Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.43
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Elon Musk beperelte a ChatGPT-t készítő OpenAI-t

Elon Musk beperelte a ChatGPT-t készítő OpenAI start-upot és vezérigazgatóját, Sam Altmant arra hivatkozva, hogy a cég felhagyott eredeti küldetésével, és a mesterséges intelligencia fejlesztését nem az emberiség javára, hanem haszonszerzésre használja.

A benyújtott keresettel a milliárdos éppen azzal a start-uppal kerül összetűzésbe, amelynek egykoron a társalaptója volt.

A mesterséges intelligencia megalkotójaként közismertté vált OpenAI részben a Microsoft több milliárd dolláros befektetésének köszönheti jelenlegi pozícióját.

Elon Musk szerződésszegésre hivatkozva perel, állítása szerint Sam Altman és Greg Brockman, a start-up másik társalapítója nyílt forráskódú nonprofit cég megalapításának tervével keresték meg, azonban a 2015-ben alapított start-up működése jelenleg a pénzszerzésre összpontosít.

Fellebbezésében arra kéri a bíróságot, hogy kötelezze az OpenAI-t a kutatások és a technológiák nyilvános közzétételére, továbbá akadályozza meg a kifejlesztett szoftverek használatát, és a használatból adódó haszonszerzési lehetőséget a Microsoft vagy bármely magánszemély részére - ideértve a legfejlettebb mesterséges intelligenciás modellt, a GPT-4-et is.

A Teslát és a rakétagyártó SpaceX-et vezető Musk 2022-ben vásárolta meg a Twittert 44 millió dollárért, és számos alkalommal szólalt fel a mesterséges intelligencia szabályozása érdekében.

Az OpenAI igazgatótanácsából 2018-ban lépett ki, és gyakran bírálja a Microsoft kapcsolatát a start-uppal.

„A Microsoft komoly érdekérvényesítő erővel rendelkezik az OpenAI működésében, ha nem irányítja közvetlenül a start-upot” – közölte Musk még áprilisban egy Tucker Carlsonnak adott interjúban.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×