Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.83
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Az újraválasztásáért küzdő Joe Biden demokrata párti amerikai elnök kampányol a detroiti Renaissance középiskolában 2024. július 12-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/EPA, Dieu-Nialo Chery

Biden ötmilliárd dolláros gesztusra készül Kijev irányába

Joe Biden amerikai elnök csaknem ötmilliárd dollárnyi ukrán adósságot engedne el, az erről szóló nyilatkozatot szerdán terjesztett a kongresszus elé - közölte az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője sajtótájékoztatón.

Matthew Miller elmondta, hogy 4,65 milliárd dollár gazdaságisegély-hitelről van szó, amely fele az idén tavasszal elfogadott, ukrajnai segítségnyújtásról szóló törvényben szereplő kölcsönnek.

A jogszabály felhatalmazást adott az elnöknek a csaknem 10 milliárd dollárnyi hitel felének elengedésére 2024. november 15-ét követően.

„Megtettük a lépést, amelyre a törvény lehetőséget ad az érintett hitelösszeg törlését illetően, így megadjuk ezt a gazdasági segítséget, és most a kongresszuson a sor, hogy üdvözölje a lépést” – fogalmazott a külügyi szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy számít-e a törvényhozás ellenállására, azzal válaszolt, hogy „meg lennék lepődve, (...) figyelembe véve a meggyőző kétpárti támogatást, amely az ukrajnai segítségnyújtás mögött áll”.

A kongresszus tavasszal összesen 61 milliárd dollár értékű, Ukrajnának nyújtott segítségről szóló törvényt fogadott el, amely felhatalmazta az adminisztrációt a háborút viselő ország támogatására a pénzügyi keret erejéig.

Joe Biden a közelmúltban közölte: hivatali idejének hátralévő heteiben gondoskodni fog arról, hogy az Ukrajna számára elkülönített keretből megmaradt 6 milliárd dollárt eljuttassák Kijevnek. A törvényben elfogadott összeg fegyvertámogatások mellett gazdasági, infrastrukturális és humanitárius segítséget is tartalmaz.

A január 20-áig hivatalban lévő elnök a hétvégén jóváhagyást adott arra, hogy az ukrán haderő Oroszországon belüli mélységi támadásokra használjon nagy hatótávolságú amerikai rakétarendszereket, valamint arról is döntött, hogy az Egyesült Államok gyalogsági aknákat szállít az orosz előrenyomulás megállítása érdekében.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×