eur:
416.2
usd:
400.39
bux:
79973.37
2025. január 6. hétfő Boldizsár
CopenHill
Nyitókép: Wikipédia

A klímaváltozás betesz a síelés szerelmeseinek – de itt van a megoldás

A dán főváros teljesen sík vidéken fekszik, így már messziről látni azt a jókora, mesterséges dombot, amely alatt szemétégető, tetején pedig sípálya található. Ez a zöld sí egyre népszerűbb a világban.

2019-ben adták át Koppenhága új szemétégetőjét, amely köré és főlé furcsa építményt emeltek. Mivel az égetőmű teljesen környezetbarát, vagyis semmiféle károsanyag-kibocsátása nincs, ezért a közvetlen környezetét sportolásra alkalmassá tették – írja cikkében a BBC. A síelők és snowboardosok mellett az alpinistáknak tekintélyes méretű mászófalat alakítottak ki, és van itt szánkópálya, cross-fit center, továbbá egy fél kilométer hosszú túra-, illetve futópálya, sőt még íjászkodni is lehet.

A CopenHill nevű létesítmény fő attrakciója azonban kétségtelenül a 400 méter hosszú sípálya, amely 90 méter magasból indul és még egy 180 fokos kanyar is van benne. A megnyitó óta már több mint tízezren síeltek itt, bár a jegy nem olcsó, egy óra 220 dán korona (kb. 12 ezer forint). Ennek ellenére változatlanul nagy az érdeklődés. Annyira, hogy a pálya üzemeltetője azt ajánlja: előzetesen az interneten érdemes időpontot foglalni. Mondanunk sem kell talán, hogy a CopenHill műanyag pálya, amin egész évben lehet csúszkálni.

A mesterséges síterepek az éghajlatváltozással egyre jobban terjednek. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala szerint a havas napok száma 1955 óta több mint 15-tel csökkent, és egy nemrégiben készült tanulmány szerint 2050-re a sípályákon a hóágyúzás az eddigi 55 százalékról, akár 97 százalékra is emelkedhet. A műanyag lesiklópályák sok, alacsonyabban fekvő síparadicsom gondját oldhatják meg. Amikor enyhe az idő, vagy nem esik elég hó, akkor a mesterséges pályán lehet csúszni, de akkor sincs gond, ha megjön a havazás. A műanyag remek alapot biztosít a havas pályának is.

Érzésre egyébként a műanyag pálya olyan, mintha egy kemény felületű (ahogy a síelők mondják: jól leratrakolt) havas lejtőn siklanánk. Mivel a műanyagba nem süllyed be annyira kanyarodáskor a léc éle, ezért finomabb mozdulatokkal lehet síelni, bár némileg technikásabb mozgásra van szükség, mivel a kemény pályán könnyebb elesni. Ezért mondják, hogy aki mesterséges pályán tanult síelni, az remekül elboldogul bármelyik havas hegyoldallal is.

A műhavas síelést egyébként egy Jacques Brunel nevű kanadai születésű síelő találta ki, aki nem nyugodott bele abba, hogy nyáron nem tud száguldozni a lejtőkön. Kiszuperált nejlon ejtőernyőkkel borította be a pályát, és arra vastagon műanyag darálékot szórt, ami a hóhoz hasonló érzetet keltett. Így a nyár közepén akár fürdőruhában lehetett csúszkálni. Szabadalmaztatta is a "mesterséges síszőnyeg" nevű találmányát, amely hamar népszerű lett az Egyesült Államokban.

Ám mivel a szél könnyen szétszórhatta a műanyag szemcséket, mégsem bizonyult időtálló és főleg környezetkímélő megoldásnak. Ma már többféle, műanyagból készült szőnyeget használnak. A dán fővárosban például a Neveplast nevű anyaggal borították a pályát, aminek a szerkezete homogén, egységes felületet alkot, így siklási tulajdonságai sokkal jobbak.

A műanyag pálya lehet a síelés és a snowboardozás jövője, még akkor is, ha remélhetően az igazi, havas lejtők sem fognak teljesen eltűnni. Ma már annyira drága a síbérlet, hogy a legtöbben legfeljebb csak egy-egy rövid túrát engedhetnek meg maguknak. Ellenben sok helyen egész évben rendelkezésre állnak a műanyag pályák, amiken remekül lehet az év bármelyik szakában gyakorolni. Így aztán kellően felkészülten vághat neki bárki a havas lejtőknek, vagy ha erre nem futja, akkor is élvezheti a lesiklás és a nagyívű kanyarok nyújtotta örömöt. A dánoknak ez már nagyon bejött.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: már a következő évtizedekben leállhat a Golf-áramlat, és súlyos következményei lesznek

Ürge-Vorsatz Diána: már a következő évtizedekben leállhat a Golf-áramlat, és súlyos következményei lesznek

Az Atlanti-óceán északi részén az áramlási rendszerek összeomlása nemcsak szélsőséges éghajlati változásokat okozna Európában, hanem a gazdaságot és az élelmiszer-ellátást is rendkívül érzékenyen érintené – mondta az InfoRádióban az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke. Ürge-Vorsatz Diána szerint ezért az emberiségnek minél előbb át kellene térnie a nettó zéró kibocsátásra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.06. hétfő, 18:00
Csaba László
közgazdász, egyetemi tanár
Egykor politikai rocksztár volt, most lemondott Justin Trudeau

Egykor politikai rocksztár volt, most lemondott Justin Trudeau

Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, bejelentette lemondását, miután több mint kilenc évig vezette az országot. A gyengülő népszerűség és pártján belüli lázadás nyomására hozta meg döntését. Trudeau a Liberális Párt vezetőjeként is távozik, de átmeneti jelleggel továbbra is betölti a miniszterelnöki tisztséget, amíg utódját ki nem választják. Az új vezetőnek gyorsan fel kell készülnie a közelgő választásokra, ahol a konzervatívok a közvélemény-kutatások szerint esélyesek – számolt be a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×