Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Észak-Korea már elérné az USA peremét

Észak-Korea már elérné az USA peremét

Sikeres interkontinentális rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea – ezt állítja a sztálinista ország. Phenjan szerint a hordozóeszköz Japán és az Egyesült Államokhoz tartozó Alaszkát is fenyegeti.

Az észak-koreaiak néhány nappal a hamburgi G20-as csúcs előtt ijesztettek rá ismét a világra és érték el, hogy szerepeljenek a nemzetközi találkozó napirendjén.

Az ENSZ és egyes államok által fenntartott büntetőszankciók ellenére végrehajtott tesztet az észak-koreai média szerint maga a legfőbb vezér, Kim Dzsong Un felügyelte.

A rakéta 39 percig volt a levegőben, és több mint 930 kilométert tett meg, közel 3 kilométeres magasságot elérve.

Az eszköz végül Japán úgynevezett „exkluzív gazdasági övezetében” csapódott a tengerbe, ami azonnal kiváltotta Tokió tiltakozását. Dél-Koreában rendkívüli ülést tartott a Nemzetbiztonsági Tanács.

Phenjan – túlozva – azt állítja, hogy

most már „bárhol csapást mérhet a világban”.

Ha az állítás így nem is igaz, az igen, hogy már évek óta olyan interkontinentális ballisztikus rakétán dolgozik, amelyet nukleáris robbanófejjel szerelne fel, hogy célba vehesse az Egyesült Államokat.

A fenyegető teszt után Abe Sinzo japán miniszterelnök azt mondta, felkéri a kínai és orosz vezetést, hogy „játsszanak konstruktívabb szerepet”, és segítsenek leállítani az észak-koreai fegyverkezési programot.

Észak-Korea már elérné az USA peremét

„A vezetők összeülnek a G20-as találkozón. Határozottan felszólítom majd a nemzetközi közösséget, hogy mutassa ki szolidaritását az észak-koreai kérdésben” – mondta.

Phenjan kísérletének hatása, hogy a fellövés után estek az dél-koreai és japán tőzsdeindexek is.

Az északiak május óta már négy rakétatesztet hajtottak végre. Míg Mun Dzse-in új dél-koreai elnök azt ígérte, hogy párbeszéddel próbálja megbékíteni szomszédját, addig Donald Trump amerikai elnök újabb Twitter-beszólással reagált.

„Észak-Korea épp most lőtt fel egy újabb rakétát. Ez a fickó nem tud semmi jobbat kitalálni, hogy mit kezdjen az életével?...

Nehéz elképzelni, hogy Dél-Korea és Japán ezt sokáig tűri. Talán Kína keményen rámozdul Észak-Koreára és egyszer és mindenkorra véget vet ennek a nonszensznek!” – írta az amerikai elnök.

A rakétateszt Amerikának küldött üzenet is volt, mert, ahogy már korábban is, most is épp az Egyesült Államok függetlenségi ünnepére időzítették.

Amerikai szakértők szerint a most fellőtt rakéta nem érné el Hawaii-t vagy a legtöbb amerikai államot, de az északon fekvő Alaszkát már fenyegetheti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×