Kevesebb pénzből hatékonyabb kormányzás - ezzel indokolja a kabinet, hogy új kormányzati negyedet építtet a Nyugati pályaudvar mögé. A tervek szerint 2009 májusától már az új helyen lesznek a kormányzati hivatalok.
Az épületek tervezésére 2,4 milliárd forintot költenek, a megvalósítás pedig legfeljebb 142,5 milliárdba kerülhet. Vasárnap döntött arról a zsűri, hogyan nézzen ki az új negyed - az épületek üzemeltetésére péntekig még lehet pályázni. A nyertesnek 25 éven át kell ellátnia ezt a feladatot.
A külföldi zsűritagoknak tetszik
A győztes tervet kiválasztó zsűrinek több külföldi tagja is volt, köztük Berlin egykori főépítésze. Hans Stimman a döntés után arról beszélt, hogy Budapest karakteresebb épületeket érdemelt volna meg. A szakember korábban az InfoRádiónak adott interjújában elismeréssel szólt az új negyed helyszínéről.
"Ez nem csak egy egyszerű épület lesz, hanem egy teljes negyed - mondta Hans Stimmann. - Személy szerint nekem tetszik, hogy a kormány így akar decentralizálni. Távolabb megy a parlamenttől, de a belvárosban marad. Egyfajta politikai nyilatkozatnak is fölfogható az, hogy egy pályaudvar mellé épül az új negyed, a tömegközlekedés mellett téve le a voksot. Nekünk most az a feladatunk, hogy építészeti választ adjunk arra: milyen egy minisztérium. Azt vizsgáljuk, mi, és hogyan fejezi ki a demokratikus intézményeket" - hangsúlyozta.
"Ne csak beton, üveg és acél legyen"
Daniel Libeskind, a manhattani Világkereskedelmi Központ helyén épülő komplexum tervezője kortárs épületet vizionált a Nyugati mögé.
"Nem arctalan, elvont dobozokra kell gondolni - mondta a sztárépítész. - Olyasmit kell létrehozni, ami beszél a környezetével, kommunikál az emberekkel. Egy nyitott és demokratikus társadalomban a kormány a középpontban van, nem pedig valami messzi és távoli dolog. Az épületnek tehát vonzónak kell lennie, valamint praktikusnak. És nem árt, ha egy történetet is elmesél a szemlélőnek. Szóval a lényeg: ne csak beton, üveg és acél legyen. Budapest múltjának, a környék történelmének meg kell jelennie a negyedben" - vélekedett.
Ellenzéki aggályok
Az új kormányzati negyeddel kapcsolatban azonban az ellenzéknek aggályai vannak. A Fidesz luxusberuházásnak tartja az építkezést, annak ellenére, hogy kevesebbe kerülne az üzemeltetése, mint a jelenlegi hivataloké.
A Heti válasz csütörtöki számában pedig összefonódásokról ír. Az újság szerint a bírálóbizottság tagjai közt sokan kötődnek Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz, vagy cégéhez, az Altus Zrt-hez, illetve a volt kancelláriaminiszterhez, Szilvásy Györgyhöz.
Példaként említi a lap Görözdi György elnököt, aki korábban az Úttörőszövetség titkára volt, és Szilvásy György jobbkezével, Alács Tiborral együtt képviselte a szervezetet az ifjúsági vagyonról döntő tárgyalásokon.
Poczkodi Balázst is említi a lap. A jogász az Országos Választási Bizottság SZDSZ-es delegáltja, aki az Altus felügyelő-bizottsági tagja, Antalóczi Zoltán által vezetett sporthivatal jogásza is.
Hanganyag: Póth Attila