Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.93
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Jövőre már minden második ember városban él

A duplájára is növekedhet Ázsia lakossága 2030-ra - állapította meg az ENSZ legfrissebb urbanizációs jelentése. A dokumentum szerint összehangolt nemzetközi erőfeszítésekre van szükség, és a politikának is fontos szerep jut a kérdésben.

A világ népességének több mint fele a városokban fog élni a következő évben - állapítja meg az ENSZ jelentése.

A nemzetközi szervezet népesedési alapjának dél- és nyugat-ázsiai irodavezetője kiemelte: 2000 és 2030 között Ázsia városi lakossága megduplázódik, vagyis 1,3 milliárdról 2,6 milliárdra nő. Ez alatt az idő alatt az Afrika városi népesség 300 millióról 742 millióra, Dél- és Közép-Amerikáé pedig 400-ról 600 millióra emelkedik - közölte Wasim Zaman.

Az urbanizáció nem feltétlenül káros folyamat, mivel a városiasodás lehetséges haszna felülmúlja a hátrányokat - hangsúlyozta. Wasim Zaman hozzátette: a városnövekedés elsősorban szegények bevándorlását jelenti.

Eljött az idő az összehangolt nemzetközi erőfeszítésekre - áll az ENSZ tanulmányában. A jelentés kiemeli, hogy feladata van a politikának is, mivel átfogó és hosszútávú koncepciót kell kidolgozni a városi területek felhasználásáról, valamint gondoskodni kell minimális szolgáltatásokkal ellátott területekről is, ahova lakásokat lehet építeni.

Kovács Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének vezetője kiemelte: Magyarországon évente 40 ezerrel csökken a lakosság száma.

A városiasodás az agglomeráció fejlődésének is köszönhető - tette hozzá.

Kovács Zoltán kifejtette: 1990 előtt 166 város volt Magyarországon, de a rendszerváltás után a kormányok elkezdtek városokat "gyártani", ennek köszönhetően pedig immár 289 város van.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×