A hét elején média- és diplomáciai források még egyaránt arról beszéltek, hogy ha tárgyalnak is majd a május 30-31-én esedékes EU-csúcson az Oroszország ellen tervbe vett újabb (hatodik) szankciós csomagról, ennek nem lesz része az Ursula von der Leyen által május elején kilátásba helyezett teljes körű olajembargó megvitatása.

Maga a bizottsági elnök is úgy fogalmazott kedden Davosban, hogy „nem szabad alaptalan várakozásokat kelteni”, és helyesebb elismerni, hogy a kérdés nem lesz napirenden a hétfő-keddi brüsszeli EU-csúcson. Annál is kevésbé, mert a jelen fázisban egy sor olyan ”technikalitás” tisztázása van még hátra, amelyekkel nem célszerű egy csúcsszintű találkozó munkáját terhelni – tette hozzá.

Mint ismeretes, az előzmény Orbán Viktor azon leveléhez vezet vissza, amelyben a magyar miniszterelnök a hét elején jelezte Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, hogy a soron következő találkozón Magyarország nem támogatja az Oroszország elleni olajembargó-kérdés napirendre tűzését.

Orbán Viktor azzal érvelt, hogy a téma legmagasabb szinten történő megvitatása a jelen helyzetben a kívánttal ellentétes hatással járhat, mivel amíg nem ismertek az orosz olajról történő lekapcsolódás uniós finanszírozási részletei, valamint az energiaellátási biztonság jövőbeni szavatolásának a mikéntje, addig

a szárazföldi elszigeteltségben lévő közép-európai országok – Magyarország mindenképpen – nem tudnák támogatni a leendő intézkedés életbe léptetését.

Ehhez képest a hét közepétől ismét olyan vélemények kezdtek megjelenni – beleértve ebbe Michelnek egy szerdai svédországi kijelentését is -, hogy „van még esély” a hétfő-keddi találkozón megállapodásra olajembargóügyben is.

Szakértői körökben arról már ezt megelőzően is volt szó, hogy ha a magyar kérés után az Európai Tanács elnöke el is tekint a kérdés formális napirendre tűzésétől, ám ettől még bármely tagállam vezetője szóba hozhatja a témát. Megfigyelők megjegyzik hogy nem egy példa volt már arra, hogy ilyen egyoldalú (résztvevői) nem hivatalos témafelvetés – és a rá születő hozzászólások sora – végül több időt vitt el, mint több más „formális napirendi ügy” megvitatása.

Konkrétan az Oroszország elleni olajembargó kapcsán többen valószínűsítik, hogy bármit is dönt végül Charles Michel, minimum az Ukrajnának határozott támogatást követelő balti országok vezetői – különösen litván részről várható ilyen –, valamint nem kizárható módon a lengyel miniszterelnök is,

mindenképpen szóba hozzák majd a kérdést.

(„Juszt is berángatják a szobába az elefántot” – idézett a pénteki Politico ennek kapcsán EU-diplomáciai forrásokat.)

Pár napja még megfigyelők arra számítottak, hogy egy ilyen forgatókönyv minimum annak tesztelésére alkalmat adhatna az Európai Tanács elnöke – no meg az Európai Bizottság és persze a francia soros EU-elnökség – számára, hogy pontosan hány tagállam részéről és milyen eltökéltséggel kell elutasításra számítani. A kényes kérdés itt elsősorban az, vajon az embargóval szembeni ellenállás valamennyi „elszigetelt szárazföldi” közép-európai országra egyformán igaz-e, vagy esetleg előállhat olyan helyzet, hogy többségük (mindenekelőtt a csehek és a szlovákok) bizonyos pénzígéretekkel és egy-két évre szóló mentességgel „kivásárolhatók” a blokkolók csoportjából.

Ez esetben csak egy különvélemény (Magyarországé) maradna a porondon, amihez képest már akár az is felmerülhet, hogy egy „majdnem teljesen egységes” (26 tagállamos) csonka-EU álláspont zárjon össze a többség által megcélzott embargó mögött. Egyes vélemények szerint bizonyos körök számára így demonstratív módon az EU–ukrán politikában képviselt magyar állásponttól is elhatárolódhatnának, no meg ez esetben az orosz olajról történő leváláshoz felkínált közösségi pénzügyi támogatást sem feltétlen kellene folyósítani Budapestnek.

A kép teljességéhez tartozik, hogy arra még így sem számított senki, hogy akár ez a forgatókönyv is a mostani csúcson már összeálljon. A vezetők tanácsülése e tekintetben is legfeljebb a minél alaposan tájékozódást szolgálhatná, nem az azonnali végső döntést.

