Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.76
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A mai menü: talpfekélyes csirkeláb és oszlásnak indult csirkezúza

Hatásosnak bizonyultak a húskommandó szigorított ellenőrzései. A gyakoribb vizsgálatok ellenére ugyanis kevesebb kifogásolható terméket találtak az idén, mint tavaly. Gyomorforgató példák persze így is akadnak: találtak eladásra szánt talpfekélyes csirkelábat és oszlásnak indult csirkezúzát is - írja a Népszabadság. Lapszemlénk.

A Népszabadság arról számol be, hogy hatásosnak bizonyult a húskommandó munkája. A szigorított ellenőrzések hatására visszavonultak a fekete áruval kereskedők.

Erre mutathat legalábbis, hogy a szaporodó ellenőrzések dacára csökkent a forgalomból kivont húsok mennyisége. Rossz példa persze így is akadt bőven: másfél tonna eladásra szánt talpfekélyes csirkeláb, oszlásnak indult csirkezúza, amit a kereskedő utólag fagyasztott le és 15 tonnányi jócskán szagos lengyel eredetű félsertés, amit a határról kellett visszaküldeni.

Jövőre már csökkenek a reálkeresetek is

Idén még csak a reálkereset növekedési ütemének mérséklődésére, januártól azonban már komoly visszaesésre lehet számítani - írja pénzügyi elemzőkre hivatkozva a Népszabadság.

A GKI Gazdaságkutatónál az idei évre átlagosan 6,4 százalékos nettókereset- és 3,3 százalékos reálkereset-emelkedéssel számolnak. A jövő évre már erős visszaesés várható, ami a költségvetési szférában három százalék körüli csökkenést, a versenyszférában pedig leginkább a változatlanságot jelenti.

Zavarok az infarktuskezelésben

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy az ellátás veszélyeztetettségére hivatkozva sorra kérik a kórházak, hogy függesszék fel náluk a júliustól hatályos finanszírozási megszorításokat. Közben a kardiológusok a teljes sürgősségi infarktuskezelésre kérnek mentességet. Állításuk szerint e nélkül súlyos zavarok alakulhatnak ki.

Szabad rablás a pénzváltóknál

Számos panasz ellenére semmilyen változás nem történt tavaly óta a fővárosi pénzváltók működésében - írja a Magyar Nemzet. A legfrekventáltabb helyeken szemérmetlenül magas árfolyamkülönbséggel adják-veszik az eurót. Van, ahol például mindössze 213 forintot fizetnek egy euróért. Tavaly augusztusban ugyan eljárást helyezett kilátásba a Gazdasági Versenyhivatal, egy év leforgása alatt azonban nem történt előrelépés az ügyben.

Milliárdos tartozások az APEH feketelistáján

A Világgazdaság cikke szerint kétszázmilliónál is több adóhiányt halmozott fel egy komlói magánszemély, nem véletlen tehát, hogy felkerült a neve az adóhivatal feketelistájára. A jogszabály szerint az APEH negyedévente közzéteszi azoknak a nevét, akik 10 millió, illetve cégek esetében 100 millió forintnál is nagyobb összeggel tartoznak.

Egyre több a félrevezető ajánlat

A Napi Gazdaság arra figyelmeztet, hogy a kamatadó elkerülésére kidolgozott megtakarítások egy részét megtévesztő módon reklámozzák a bankok. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azt javasolja, hogy a befektetési döntések meghozatalakor mindenki elsősorban az egységes betéti kamatmutató, az EBKM mértékére figyeljen, amelynek feltüntetésére jogszabály kötelezi a hitelintézeteket.

Kamerák a főváros útjain: hol figyelnek minket?

A Portfolio.hu-n arról olvashatnak, hogy több mint százmillió forintot költött idén a főváros a közlekedési kamerarendszer fejlesztésére. A korábbi 69 helyett immár 126 helyen figyelik a budapesti utakat. Az autóbuszsávokban szabálytalanul közlekedőkről a kamerák felvételeket készítenek, amelyek alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást kezdeményez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×