Infostart.hu
eur:
364.65
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A Yi Peng 3 kínai kereskedelmi hajó
Nyitókép: marinetraffic.com

Megfigyelnek a Balti-tengeren egy kínai hajót, amely épp az átvágott internetkábelek közelében volt

Hírek szerint a dán haditengerészet megállította, saját közleménye szerint megfigyeli azt a kínai hajót, amely a Balti-tengeren átvágott internetkábelek közelében tartózkodott. Az érintett országok először orosz szabotázsra gyanakodtak.

A dán haditengerészet szerdán közölte, hogy „közel marad” egy jelenleg dán felségvizeken veszteglő kínai hajóhoz, néhány nappal az után, hogy vélhetően elvágtak két, a Balti-tenger alatt futó adatkábelt. Az érintett nyugati államok szabotázsról és „hibrid hadviselésről” beszéltek, és bár név szerint nem említették, de világos volt, hogy Moszkvára gyanakodtak.

A kínai hajó említése így váratlan fejlemény. A Yi Peng 3 teherszállító-hajó szerdán a Dániát Svédországtól elválasztó Kattegat-szorosban vesztegelt, nem messze tőle pedig egy dán őrnaszád horgonyzott le. A Reuters megjegyezte, hogy a dán haditengerészet nagyon ritkán nyilatkozik a felségvizeiken áthaladó külföldi hajókról. A kommüniké nem említette, hogy miért tartja szemmel a kínai szállítóhajót.

Az amerikai Newsweek magazin szerint a dánok megállásra kényszerítették a hajót „a NATO beltengerén” – így utalt a Balti-tengerre. Több médium is megemlítette, hogy a kínai jármű az oroszországi Uszt-Luga kikötőjéből indult és az egyiptomi Port Szaidba tartott. Egyes közösségimédia-bejegyzések szerint a kapitánya orosz, bár ezt nem lehetett megerősíteni. A kínai hajó mindkét elvágott kábel közelében elhaladt, és egy hajómozgásokat követő portál szerint körülbelül akkor, amikor az incidensek történtek.

Közben a svéd rendőrség is jelezte, hogy felkeltette az érdeklődését a Yi Peng 3. A stockholmi kormány polgári védelmi minisztere, Carl-Oscar Bohlin megerősítette a Reutersnek, hogy a hadsereg és a parti őrség ott és akkor észlelt hajómozgásokat, amikor a két kommunikációs vezetéket elvágták.

A kínai kormányszóvivő szerdán úgy kommentálta a hírt, hogy Peking mindig megköveteli hajói személyzetétől, hogy tartsák tiszteletben az adott ország szabályait és törvényeit. Emellett, „fontosnak tartják a tengerfenék infrastruktúrájának nemzetközi védelmét, aktívan szorgalmazzák a tenger alatti kábelek telepítését és védelmét”.

Ugyancsak szerdán szólalt meg Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, aki azt mondta: „Eléggé abszurd, hogy továbbra is mindenért Oroszországot okolják, úgy, hogy nincs okuk rá.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×