Általában is, brüsszeli források szerint a péntek délután ismert lehetséges forgatókönyvek olajembargóügyben eleve sokkal szerteágazóbbak. Az egyik végletet jelentheti az, ha a csúcsig hátrelévő diplomáciai egyeztetések során

a magyar kormány olyan ajánlatot kap, amelynek fényében feladja pillanatnyi vétóját,

és Michel az EU-huszonhetek nevében bejelentheti az uniós vásárlási tilalmat.

Az opciókat latolgató Politico szerint ugyanakkor viszonylag kevesen számolnak csak azzal, hogy a magyar kormány pusztán „kicsit több pénzügyi támogatás” és „picit hosszabb átmeneti idő” felkínálásáért cserébe hétfőre beállna a sorba. Emlékezetes, hogy a magyar kormányfő legutóbb „legalább ötéves” felkészülési időt tartott szükségesnek, a magyar külügyminiszter pedig 15-18 milliárd eurós finanszírozásról beszélt a teljes magyar átállás végigviteléhez.

A bizottsági javaslat ehhez képest egy-, legfeljebb kétéves átmenetet engedélyezne, és az átállásban nehézségeket megélő valamennyi kelet-európai országnak együttesen ajánlana fel kétmilliárd eurót. Mindezt pusztán egyetlen tagállami esetében a kért arányban felhozni az említett szintre politikailag lényegében lehetetlennek látszik.

Létezhetnek azonban további köztes megoldások. Az elmúlt napokban legtöbbet emlegetett verzió szerint

az embargó jelenleg csupán a tengeren érkező szállítmányokra vonatkozna, de a csővezetékes behozatalra nem.

Így az EU-egység is megmaradhatna, és a magyar ellátási feltételeken sem kellene változtatni.

Megfigyelők megjegyzik, hogy egy korábbi szakaszban magyar részről is utaltak erre az opcióra. Kérdés, hogy ez mennyiben módosítaná azt a szintén deklarált uniós szándékot, hogy záros határidőn belül „teljesen kivezessék” az európai uniós fogyasztásból az orosz eredetű olajat. Mennyiben kellene-lehetne ennek fényében átütemezni a különböző uniós térségek felkészülését az átállásra, mi legyen ennek a finanszírozási és technikai feltétele (és milyen szívesen vállalnának ily módon nagyobb áldozatot azon országok, amelyeknek nincs csővezetéke Oroszország felé)?

További kérdés lehet – most már konkrétan magyar és részben lengyel esetekben –, hogy belátható időn el tud-e egyáltalán indulni bármilyen közösségi pénzügyi finanszírozás az átállásra. Ezt ugyanis a bizottság a javaslatában a már folyamatban lévő (eredetileg Covidra válaszul született) helyreállítási (avagy új generációs) alap tételei közé sorolná be. Az utóbbi elérhetőségéhez viszont egyelőre bármilyen folyósítás útjában állnak azok a jogállamisági (hivatalos nevén: EU költségvetés-védelmi) fenntartások, amelyeknek a brüsszeli igényeket kielégítő megválaszolásáig a Bizottság nem akar – és nem mellesleg, az Európai Parlament folyamatos nyomása alatt nem is igen tud – átlépni a folyósítási szakaszba.

Sokak szerint e szempontból is van jelentősége, hogy az utóbbi hetekben-napokban felgyorsulni látszik az EU–lengyel egyeztetés a Varsó felé megfogalmazott elvárások teljesüléséről. A lengyel parlament éppen pénteken döntött az EU-bíróság által kifogásolt lengyel legfelsőbb bírósági Fegyelmi Tanács megszüntetéséről, ami szakértők szerint könnyen utat nyithat az előtt, hogy akár már a hétfőn kezdődő csúcs idejére bejelentés születhessen a Lengyelországnak járó pénzeket érintő bizottsági eljárás felszabadításáról.

Ami viszont azért lehet érdekes, mert

így Magyarország e tekintetben is magára maradhat,

hacsak nem tart ki mellette az immár sarokból kiengedett lengyel diplomácia további támogatása.

Az olajembargóra vonatkozó magyar vétó feloldásának további módja lehet esetleg azon magyar miniszterelnöki felvetés elfogadása, hogy Magyarország kapjon „állandó mentességet” az orosz olaj bojkottja alól. Ez esetben persze végkép le kellene mondania a „leválásért” cserébe beígért közösségi támogatásról, de nem is kellene politikai feltételekkel bajlódnia.

