Szakértők szerint nem a legszerencsésebb időben készül Horvátország hét hónapon belül (2023 január 1-jén) az eurózóna tagjává válni, lévén az Covid-járvány gazdasági alapokat amúgy is kikezdő két éve után az idei orosz–ukrán háború még jobban megtépázta a közös valutaövezet gazdasági stabilitását.

Sokak szerint külön gond, hogy az EU egyik leggyengébb gazdasága éppen akkor válhat a közös fizetőeszköz tagjává, amikor az EKB vezetése most erősítette meg, hogy két kiemelt célkitűzése van. Az egyik az övezet átlagában regisztrált infláció visszaszorítása a megengedett 2 százalékra (ezt 2024-re szeretné elérni, bár éppen csütörtökön közzétett becslése még 2,1 százalékot valószínűsített). A másik, hogy

csökkentsék az eurót használó országok közötti gazdasági erőben fennálló széttöredezettséget,

amit egyre brutálisabban tükröz az euróországok állampapírjaiért kínált hozamfelárakban mutatkozó növekvő eltérés.

Szakértők szerint az eurót és magát az Európai Központi Bankot a lehető legrosszabbkor érte az orosz–ukrán háború. A bank mögött két olyan év állt, amikor a Covid-járvány először befékezte az övezet gazdaságainak növekedését, majd a tavalyi újbóli beindulás után egy makacsul növekvő inflációs ráta ütötte fel a fejét. Az utóbbi kapcsán a bank vezetése hónapokon át nem győzte hangoztatni ennek „ideiglenes jellegét”, ami szerintük hamarosan felszívódik majd az ismét normalizálódó gazdasági folyamatokban.

A háború, majd nyomában az energiaárak világszerte folyamatos emelkedése azonban tarthatatlanná tette ezt az érvelést, különösen, hogy a héten napvilágot látott legfrissebb adatok szerint

az eurózóna inflációs átlaga meghaladta a 8 százalékot

(más szóval, egy év alatt megduplázta mértékét, és több, mint négyszerese az alapszerződésben elvárt nagyságnak).

Ha ehhez hozzávesszük, hogy az uniós országok immár egymás után a harmadik évben lényegében közösségi makrogazdasági megszorítások és kényszerítő körülmények nélkül növelhetik költségvetési hiányukat, államadósságukat, engedhetik szabadjára az infláció emelkedését. Mi több: ez az – eredetileg Covid-járvány miatt meghirdetett, majd most a háború miatt prolongált – szabadság nem csupán idén is, hanem a legfrissebb szándékok szerint még jövőre is, egész 2024 elejéig megmaradna.

Főként a nettó befizető országok kormányainak félelmei szerint

elsősorban a déli országok többsége, de egynémely keleti tagállam is kezelhetetlen adósságcsapdába és alig rendezhető költségvetési hiányba manőverezheti magát.

(Az „északiak” közül főként Belgiumot szokták azon euróállamok között emlegetni, amely könnyen maga is ilyen helyzetbe kerülhet, a GDP 100 százaléka fölött álló államadósság tekintetében mindenképpen.)

Ezek a kilátások strukturális kockázatot vetítenek előre az euró középtávú stabilitására vonatkozóan. Szakértők szerint azonban még inkább aggodalomra látszik okot adni az az imént jelzett körülmény, hogy a különböző válságtünetek folyamatosan növelik a távolságot például az eurózónához tartozó országok gazdasági teljesítményében. Márpedig a közös pénzt önmagában is éppen elég feszültségnek teszi ki, hogy a közös fizetőeszköz mögött nem hogy közös költségvetés, közös kincstár és közös gazdaságpolitika állna, hanem (ma még) tizenkilenc különböző nemzetállami költségvetés, kincstár és gazdasági prioritássor.

Mivel eltérő versenyképességű országokról van,

ez a helyzet magában is állandó konfliktusforrás a gazdagabb és a szegényebb eurótagok között

(az előbbiek úgy vélik, hogy az utóbbiak voltaképpen az ő adófizetőik hozzájárulásával akarják kihúzni magukat elhibázott gazdaságpolitikájuk okozta csávából, míg az utóbbiak szerint az előbbiek állandó megszorításai megfojtják a fejlődési lehetőségeiket).

Sokak szerint nem véletlen, hogy az EKB kormányzó testületének most csütörtöki amszterdami (kihelyezett) ülése után Christine Lagarde EKB-elnök fontosnak érezte hangsúlyozni: ha az eurót alkotó országok pénzpiaci megítélése szélsőségesen elválik egymástól, akkor egy olyan széttöredezett pénzpiaci helyzet állhat elő a tagok között, ami megfoszthatja az euró központi bankját, hogy a közös pénz érdekében hatékonyan léphessen fel.

Megfigyelők ehhez képest tartják érdekesnek, hogy szerdán viszont az EKB és a brüsszeli Európai Bizottság közös konvergenciajelentésében az eurótagságra felkészültnek, a taggá válás formális kritériumait teljesítőnek minősítette Horvátországot, utat nyitva ezzel az előtt, hogy nyugat-balkáni ország 2023 januárjától maga is eurózóna tagjává váljon.

Az euró bevezetéséhez előfeltételnek tekintett úgynevezett maastrichti kritériumokat Zágráb valóban teljesíti. Inflációja például bőven elmarad az átlagtól (4,7 százalék), és ami fontosabb, jobb még az eurózóna referenciaértékénél is (4,9 százalék: ez a három legalacsonyabb inflációval rendelkező tagország inflációs átlaga). A horvát költségvetési hiány emellett csak 2,9 százalék (a szerződésben rögzített eredeti küszöbérték 3 százalékot engedne legfeljebb meg), államadóssága pedig ugyan a GDP 60 százaléka felett van, de mértéke évek óta csökkenő, azaz ez is megfelel a szerződés előírásainak.

Formai oldalról tehát minden rendben az eurótagsággal, ám abban sokan kételkednek, hogy az eurózónán belüli gazdasági széttöredezettség tekintetében az egész Európai Unió harmadik legalacsonyabb egy főre jutó GDP-jét produkáló horvát gazdaság az eurózóna stabilitásának és kohéziójának erősödését fogja majd szolgálni.

Horvátországban 2020-ban az egy főre jutó GDP az EU-átlag 64 százalékán állt (a vonatkozó magyar adat ugyanekkor 74 százalék volt). Ennek ellenére, a jelek szerint a horvát eurótagság már-már befejezett ténynek tekinthető, habár az EU pénzügyminiszterek tanácsának a végső formális bólintása még hátra van, és volt már olyan, hogy itt állítottak meg (igaz, csak átmenetileg) eurótagságot: a kétezres évek elején Litvánia első eurócsatlakozási kérelmét. De ilyen drasztikus fejleményre most senki sem számít igazán.

Horvátország miniszterelnöke, Andrej Penkovic amúgy 2020 novemberében jelentette be, hogy kormánya 2023-ra az eurózónába akarja vezetni az országot. Ennek érdekében az ország jelenlegi valutája, a kuna már 2020 júliusa óta az ERM-II (a közös árfolyammechanizmus) tagja (ez is eurótagsági feltétel, hogy két éven át funkcionális zavarok nélkül az ERM-II része kell hogy legyen a jelöltország). E szerint egyébként 1 euró 7,53450 kunának felel majd meg.