsó asszót O Szang Uk ellen teljesített Szilágyi, és elmondta, mi járt a fejében.

„Az, hogy most ő az olimpiai bajnok, én meg az előző három olimpiáé, akkor ezt rakjuk rendbe. Meg akartam verni, ez összejött.

Nem mindegy, hogy látták ők is, hogy közel vagyunk hozzájuk.”

Rabb Krisztián az elődöntőben Irán ellen állt be, akkor +7-tel fontos szerepe volt a fordításban. A fináléban is jól kezdett, ám a hetedik párban Do ellen nem találta az ellenszert.

„Nagyon különleges nap volt, végig készenlétben voltam, igyekeztem csak a vívásra figyelni. A döntőbe ugyanígy mentem neki, az első két asszó elég jól sikerült, aztán a végén váratlanul ért Do vívása, az első két tus nem úgy alakult, utána nem tudtam összerakni a folytatást. Most azért csalódott vagyok, mert közel voltunk, de biztos, hogy meg fog szépülni.”

Két hónapja még az sem volt biztos, hogy ott lehet az olimpián, aztán az Eb-n nyújtott remek teljesítménye után bekerült a csapat. Azt kérdeztük tőle, hogy ha valaki akkor azt mondja neki, ezüstérmes lesz, aláírja-e.

„Nehéz kérdés, mert olimpiai bajnok szeretnék lenni.”

Szatmári András is hasonlóan értékelt. „Nem mondom, hogy most felhőtlenül tudok örülni, mert aranyért mentünk fel a pástra, megtettünk mindent, de ez egy nagyon jó koreai csapat volt. Valami hiányozhatott, nüanszokon múlott, egy-két tuson, más ítéleten. Holnap már büszkén és boldogon fogunk felkelni, most egy kicsi csalódottság még van bennünk. Az egyéni után az elmúlt napokban amit mi csapatként beletettünk, az volt a nagy dolog, felhúztuk egymást, és így oda tudtunk állni egy olasz meccsre és meg tudtuk nyerni. Korea erős csapat, megpróbáltunk mindent, így sikerült.”

Elárulta, hogy közösségépítős kártyajátékkal rakták rendbe a fejeket az egyéni verseny kudarca után – Szatmári és Szilágyi az első körben, Gémesi a 16 között búcsúzott akkor.

„Az egyéni másnapján a 24 órából 20-at a szobában töltöttünk,

néztük a különböző eseményeket, és drukkoltunk a többieknek, de utána elkezdtünk építeni egymást, edzettünk, vidámabbá váltunk.”

Szatmári Andrástól azt kérdeztük, hogyan tudtak ennyire egységes csapattá kovácsolódni azok után, hogy Decsi Tamás helyett Rabbot nevezte az olimpiára a szövetség, ami után a vezetőedző, Decsi András lemondott.

„Amióta eldőlt, hogy ez lesz a csapat, és én is csatlakoztam a sérülésem után, egy kész csapatot kaptam meg, egységesen tudtunk készülni. Kizártuk a külső tényezőket, nem zavart meg minket a felkészülésben, csak arra fókuszáltunk, hogy minél sikeresebbek legyünk az olimpián.”

A döntőt csak a pást mellől figyelte Gémesi Csanád. „Úgy éreztem, szinte belül vagyok, úgy készültem, mintha mennék a pástra. A srácok elképesztő vívást mutattak be a döntőben egy erős koreai csapat ellen. Közel voltunk hozzájuk, kis dolgok döntöttek. Nüanszokon múlott, hogy megmaradt a 2-3-4 tusos különbség, miközben már ott tartottunk, hogy fordulhatna is a kocka, és más kimenetele is lehetett volna a finálénak.”

Hozzátette: komoly elégtételt jelent neki az ezüst az egyéni verseny csalódása után. „Szerettem volna éremmel hazamenni, és ez valóra vált, büszkén fogom hazavinni ezt az ezüstöt, de azért az egyénit is el fogom vinni egy darabig magammal.”