Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
323.29
bux:
147333.53
2026. november 5. csütörtök Imre

Miniszterelnök lett a "sztálinista" vezető - portré Gordon Brownról

Intellektusát és vasakaratát soha nem kérdőjelezték meg, sokan úgy gondolták azonban, hogy nincs benne annyi politikai kegyetlenség, ami a miniszterelnöki szék megszerzéséhez szükséges. Tévedtek, Gordon Brown az Egyesült Királyság miniszterelnöke lett.

Gordon Brown 1951. február 20-án született Glasgow-ban, egy protestáns lelkész második fiaként. A család a fiú három éves korában elköltözött Kirckaldy-be - Gordon Brown ma is ezt a körzetet képviseli a brit parlamentben.

A fiatal Gordon bátyjával együtt egy garázsban újságot állított elő, hogy segítsen a Skóciába érkező menekülteken, 12 éves korában pedig már a Munkáspárt szórólapjait tömte a postaládákba.

Gordon, a kis zseni

Tízéves korában kiemelkedően teljesített egy IQ-teszten, ezért bevonták egy kísérletképpen működő oktatási formába, ahol a többi tehetséges tanulóval együtt az átlagnál gyorsabban haladt.

Ennek köszönhetően a szokásosnál két évvel korábban érettségizett, méghozzá kitűnőre. Õ maga azonban negatívan élte meg, hogy elszakították a kortársaitól; egy kiadatlan esszéjében egy teljesen átgondolatlan kísérlet áldozataként írta le magát.

Ezzel együtt 16 évesen felvették az Edinburgh-i Egyetemre, 1945 óta a legfiatalabb hallgatóként. Tanulmányai azonban szerencsétlenül kezdődtek, már az első héten retinaleválást állapítottak meg nála, amely valószínűleg egy rögbibaleset következménye.

Az orvosok öt éven keresztül küzdöttek a látásáért, egyik szemére azonban így is teljesen megvakult, és a másik szemének látóképessége is csak 30 százalékban maradt meg. Ismerői szerint azonban ez a küzdelem csak még elszántabbá tette Gordon Brownt.

Nyerő páros

A politikai életbe már az egyetemi évei alatt bekapcsolódott, a brit parlamentbe végül 1983-ban választották be, 32 éves korában. Londonban közös irodát kapott egy bizonyos Tony Blairrel, akivel gyorsan összebarátkozott, annál is inkább, mert azonos nézeteket vallottak a mélyponton lévő Munkáspárt megújításáról.

Gyorsan elválaszthatatlanok lettek egymástól, sokszor írták meg egymás szövegeit, és gyakran utaztak külföldre is együtt. Neil Kinnock pártvezető meglátta a párosban rejlő lehetőséget, és meghívta őket árnyékkormányába.

A fiatal politikusok gyorsan élére álltak a párt megújításának, 1994-re azonban az a helyzet állt elő, hogy egymás riválisai lettek a pártvezetésért folyó versenyben.

Peter Mandelson, a befolyásos kommunikációs tanácsadó a közvéleménynek jobban "eladható" Tony Blairt favorizálta, de máig sem tudni, hogy ez mennyit nyomott a latban.

A paktum

Egy sokat idézett, de soha meg nem erősített történet szerint a két politikus megállapodott: Tony Blair lett a pártvezető, egyben ő indulhat a miniszterelnöki posztért, cserébe győzelem esetén Gordon Brown minden korábbinál nagyobb hatalmú kancellár lehet.

A Munkáspárt 1997-es győzelme után pontosan ez történt - a párt 18 ellenzéki év után tért vissza a hatalomba.Családi tragédia

Érdekes téma Gordon Brown zárkózott személyisége, sokáig annyira nem akart magánéletéről beszélni, hogy a melegségéről kezdtek el pletykálni. A valóságban azonban az egyetem alatt és utána is több hosszabb-rövidebb párkapcsolata volt nőkkel, míg végül 1995-ben a pr-szakértő Sarah Macauley-vel jött össze.

2000-ben házasodtak össze, a következő évben lányuk született, a koraszülött csecsemő azonban tragikus módon néhány napos korában meghalt. 2003-ban John már egészségesen jött a világra, 2006 júliusában pedig James Fraser született meg (4 hónapos korában cisztás fibrózist diagnosztizáltak nála).

Hatalmi központot csinált a pénzügyminisztériumból

A politikában önálló hatalmi központot épített ki a Kincstár körül, és szigorú költségvetési politikát folytatott. A miniszteri lobbizásnak semmilyen teret nem hagyott, és egyébként is vaskézzel irányított, néhány vélemény szerint már-már sztálinista módon.

Hogy nem egyértelműen volt Tony Blair alárendeltje, mutatja, hogy a miniszterelnök szerette volna beléptetni az Egyesült Királyságot az euróövezetbe, a kancellár azonban - a brit közvélemény jelentős részének támogatásával a háta mögött - ezt a törekvést sikeresen akadályozta.

Még Blair sem tudta háttérbe szorítani

Az ezredforduló után egyre többet beszéltek arról, hogy Tony Blair örökébe akar lépni, a kényes szituációkban azonban Gordon Brown mindig a miniszterelnök támogatására szólította fel híveit, mert nem akarta, hogy esetleg árulása miatt kerüljön ellenzékbe a Munkáspárt. Néhány megfigyelő ezt értelmezte úgy, hogy hiányzik belőle a kormányfői poszt megszerzéséhez szükséges politikai kegyetlenség.

A párt 2005-ös történelmi, sorozatban harmadik győzelme után ugyan Tony Blair a kiszivárgott információk szerint szerette volna háttérbe szorítani, a pártban továbbra is népszerű Gordon Brown azonban sikeresen kivédte ezt a támadást, és végül elérte, amit akart: 2007. június 27-étől ő az Egyesült Királyság miniszterelnöke.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×