Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Tandíj - újabb csörte

Az MSZP szerint a felsőoktatási intézményekben a 2007/2008-as tanév végére ki kell alakítani egy olyan minősítési rendszert, amelynek alapján eldől, hogy mely hallgatóknak kell fejlesztési részhozzájárulást fizetniük és kiknek nem. A Fidesz továbbra sem ért egyet a tandíj bevezetésével.

Tatai-Tóth András szocialista politikus azt mondta: a képzési hozzájárulást először a 2008. szeptemberében induló tanévben kell fizetniük a hallgatóknak. Úgy vélte: az egyetemeken és a főiskolákon akkorra már megfelelő minősítési rendszereknek kell működniük.

Emlékeztetett arra, hogy a diákok közül legjobban teljesítő 15 százalék mentesül a fizetés alól, ugyanakkor azok a hallgatók, akik gyengén teljesítenek, az állami finanszírozásból átkerülnek a költségtérítés képzésbe.

A Fidesz szerint a tandíj bevezetésével súlyosan csorbul a versenyképes tudás és a diploma megszerzésének lehetősége.

Koszorús László országgyűlési képviselő azt mondta: azokban az európai uniós tagállamokban, ahol van tandíj, a képzés költségének jelentős részét átvállalja az állam.

Hozzátette: a tagországok mintegy felében egyáltalán nincs tandíj, vagy csak jelképes összeget fizetnek a diákok.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×