Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Elon Musk ingyenessé tette saját nyelvtanító MI-modelljét

Beváltotta az xAI Elon Musk múlt hétfői ígéretét, azután ugyanis, hogy az alapító milliárdos kiírta az X-re, hogy még a héten nyílt forráskódúvá teszik a saját, Grok-1 névre hallgató nagy nyelvi modelljüket, vasárnap az valóban fel is került a GitHubra.

Ahogy azt az xAI bejelentése kiemeli, a Grok-1 egy 314 milliárd paraméterből álló, úgynevezett Mixture-of-Experts modell, melynek lényege nagyon röviden az, hogy több, a bemenet különböző részeire kihegyezett neurális háló együtteséből áll össze, és attól függően aktivál egyet, vagy néhányat ezek közül, hogy pontosan mit kérünk tőle. Az xAI azt írta, hogy a modellt egy saját adatbázison, a nulláról tanították be, de erről nem derült ki ennél több infó - írja a Telex.

A közzétett modell jelenlegi formájában nem alkalmas például arra, hogy chatbotként használják. Ha valakit érdekel, ide kattintva tudja letölteni. A nagy nyelvi modellek szabadon hozzáférhetővé tétele alapvetően nem újdonság, többek közt a Meta által kiadott Llama 2 is nyílt forráskódú, igaz, az elődjével ellentétben a cég itt már nem osztott meg semmit a tanításhoz használt adatokból.

Az ugyanakkor, hogy Elon Musk MI-cége is így tett, vélhetően inkább annak köszönhető, hogy a már a Twitternél is a nyílt forráskóddal házaló Elon Musk nemrég pont azért perelte be a mesterséges intelligenciában élen járó OpenAI-t, mert szerinte a cégnek vissza kellene térnie a valódi nonprofit működéshez, és nyílt forráskódúvá kellene tennie a fejlesztéseit.

Musk szerint az OpenAI túlzottan szorosra fűzte az együttműködését a Microsofttal, és kizárólag az ő érdekeiket szolgálja azzal, hogy nem osztja meg a modelljeit. A cég viszont néhány nappal később úgy reagált: Musknak valójában az nem tetszik, hogy már nem ő az OpenAI főnöke.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×