Infostart.hu
eur:
381.02
usd:
322.62
bux:
128391.02
2026. február 3. kedd Balázs
Falfestményről készít felvételt egy nő a berlini fal leghosszabb megmaradt szakaszánál, az úgynevezett Keleti Oldal Galérián 2018. november 2-án. A több mint egy kilométer hosszú szakaszt több mint száz alkotás díszíti. A német fővárost 1961 és 1989 között kettéosztó betonfal elbontását 1989. november 9-én kezdték meg.
Nyitókép: MTI/EPA/Felipe Trueba

A keletnémetek még mindig sokkal kevesebbet keresnek, mint a nyugati honfitársaik

Harminckét évvel az újraegyesülés után Németország keleti fele több területen még mindig nem zárkózott fel a nyugati mellé. A legfrissebb adatok szerint az egykori NDK-ban élők évente átlagosan 12 ezer euróval kevesebbet keresnek a nyugati tartományokban élő honfitársaiknál, de hátrányos helyzetben vannak a szakmai előmenetelben is.

A jelentős bérkülönbségre szövetségi statisztikai hivatal adataiból derült fény. A hivatal erre vonatkozó jelentése a keleti tartományokat képviselő Baloldali Párt (Die Linke) parlamenti frakciójának megbízásából készült.

A ZDF közszolgálati televízió által ismertetett dokumentumból kitűnt, hogy míg Németország nyugati felében az ipar, illetve a szolgáltatások terén teljes munkaidőben dolgozók éves átlagkeresete az elmúlt esztendőben 55 797 euró volt, keleti "kollégáik" csupán 43 624 eurót vihettek haza.

Az adatok szerint a kereseti különbség pontosan 12 173 euró. Ugyanez a különbség 2020-ban 11 967 euró volt, azaz

egy év alatt a bérezési differencia 206 euróval növekedett.

Ha a keletnémet középréteg az adott évben 12 ezer euróval kevesebbel rendelkezik, ez egyben azt is jelenti, hogy az áremelkedések a keleten élőket még drámaibb mértékben sújtják, mint a nyugatiakat – fogalmazott Sören Pellmann, a keleti tartományokkal foglalkozó pártmegbízott.

Az adatokból kitűnt az is, hogy országos méretekben a nemek között is jelentős a bérezési különbség. Eszerint míg a férfiak 2021-ben átlagosan 56 853 eurót kerestek, a nők 47 976 eurót.

Mindezzel egy időben napvilágot látott egy másik jelentés is, amely rávilágított arra, hogy jelentősen csökkent azoknak a keletnémeteknek a száma, akik a gazdaság, a politika, továbbá a média területén a legmagasabb pozícióig jutottak. A jelenség nem új keletű. A korábbi felmérések szerint

a keletnémetek a vezető pozíciókban immár harminc éve alulreprezentáltak.

Új azonban az, hogy meghatározott társadalmi területeken a korábbi irányzat erősödött, a keletnémet vezetői "képviselet" tovább csökkent.

Carsten Schneider , a szövetségi kormány keleti megbízottja szerint mind a politika, mind a gazdaság vagy az igazságszolgáttatás területén, de az egyetemeken is vezető pozíciókban országos méretekben 3,5 százalékot tesz ki a keletnémetek aránya. Az ország keleti felében ez az arány 26 százalékos.

Ezen a helyzeten mindenképp változtatni kell – fogalmazott a szociáldemokrata kormánymegbízott, aki szerint a keletnémetek ugyancsak olyan jelentős potenciállal rendelkeznek, amelyre mindenképp támaszkodni kell.

A német belpolitiákáról szóló Aréna-beszélgetést itt hallgathatja meg:

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

A korábbi egyeztésekkel szemben most már olyan személyek kerültek az ukrán és az orosz delegáció élére, akik jól ismerik a frontot, és vélhetően nem politikai megoldást keresnek, hanem a realitások mentén a háború lezárására keresnek technikai megoldásokat – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A posztszovjet térség szakértője szerint van remény arra, hogy a felek közötti szerdai, csütörtöki tárgyalási forduló már nem fog zsákutcába vezetni.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hirtelen iszonyú sok pénz jelenik meg a magyarok bankszámláin – Melyik állampapírt vedd meg belőle?

Hirtelen iszonyú sok pénz jelenik meg a magyarok bankszámláin – Melyik állampapírt vedd meg belőle?

Fegyverpénz, megnövelt családi adókedvezmény, kétgyermekes anyák adómentessége, 13. és 14. havi nyugdíj – ezekben a napokban, hetekben kezdhetik elkönyvelni magyarok széles rétegei a gigantikus, összesen bőven ezermilliárd forint feletti extra jövedelmeket, nem függetlenül az áprilisi országgyűlési választások időpontjának közeledésétől. A pluszbevétel egyik legkézenfekvőbb felhasználási módja a fogyasztás növelése lehet, de sokan vannak, akiknek "nem kenyérre kell" a rendkívüli, akár milliós összegű forrás, így annak megtakarítása, befektetése is szóba jöhet. Az ő kedvükért összegyűjtöttük, milyen állampapírok csábítják most a lakossági befektetőket. Öveket becsatolni, mutatjuk a pofonegyszerűen és teljesen adómentesen bezsebelhető legjobb hozamokat!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×