2018. december 7. 13:13 Megtartotta búcsúbeszédét Angela Merkel A párt eddigi és ezutáni átalakulásáról, Németországról és Európáról is beszélt a német kancellár, a CDU leköszönő elnöke.
2018. december 7. 09:02 Új korszak küszöbén áll a CDU - Európa jövője is eldőlhet Hamburgban pénteken a Kereszténydemokrata Unió, a CDU kongresszusa megválasztja a párt új elnökét, miután Angela Merkel kancellár nemrég bejelentette: a jövőben csak a kormány élén betöltött tisztségét akarja megtartani és megválik pártjának elnökségétől.
2018. december 6. 18:05 Befuthat-e "Merkel klónja"? A Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Kiss J. László szerint lényegében kétszereplőssé vált a CDU elnökségért folyó küzdelem. Angela Merkel hátralépése után pénteken választanak új vezetőt a német Kereszténydemokrata Unió élére.
2018. december 3. 20:56 Merkelen gúnyolódik a sajtó A politikusok is emberek – ez a közhely jellemezhetné azt a felvételt, amely a német kancellárról készült, amikor a G20 Buenos Aires-i csúcsértekezletén az ausztrál kormányfővel kezdett tárgyalása előtt hosszasan papírjaiba mélyed. Számos tudósítás epés megjegyzéssel számolt be a jelenetről, azonban a történtek hátterében más állt.
2018. december 3. 15:54 Sorsfordító választás jön Németországban A legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió pénteken dönti el, ki kövesse Angela Merkel kancellárt a párt elnöki posztján. A hamburgi kongresszuson mintegy ezer delegátus szavaz majd arról, hogy a három legesélyesebb jelölt közül kit tart a legjobbnak a párt vezetésére.
2018. december 1. 20:31 Merkel és Putyin Szíriáról és az ukrán-orosz konfliktusról tárgyalt Munkareggelin találkoztak.
2018. november 30. 08:56 Kényszerleszállást hajtott végre Angela Merkellel a fedélzetén a német kormánygép A német kancellárt és a német kormánydelegációt szállító repülőgép Hollandiából fordult vissza, mert meghibásodott a gép elektronikai rendszere.
2018. november 27. 07:53 Putyin Kijev óva intésére kérte Angela Merkelt Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki azt mondta neki: nagy aggodalommal tölti el, hogy Ukrajna hadiállapotot vezetett be. Putyin arra kérte a kancellárt, hogy intse óva Kijevet mindenféle "meggondolatlan" lépéstől - közölte kedden a Kreml közleményben.
2018. november 25. 15:45 Merkel: a kilépési megállapodás diplomáciai mestermű Az Európai Unió (EU) által jóváhagyott Brexit-megállapodás az EU és Nagy-Britannia közötti "rendezett elválás alapja", egy diplomáciai mestermű - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben, a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására összehívott soron kívüli uniós csúcs után.
2018. november 14. 17:33 Közös európai hadsereg: Kína elutasítja a vádat Kína elutasította a vádat, miszerint fenyegetést jelentene Európára.
2018. november 14. 13:20 Nevetségesen igazságtalan helyzetről beszélt Donald Trump Ismét hevesen bírálta NATO-szövetségeseit Donald Trump. Az amerikai elnök hétvégi, franciaországi útja után nyilvánult meg és szavait úgy is lehet értelmezni, - bár nehezen lehet elhinni - hogy Washington kilépne a szövetségből.
2018. november 14. 07:54 Európai hadsereg felállításáról beszélt Angela Merkel A kül- és biztonságpolitika terén való egységes fellépéssel lehet csak megvédeni Európa érdekeit, ezért el kell gondolkodni egy tényleges európai hadsereg létrehozásán - érvelt az Európai Parlamentben Angela Merkel.
2018. november 10. 20:57 1945 óta nem tett ilyet német kancellár és francia elnök Angela Merkel és Emmanuel Macron a 18 millió áldozatot követelő első világháborút lezáró compiegne-i fegyverszüneti egyezmény századik évfordulóján együtt avatott emléktáblát.
2018. november 7. 18:26 Újabb feszültség a német kormányon belül Újabb belharc a német kormányban: a közös frakcióülés sem hozott békét az ENSZ migrációs csomagja miatt kirobbant vitában.
2018. november 6. 11:47 Merkel évtizedes ellenfele lehet az utódja A Kereszténydemokrata Unió, a CDU új elnökéről, Angela Merkel utódjáról a december 7-re, Hamburgba összehívott kongresszus 1001 küldötte titkos szavazással dönt. A jelöltek között felbukkant a kancellár régi ellenfele és az egyik bizalmasa is.
2018. november 4. 10:32 Angela Merkel lehetséges utódjáról nyilvánítottak véleményt a németek A németek legnagyobb része Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetőt választaná meg a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének egy vasárnap ismertetett felmérés szerint.
2018. november 2. 19:24 Merkel: Ukrajna maradjon meg tranzitországnak az orosz gáz szállításában Ukrajna biztonságának eleme, hogy megmarad tranzitországnak az orosz földgáz szállításában Európába - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár pénteken Varsóban, a lengyel-német kormányközi konzultációt követő sajtóértekezleten.
2018. november 1. 17:26 Németország az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítása mellett Angela Merkel Kijevben beszélt erről.
2018. október 31. 19:10 Kiss J. László: Angela Merkel érdeke az időnyerés Kancellárcserével nehezen lenne megoldható az Angela Merkel utáni átmenet, olyan mértékű drámai átalakulás van a német pártpolitikai rendszerben, hogy az előrehozott választás az egyik legvalószínűbb opció - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Kiss J. László beszélt a tartományi választásokon megerősödő Zöldek és az Alternatíva Németországnak (AfD) lehetőségeiről is. A teljes interjú szerkesztett változatát olvashatják.
2018. október 31. 16:06 Merkel meggyengülésének egyik fő forrása a Willkommenskultur lehetett A Bruxinfo főszerkesztője szerint Angela Merkelnek nagy szerepe volt Európa stabilitásának megőrzésében, ugyanakkor mégsem segítette az unió előrehaladását. Gyévai Zoltán szerint a migráció ügyében ráadásul a kancellár Németországot a probléma részévé tette.
Lázár János: a bankok becsapták a magyar devizahiteles ügyfeleket, a kormány kiáll a károsultak mellett
Szemtanú tett súlyos állításokat a gödi szennyezésről, Gulyás Gergely: a hatóságok minden szabálytalanságot vizsgálnak