Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
323.72
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Darrin Klimek/Getty Images

Elítélték a Soroksári úti rémet

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádirata alapján súlyos fegyházbüntetésre ítélték azt a többszörösen büntetett 33 éves férfit, aki több nőt támadott meg.

A vádirat szerint a férfi 2022. július 31-én, hajnalban, a IX. kerület, Soroksári úton lévő egyik szórakozóhely közelében észrevette az egyedül tartózkodó nőt, majd azonnal rátámadt. A vádlott megragadta a sértett torkát, egy bokorhoz lökte, befogta a száját, és felszólította, hogy ne merjen sikítani, különben leszúrja. Ezután közölte, hogy szexuális aktust akar vele végezni, majd erőszakosan fogdosta. A sértett kihasználva azt, hogy a vádlott egy kis időre az egyik kezével elengedte, ki tudta rántani magát a férfi fogásából és elmenekült.

A vádlott 2022. szeptember 5-én éjjel, a Soroksári úton egy egyedül hazafelé tartó nőt követett. Egy fás, bokros területhez érve rátámadt a sértettre, a földre teperte, fogdosta és erőszakoskodni kezdett vele. A támadó közölte, hogy szexuális aktust akar vele végezni, és ha a hagyja, hamarabb túl lesz rajta. A sértett próbált ellenállni és közben hangosan kiabált, ezért a férfi őt többszörl fejen ütötte. A nő folyamatosan védekezett, végül sikerült kiszabadulnia, és az értékeit hátrahagyva elmenekült. A vádlott magával vitte a sértett táskáját, amelyben a mobiltelefonja, bankkártyái és a személyes okmányai voltak. A támadás alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására, azok elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

Az elkövető mintegy másfél órával az előző támadás után, szintén a IX. kerületben, két nőt rabolt ki. A férfi odament a padon ülő sértettekhez, megszólította őket, majd egy hirtelen mozdulattal felkapta a padról az egyik nő mobiltelefonját. A férfi elővett egy bicskát, amelynek pengéjét a sértettek felé tartotta, és megfenyegette őket, hogy ha bármit tesznek, megszúrja őket. A két nő félelmében nem mert ellenkezni, felálltak a padról és eltávolodtak a vádlottól, egy forgalmasabb helyre mentek, ahol segítséget kértek. Az egyik segítő, egy férfi, odament a támadóhoz, és visszaszerzett tőle egy telefont, ami azonban nem a frissen rabolt, hanem a korábbi, szexuális bűncselekmény sértettjének mobiltelefonja volt. A rabló elfutott a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű férfit, mint erőszakos többszörös visszaesőt, 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével, kifosztás bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint – egy további bolti lopás miatt – lopás vétségével vádolta meg vádiratában – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság vád szerint bűnösnek mondta ki a vádlottat és 24 év fegyházbüntetésre ítélte, megállapítva, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×