Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Unsplash.com

Otthon tartotta a három pontot az MTK

Az MTK Budapest házigazdaként 3-1-re legyőzte a sereghajtó Kecskemétet szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.

Kiegyenlített első félidő végén a hazaiak vonulhattak nyugodtabban a szünetre, ugyanis bár valamivel kevesebbet birtokolták a labdát, mint a vendégek, mégis előnyben voltak 45 perc után. Kapura ugyanis jóval veszélyesebb volt az MTK, mint a Kecskemét, s ennek is volt köszönhető az, hogy hiába szerezték meg viszonylag korán a vezetést a Bács-Kiskun vármegyeiek, a fővárosi kék-fehér együttes kevesebb mint 10 perc alatt fordítani tudott.

Fordulás után sem tudott hatékonyabbá válni a kecskemétiek játéka, az MTK viszont az újabb helyzetei és próbálkozásai ellenére nem tudta lezárni a meccset, mivel a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A hajrában aztán egy szöglet után végleg eldöntötte az összecsapást a kék-fehér csapat, amely teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot a meglehetősen gyengén és veszélytelenül futballozó Kecskeméttel szemben.

Sorozatban ötödik vereségét szenvedte el a Kecskemét a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a kilencedik forduló szombati játéknapján 3-1-re kikapott az MTK vendégeként.

A fővárosi kék-fehérek ezzel feljöttek a tabellán a harmadik helyre, a Paks ugyanis csak vasárnap lép majd pályára.

Az összecsapást a helyszínen tekintette meg Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×