eur:
400.5
usd:
371.1
bux:
92474.67
2025. március 26. szerda Emánuel
Fortyogó láva tör fel egy újabb kőzetrepedésből az izlandi Reykjanes-félszigeten 2024. november 20-án. Az utóbbi egy évben fokozódott a vulkanikus tevékenység Izland északkeleti félszigetén.
Nyitókép: MTI/AP/Marco di Marco

Harangi Szabolcs az újabb izlandi vulkánkitörésről: még a szakértők sem számítottak rá - videó

Újra működésbe lépett Izlandon egy, a fővároshoz közeli tűzhányó, 2021 óta tizedszer, tavaly december óta pedig hetedszer. Az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatója az InfoRádióban elmondta: mindössze háromnegyed órával a kitörés megindulása előtt vették észre a szakemberek az első gyanús jeleket, de szerencsére még időben sikerült kitelepíteni a lakosokat Grindavíkból.

Szerdán késő este ismét vulkánkitörés sújtotta az izlandi Reykjanes-félszigetet Grindavík közelében, ahol az elmúlt három évben már a tizedik ilyen eset történt, tavaly december óta pedig a hetedik. A tűzhányó éjfél előtt lépett újra működésbe, és azóta is izzó láva ömlik belőle egy körülbelül három kilométer hosszú hasadékból. Az izlandi meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint a szeptember 6-án befejeződött legutóbbinál és a májusinál jóval gyengébb kitörés valószínűleg már tetőzött, nem várható a növekedése.

Az újabb kitörés nem befolyásolja a légi közlekedést, de a Reykjanes-félsziget egyes részein, így a jórészt már lakatlan Grindavíkban is, gázok sűrűsödhetnek össze. Elővigyázatosságból kiköltöztették a lakókat 50 lakóházból és a vendégeket a híres Kék Laguna üdülőkomplexumból.

Harangi Szabolcs az InfoRádióban elmondta: nagy meglepetés volt az újabb izlandi vulkánkitörés, mert a szigetországban négy-öt évente lépnek működésbe a tűzhányók. Ugyanakkor az elmúlt években „ez alaposan felborult”, felgyorsultak a folyamatok a Reykjanes-félszigeten. Hozzátette: itt mintegy 800 éven át teljes nyugalom volt, de azért megvannak az előzményei a mostani történéseknek. Izland más területein a hosszú évszázadok alatt is bőven voltak vulkánkitörések, mostanra azonban a Reykjanes-félszigetre helyeződött át a súlypont.

A geológus megjegyezte: 2021 óta nagyon gyakran követik egymást a vulkáni működések Izlandon, amelyek egy-két napig,d de akár néhány hétig is eltarthatnak. Felidézte, hogy a három évvel ezelőtti első kitörés majdnem fél évig elhúzódott. Mint fogalmazott,

kisebb-nagyobb szünetekkel a következő időszakban is elnyúló vulkánkitörésekre kell felkészülniük az izlandiaknak,

de ez nem azt jelenti, hogy egyre gyakrabban és hosszú hónapokon keresztül lesznek ilyen jelenségek, csak a megszokottakhoz képest tűnik úgy, mintha sűrűbben lépnének működésbe a helyi tűzhányók.

Harangi Szabolcs elmondta: váratlanul jött a szerdai vulkánkitörés, még a szakemberek sem számítottak rá, hiszen mindössze nagyjából háromnegyed órával a vulkánkitörés megindulása előtt észlelték az első gyanús jeleket. A vulkanológusok többsége december végére várta a mostani kitörést, de az egyetemi tanár szerint megint bebizonyosodott, hogy „a természet nem mindig úgy működik, ahogy azt az ember gondolná”.

Emlékeztetett, hogy Grindavík tavaly egy nagyon erős földrengés hatására gyakorlatilag felszabdalódott, de azért azóta is vissza-visszajárnak a lakosok a településre.

Szerda éjszaka, a mostani vulkántevékenység előtt körülbelül hatvan személy tartózkodott a településen, de háromnegyed óra elegendőnek bizonyult arra, hogy kitelepítsék őket,

mint ahogy az üdülőkomplexum személyzetének is el kellett hagynia a várost. Harangi Szabolcs tájékoztatása szerint a Kék Laguna mindössze néhány kilométerre helyezkedik el a most működésbe lépő tűzhányótól. Áldozatai, sérültjei tehát nincsenek az eseményeknek, az viszont már sokkal inkább aggasztóbb fejlemény, hogy a láva meglehetősen sebesen folyt nyugati irányba, és átvágta azt az utat, amely összekötötte az izlandi fővárost, Reykjavíkot a Kék Lagunával, illetve a svartsengi geotermális erőművel, így tulajdonképpen „ez az útvonal elveszett”.

Reykjanes-félsziget, 2024. november 21.
Lávafolyam tör fel egy újabb kőzetrepedésből az izlandi Reykjanes-félszigeten 2024. november 20-án. Az utóbbi egy évben fokozódott a vulkanikus tevékenység Izland északkeleti félszigetén.
MTI/AP/Marco di Marco
Lávafolyam tör fel egy újabb kőzetrepedésből az izlandi Reykjanes-félszigeten 2024. november 20-án. Az utóbbi egy évben fokozódott a vulkanikus tevékenység Izland északkeleti félszigetén. Fotó: MTI/AP/Marco di Marco

A láva ráadásul továbbhaladt, óránként körülbelül 200-300 métert tett meg, és közben egyebek mellett egy vezetéket is megrongált, amely több tízezer embert lát el forró vízzel és energiával a Reykjanes-félszigeten. Harangi Szabolcs hozzátette: a lávafolyam már februárban is okozott károkat a vezetékekben, és akkor több héten keresztül nem volt meleg vizük és fűtésük a helyieknek. Azóta azonban a föld alá helyezték a vezetékeket, így most remélhetőleg nem lesz részük ilyen kellemetlenségben a lakosoknak, de ez csak a következő órákban, napokban derül ki.

„Összességében elmondható, hogy keletkeztek károk, de ezek egyelőre mérsékeltek. Szintén jó hír, hogy a korábbi vulkánkitörésekhez hasonlóan ezúttal sincs fennakadás az izlandi légi közlekedésben. Alapvetően egy lávaöntő kitörés történt, ami bár látványos, de azért meglehetősen pici” – fogalmazott az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Országos főállatorvos: valószínűleg a kisbajcsi vírus jelent meg egy újabb állattartó telepen
Szlovákia, Magyarország, Ausztria

Országos főállatorvos: valószínűleg a kisbajcsi vírus jelent meg egy újabb állattartó telepen

Újabb helyen, Levél település egyik szarvasmarhatelepén jelent meg a ragadós száj- és körömfájás. Pásztor Szabolcs az InfoRádióban elmondta, a háromezre állatot előbb vakcinázzák a vírusürítés csökkentése érdekében, majd le kell ölni őket. A környéken kezdeményezte a házi vágásokat is a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

Kaiser Ferenc: az ukrajnai béke fenntartását mindenképpen Európának kellene kifizetnie

Az Egyesült Államok és Oroszország jelenleg Ukrajna és Európa feje felett tárgyal a tűzszünetről, miközben az általuk megkötendő alkut a tervek szerint Európa fogja betartatni. Az NKE docense szerint ez naiv elképzelés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×