Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Flags of Iran and Israel
Nyitókép: Manuel Augusto Moreno / Getty Images

Erős követeléssel állt elő több iráni Nobel-díjas és művész

Az Izrael és Irán között napok óta dúló harcok beszüntetésére és az iszlám köztársaság által folytatott urándúsítás leállítására szólított fel több ismert iráni személyiség, köztük Sirin Ebádi Nobel-békedíjas ügyvéd és Dzsafar Panahi filmrendező.

Ebádi mellett a jelenleg Iránban őrizetben lévő, 2023-ban szintén Nobel-békedíjjal jutalmazott Nargesz Mohammadi, illetve Dzsafar Panahi és Mohammed Raszulof filmrendezők, valamint az iráni civil szféra három másik tagja, Szedige Vaszmagi nőjogi aktivista, Sahnaz Akmali emberi jogi aktivista és Abdolfattah Szoltani ügyvéd a Le Monde című francia napilapban közös vezércikkben kiemelik: az iráni nép és az emberiség érdekét nem szolgálja sem a két ország közötti konfliktus, sem az urándúsítás.

"Ez a konfliktus nem pusztán civil életeket követel, az emberi civilizáció alapjait is fenyegeti" - olvasható a cikkben. A szerzők az iráni nukleáris programmal összefüggésben leszögezték azt is, hogy

"az urániumdúsítás egyáltalán nem az irániak ügye, akiket nem lenne szabad feláldozni egy autoriter rendszer nukleáris és geopolitikai céljainak oltárán".

A szerzők szerint a teheráni vezetés nem képes megoldani sem az Irán határain belüli válságot, sem pedig az Iránra nehezedő külső nyomást.

"A jelenlegi vezetők lemondása az egyetlen módja annak, hogy megőrizzük ezt az országot, és megkezdődjön a békés átmenet a valódi demokráciába" - jelentették ki. Felszólították tovább az ENSZ-t és a nemzetközi közösséget, gyakoroljon nyomást a síita államra annak érdekben, hogy felhagyjon az urándúsítással, illetve tegyen meg mindent azért, hogy a szemben álló felek beszüntessék az alapvető infrastruktúrát célzó műveleteket, és azonnal véget vessenek a civilek elleni támadásoknak.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×