Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
310.2
bux:
133787.99
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Nyitókép: Pexels

Baj lett abból, hogy a civilizáció közel merészkedett az őslakosok törzsi közösségeihez

A fák és a bennszülöttek voltak ott előbb, nem pedig a favágók. Utóbbiak most az életükkel fizettek a civilizáció e felismeréséért.

Két ember életét vesztette, s ketten eltűntek favágók és a mashco piro nevű, úgynevezett érintetlen őslakos törzs összecsapásában a perui Amazonas-vidéken - közölte kedden a bennszülöttek jogvédelmével foglalkozó perui szervezet, a Fenamad.

A tájékoztatás szerint a bennszülöttek nyilakkal támadtak a munkásokra a Parianamu folyó mentén.

A Fenamad részvétét nyilvánította a halottak hozzátartozóinak, ugyanakkor rávilágított, hogy a helyzet elmérgesedése annak a közvetlen következménye, hogy a kormány engedélyezte a fakitermelést a mashco pirók lakóhelyének közelében.

Fakitermeléssel foglalkozó több cég is kapott már ilyen engedélyt. A Survival International jogvédő csoport szerint a régióban már 200 kilométernyi utat is építettek a fák elszállítására.

A szintén bennszülött yine törzs szerint a mashco pirók már korábban is panaszkodtak a területükre behatoló favágókra.

A Survival International szerint a mashco piro lehet a világ legnagyobb, civilizációval még nem érintkezett törzse.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

A semmiből jöhet a békemegállapodás, maximumra pörögnek az ukrán különleges műveletek - Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökök telefonon egyeztettek egy potenciális tűzszünetről a Győzelem Napján, azaz május 9-én. Trump szerint az sem kizárt, hogy tartós fegyvernyugvás álljon be Moszkva és Kijev között. Ukrán jelentések szerint merényletet kíséreltek meg Azatbek Omurbekov vezérőrnagy, a hírhedt "Bucsai mészáros" ellen, de a különleges alakulatok máshol is ténykednek: informátorokat menekítettek Zaporizzsja megszállt részéről, helikoptereket robbantottak fel mélyen a frontvonal mögött. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×