eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Világjárók pattogtatnak magyar parketten

Megvan annak a diszkrét bája, hogy egy Chicagóban alapított kosárlabdacsapatot egyszer csak Harlemről nevezzenek el. Ám az alapító Abe Saperstein a működés harmadik évében úgy döntött, szerepeljen a szerinte az afro-amerikaiakra leginkább jellemző földrajzi név is a csapat nevében. A londoni születésű apró zsidó fiú társulatában kizárólag feketék dobálták a labdát. Más kérdés, hogy a Harlem Globetrotters először csak 1968-ban, az alapítást követő ötödik évtized elején játszott Harlemben. Viszont addigra világmárka lett - a Világjárók a napokban történetük során már negyedszer játszanak Magyarországon.

Ellentétben a szerdán Debrecenben, csütörtök este pedig Budapesten is parkettre lépő alakulattal, a Globetrotters eleinte valóban a csúcsszintű kosárlabdát képviselte. Már a második világháború előtti években is imádtak a játékosai bohóckodni, de a sorrendet sohasem cserélték fel. Csak jelentős vezetésük tudatában játszottak a közönségnek.

A mitikus nevet remek játékkal alapozták meg. 1940-ben például megnyerték Chicagóban a Profi Kosárlabda Világtornát. A negyvenes-ötvenes évek fordulóján a Minneapolis Lakersszel vívott nagy csatákat a Globetrotters - akkor még nagy szám volt, hogy egy kizárólag feketék alkotta kosárlabdacsapat felveszi a versenyt a Lakers fehérekből álló armadiájával.

A Világjárók az ötvenes évek elején valóban világjárók lettek - s a valódi sport helyett a látványosság, a szórakoztatás vált elsődleges céljukká. A hosszú évtizedek alatt 118 országban több mint húszezer meccset játszottak. Nem is rossz győzelmi mutatóval: az 1962-es, a Washington Generals elleni botlást követően 38 év, 12 596 mérkőzés alatt (!) mindössze kétszer kaptak ki. Legutóbb 2006-ban kényszerültek vesztesként levonulni a pályáról.

A szovjet pártfőtitkárral is paroláztak

Játszottak félszázezer néző előtt Brazíliában, eljutottak Moszkvába - az akkori szovjet pártvezér, Nyikita Hruscsov parolázott a játékosokkal a mérkőzés előtt -, külön bemutató mérkőzést tartottak a hetvenes években a kínai első titkárnak, Teng Hsziao-pingnek, s kosárlabdáztak Berlinben, ahol 75 ezer néző ünnepelte őket, s a díszvendégüket, a nem kevésbé legendás Jesse Owenst az Olimpia Stadionban.

Nyolc hírességet avattak az évek során a Harlem Globetrotters tiszteletbeli tagjává. Henry Kissinger, a sportrajongó külügyminiszter volt az első 1976-ban, majd következtek az "utódok": Bobe Hope (1977), Kareem Abdul-Jabbar, a világhírű kosárlabdázó (1989), Whoopi Goldberg színésznő (1990), Nelson Mandela korábbi államelnök, Dél-Afrika talán leghíresebb polgára (1996), Jackie Joyner-Kersee atléta (1999), II. János Pál pápa (2000) és Jesse Jackson tiszteletes (2001).

Abban az időszakban, amikor polgárjogokkal kapcsolatos kérdések a legkedveltebb témák egyikévé váltak az Egyesült Államokban, megtámadták a Harlem legendát is. Felhánytorgatták, hogy fehér tulajdonosa volt a csapatnak, s hogy a fekete játékosokat cirkuszra kényszerítik.

A nagy támadásokat végül a híres polgárjogi aktivista, Jesse Jackson tiszteletes védte ki, kijelentve: "Nekem az az érzésem, éppen pozitív hatást gyakoroltak a feketékre. Egyáltalán nem mutatják a feketéket butának. Éppen az ellenkezője, hiszen mindig győznek."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 21:47
2024. október 5. 19:01
×
×
×
×