Hátránya ennek a verziónak, hogy igen csekély a támogatottsága a tagok körében. A szankciókkal végül is mindenki azonnali áldozatokat készül bevállalni, ami mellett nem könnyen kommunikálhatnák például honi közvéleményük felé, hogy a magyaroknak miért lehet azt, amit nekik nem. Bizottsági források emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy egy ilyen asszimetrikus helyzet a belső piaci esélyegyenlőségekre is nézve is káros lehet. Más szóval, ennek elfogadása aligha valószínű.

További opció lehet még, hogy a mostani csúcson teljesen ejtik az olajembargó kérdését, és kizárólag a hatodik szankciós csomag többi tételére koncentrálnak. Ez viszont – túl azon, hogy sok tagállam (élükön a baltiakkal és Lengyelországgal) nem is értene egyet vele – szakértők szerint súlyos presztízsveszteség és politikai tőkevesztés lenne az EU egésze számára.

Egyébként sokan ugyancsak a valószínű arculatvesztés miatt nem támogatnák azt sem, ha a huszonhatok végül Magyarország nélkül vágnának bele egy „csonka szankcióba”. Szerintük a lépés összességében aláásná az EU-egység imázsát, emellett azzal a veszéllyel is fenyegetne, hogy az esetet precedensnek tekintve a jövőben bármilyen újabb szankciós intézkedés kapcsán beindulna a tagállami helyezkedés, hogy ki tud majd kimaradni belőle.

Annyi mindenesetre már az eddigiekből is kiderül, hogy nem csupán az „igen-nem” opció van az asztalon, hanem létezhetnek köztes megoldások is. A tagországok nagykövetei pénteken mindenesetre „kiscsoportos” megbeszéléseket tartottak ezek lehetséges köréről, amit vasárnap újabb teljes körű nagyköveti plenáris követ. Ez alapján minimum annyi eldőlhet, hogy végül is hétfőn a téma formálisan napirenddé válhat-e, vagy sem. Minden egyéb már csúcsszintű vezetők minden bizonnyal elhúzódó egyezkedésén múlik majd.

Az utóbbiakra amúgy nem csupán ez a dilemma vár. Politikai vitára van kilátás az ukrán csatlakozási kérelem kérdése kapcsán is: a tét a jelen fázisban az, vajon rövid időn belül megkaphatja-e Ukrajna a formális EU-tagjelölt státuszt. Ennek kapcsán ugyan inkább júniusra ígértek uniós tisztviselők első érdemi választ, de sokak szerint megkerülhetetlen lesz – szintén és megint: valószínű lengyel és/vagy baltikumi egyéni felvetések nyomán is – a téma valamilyen fokú véleményezése.

Úgy tudni, az ukrán csatlakozási folyamat megkezdésének legelszántabb támogatói az említett országok mellett a szlovákok, csehek, bolgárok, az olaszok, és néhány héttel ezelőtt közéjük sorolták még Szlovéniát és Magyarországot is. Nemzetközi sajtójelentések az utóbbi két ország kapcsán megjegyzik, hogy az áprilisi szlovéniai választás és nyomában bekövetkezett a kormányváltás óta már nem egyértelmű, vajon továbbra továbbra is töretlen-e Ljubljana támogatása.

Végül pedig, látva az egyre feszültebb ukrán–magyar diplomáciai viszonyt, mind több vélemény szerint mostanra esetleg kérdésessé válhatott a korábban hangoztatott magyar kormányzati egyetértés is.

További ukrán vonatkozású vitatéma lehet még a csúcson az ukrán védelmi erők fegyverekkel történő ellátásának – és ennek kapcsán például közös európai uniós beszerzés lehetőségének – a megvitatása, miként jó eséllyel a sok millió ukrán menekült ügye is terítékre kerülhet.

Szakértők szerint aligha megkerülhető emellett, hogy szóba kerüljön az elhúzódó háború nyomán egyre valószínűbbnek tűnő élelmiszerellátási válság, és vele a formálódó helyzetre adható lehetséges válasz is, különös tekintettel az Ukrajnában rekedt gabonaszállítmányok kérdésére, valamint arra, hogy a háborúban egyre többször élelmiszerkészletek is kezdenek katonai célpontokká válni.

Végül, immár az ukrán háborútól függetlenül, nem kizárható, hogy a huszonhetek vezetői kitérnek a május 9-én véget ért EU-jövő konferencia lehetséges utóéletének a kérdésére is. Itt mindenekelőtt az tisztázandó, vajon adott-e a tagállamok többsége részéről a készség a szerződésmódosítást igénylő ajánlások megvitatására, konkrétabban: egy ehhez szükséges konvent összehívására?