Infostart.hu
eur:
390.65
usd:
331.36
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória
Szilágyi Áron (b) és a dél-koreai Gu Bongil a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kard csapatversenyének döntőjében a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 31-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Szilágyi Áronék nagy csatában ezüstérmet szereztek

A magyar férfi kardválogatott 45-41-re kikapott Dél-Koreától Párizsban.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Gémesi Csanád összetételű együttes az olaszok, majd Irán legyőzésével jutott be a fináléba, ahol a címvédő, nagy rivális Dél-Korea az ellenfél.

A magyar kardcsapat legutóbb 1988-ban nyert olimpiát, döntőben pedig 1996-ban járt.

A Grand Palais-ban nagyjából ugyanannyi magyar és dél-koreai drukker szurkolt, és itt maradt a bronzmérkőzés után a franciák is.

Az első tust Szilágyi vitte be Pak Szangvon ellen, majd videózás után a másodikat is a magyar kapta, de innen fordított a koreai. A háromszoros egyéni olimpiai bajnok azonban egy bátor akcióval gyorsan egyenlített, majd a következő tust is bevitte. Úgy tűnt, az ötödik is megvan, de videózás után Pak kapta a találatot, aztán 5-4-re nyerte is az asszót.

Rabb következett O Szang-uk ellen, és nagy csatában egyenlíteni tudott, de aztán szintén 4-5-re maradt alul, így 8-10 volt az állás Dél-Korea javára. Szatmári Gu Bongillel vívott először, és csökkentette a hátrányt, ám a rivális három tust is bevitt egymás után, így már 11-15 volt az állás.

Rabb és Pak folytatta, a 22 éves magyar ismét nagyot vívott, az elődöntőhöz hasonlóan, egy tusra feljött, ám a koreai talált kétszer a végén, így 17-20-ra alakult az állás.

Szilágyi Áron és Gu Bongil csörtéje is sok izgalmat tartogatott. A magyar bátor és határozott volt, védés-visszavágásból is tudta csökkenteni a hátrányt. Aztán több kétes helyzetet, majd egy videón visszanézett akciót is a koreainak adtak, ezzel 22-25 volt öt kör után.

Szatmári András három remek találattal gyorsan egyenlített, majd 26-25-nél már a magyaroknál volt az előny. O Szang-uk fordított közbeszúrásaival, de a magyar kardozó higgadt maradt, és visszavette az előnyt. Folyamatosan változott a vezető kiléte, a 30. találatot aztán a koreai vitte be (29-30).

A hetedik párban koreaiak cseréltek, Do Gjongdong került be, és meglepte Rabbot, sorozatban négyszer talált, majd az utolsót is neki adták a videózás után (29-35).

Szatmári és Pak asszóját a koreai kezdte jobban, aztán a videózás után megfordítottak egy ítéletet. A magyar szép "egylámpást" adott, aztán bosszankodott, amikor óvatlan volt, és Pak talált. Szatmári nem tudta megfordítani az állást, 33-40-nél adta át a pástot.

A két egyéni olimpiai bajnok, Szilágyi és O Szang uk csatája zárta a döntőt. A magyaré volt az első két tus, majd jó ütemérzékkel egy újabb vitt be, négyre csökkentve a különbséget. A koreai azonban nem remegett meg, háromszor talált egymás után - bár Szilágyi több ítéletet is vitatott.

Azonban még nem volt vége: három Szilágyi-tus következett, remek akciókat tudott befejezni. O Szanguk egy védés visszavágás után megszerezte a 44. pontot, de Szilágyi ismét kettőt faragott a hátrányon. Jött előre a magyar, ám a koreai kivédte a támadást, és eltalálta - ezzel megnyerték a finálét, megvédték a címüket.

A magyar négyes ezüstérmesként zárt, ez a párizsi olimpia harmadik érme, és a második a vívócsapattól.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×